Polip a hálós szatyorban

Az egyik legnehezebb dolog saját magunkat megzabolázni, némi tudatosságot vinni a döntéseinkbe, tetteinkbe, szokásainkba. Nagyjából olyan, mintha a vacsorára frissen beszerzett polipot próbálnánk bepakolni a hálós cekkerünkbe: valamelyik csápja mindig kicsusszan a legközelebbi lyukon.

Különösen feltűnő ez olyan szituációkban, amilyen a mostani, ahol az emberek számottevő része a megszokottnál lényegesen nagyobb szabadságfokkal menedzselheti mindennapjait. Nem muszáj időre beérni a gyárba vagy a hivatalba, nem telik el oda-vissza egy-egy óra a bejárással, nem legelteti vigyázó szemeit rajtuk se főnök, se kolléga egész nap, és nem jönnek az ügyfelek vagy vendégek, meghatározva számunkra az aktuális tennivalót. Ha tudsz otthonról melózni, akkor a korábban jellemzőnél több döntést hozhatsz meg a napi időbeosztásoddal kapcsolatban, ha nem tudsz, akkor meg pláne. Ráadásul, kb. 1.7 millió családban, ahol van gyerek, megkapták a szüleik nappalra is őket, tovább komplikálva a helyzetet.

Előző blogbejegyzésemben arról írtam, hogy milyen tevékenységek és szokások segíthetnek megtartani szellemi épségünket, de ezek végrehajtásához bizony komoly elszántság és erőfeszítés szükségeltetik. Amint a polip egyik csápját beleügyeskeded a szatyorba, a másik már ki is ficcent. Jó ötlet a napirend, csak azt be is kell tartani és tartatni. Ahhoz pedig ott kell lenni, és nem éppen a bevásárlást intézni, figyelni az órára, és felvállalni a konfliktusokat a családtagokkal. Ezek pedig macerás dolgok. Szintén extra erőfeszítést kíván, ha másról is akarunk kommunikálni a gyerekekkel azon túl, hogy miként haladnak a házi feladatokkal. Hiába fogjuk esetleg fel, hogy nem kéne állandóan mindenkivel erről a kibaszott vírusról beszélgetni, latolgatni az esélyeinket, és riogatni magunkat naponta harminc alkalommal a híradásokkal, az ösztöneink és a félelmeink mégis afelé sodornak újra és újra, hogy odakattintsunk a híroldalakra. Tudjuk ugyan, hogy a közösségi média oldalak böngészése, mögötte a “persuasive technology” tervezettségével, az orrunknál fogva rángat és szögez oda órákra a telefon vagy a számítógép képernyőjéhez, mégis nehezen álljuk meg, ha rajta vagyunk a cuccon. Mennyivel könnyebb ezzel elszarni az időnket, mint megmetszeni a sövényt a ház előtt (amit én ma megtettem amúgy a fiammal, és végre normálisan néz ki). És mennyivel komolyabb és értelmesebb agymunka a lehetőségeinken és különféle cselekvési forgatókönyveken gondolkodni, mint kommentekben vitatkozni és okoskodni valamiről, amiről még a szakértőknek is csak homályos és/vagy egymásnak ellentmondó elképzelései vannak, nem még nekünk. Ami az egyik legnehezebb: megálljt parancsolni idegrendszerünk folyamatos sürgetésének, hogy kéne már végre enni valamit. Egyébként pedig ezen a szép tavaszi napon (mint ahogy tegnap és holnap is) simán megérdemlünk néhány gyógy sört vagy egy palack jófajta bort a nagy ijedtségre való tekintettel. És bár mostanában nem túl hiteles a mondás, hogy nincs időd mozogni egy kicsit, azért még mindig bepróbálkozol magadnál ezzel a dumával.

Nincs jó válaszom a problémára, iszonyú nehéz az alapvető motivátorainkkal, ösztönösen végzett és utólag megideologizált cselekvéseinkkel szembeszállni, még akkor is, ha jól tudjuk némelyikről, hogy nem szolgálnak bennünket. Ha sikerül helyettük az előnyösebb választásokat szokássá alakítani, akkor legalább részben mi kerülünk a kormányrúdhoz. Egész jól állunk például a családi napirend terén, vagy a testmozgással kapcsolatban. A gyerekekkel való foglakozással is elégedett vagyok, a normál működéshez viszonyítva sokkal több időt fordítok rájuk. A híreknél jelenleg a reggel-délben-este megnézésnél tartok, pedig azt is le kéne tolni napi egyre. Az evés-ivásnál pedig erőből kell lecsapkodni a vállamon ülő szemét kis manót, aki huncut hangon oltogat, hogy miért kéne nekem pont ebben az időszakban bármilyen szinten is önsanyargatni? Ami egyértelműen sokat segít, ha kitalálok magamnak olyan feladatokat, akár szellemi, akár fizikai jellegűt, ahol érzem, hogy valami értéket állítok elő. Ez van, amikor jól megy, máskor viszont sajnos sodródok a könnyebb ellenállás felé. A tervezettség fokozásában látom a megoldás kulcsát: kiválasztani fontos témákat, amelyekben mindenképp haladni szeretnék előre, ezeket betervezni előre egy-egy hétre, és közé iktatni az időközben beeső, magas prioritású feladatokat.

Talán neked is érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy a polipodnak mely csápjai hajlamosak a szatyorból való kilógásra, azaz hol nyerhetnél a tudatosság fokozásával és önmagad erőteljesebb irányításával.

More blog posts:

Can mobile learning contribute to business results?

It’s always great to see when L&D professionals make an effort to find data-based evidence for the effectiveness of various training and development initiatives. One day, Fuse, a digital learning tool provider (no, not LMS, but a totally different approach) joined forces with the AI Center of University College London to work for Carpetright, an international retailer with 420 outlets and 3000 employees. They wanted to find out if digital learning results in measurable performance improvement in sales.

Read more »

Two reasons why goal setting often fails

Over the past twenty years I have had a chance to see hundreds of performance appraisal documents that had a goal setting section. An incredibly high proportion contained low quality, vague goals, such as “keep up with the good work” or “develop communication skills”. All these managers missed an opportunity to actually carry out their primary responsibilities: improve the work performance and output of their people, and help them grow.

Read more »