Polip a hálós szatyorban

Az egyik legnehezebb dolog saját magunkat megzabolázni, némi tudatosságot vinni a döntéseinkbe, tetteinkbe, szokásainkba. Nagyjából olyan, mintha a vacsorára frissen beszerzett polipot próbálnánk bepakolni a hálós cekkerünkbe: valamelyik csápja mindig kicsusszan a legközelebbi lyukon.

Különösen feltűnő ez olyan szituációkban, amilyen a mostani, ahol az emberek számottevő része a megszokottnál lényegesen nagyobb szabadságfokkal menedzselheti mindennapjait. Nem muszáj időre beérni a gyárba vagy a hivatalba, nem telik el oda-vissza egy-egy óra a bejárással, nem legelteti vigyázó szemeit rajtuk se főnök, se kolléga egész nap, és nem jönnek az ügyfelek vagy vendégek, meghatározva számunkra az aktuális tennivalót. Ha tudsz otthonról melózni, akkor a korábban jellemzőnél több döntést hozhatsz meg a napi időbeosztásoddal kapcsolatban, ha nem tudsz, akkor meg pláne. Ráadásul, kb. 1.7 millió családban, ahol van gyerek, megkapták a szüleik nappalra is őket, tovább komplikálva a helyzetet.

Előző blogbejegyzésemben arról írtam, hogy milyen tevékenységek és szokások segíthetnek megtartani szellemi épségünket, de ezek végrehajtásához bizony komoly elszántság és erőfeszítés szükségeltetik. Amint a polip egyik csápját beleügyeskeded a szatyorba, a másik már ki is ficcent. Jó ötlet a napirend, csak azt be is kell tartani és tartatni. Ahhoz pedig ott kell lenni, és nem éppen a bevásárlást intézni, figyelni az órára, és felvállalni a konfliktusokat a családtagokkal. Ezek pedig macerás dolgok. Szintén extra erőfeszítést kíván, ha másról is akarunk kommunikálni a gyerekekkel azon túl, hogy miként haladnak a házi feladatokkal. Hiába fogjuk esetleg fel, hogy nem kéne állandóan mindenkivel erről a kibaszott vírusról beszélgetni, latolgatni az esélyeinket, és riogatni magunkat naponta harminc alkalommal a híradásokkal, az ösztöneink és a félelmeink mégis afelé sodornak újra és újra, hogy odakattintsunk a híroldalakra. Tudjuk ugyan, hogy a közösségi média oldalak böngészése, mögötte a “persuasive technology” tervezettségével, az orrunknál fogva rángat és szögez oda órákra a telefon vagy a számítógép képernyőjéhez, mégis nehezen álljuk meg, ha rajta vagyunk a cuccon. Mennyivel könnyebb ezzel elszarni az időnket, mint megmetszeni a sövényt a ház előtt (amit én ma megtettem amúgy a fiammal, és végre normálisan néz ki). És mennyivel komolyabb és értelmesebb agymunka a lehetőségeinken és különféle cselekvési forgatókönyveken gondolkodni, mint kommentekben vitatkozni és okoskodni valamiről, amiről még a szakértőknek is csak homályos és/vagy egymásnak ellentmondó elképzelései vannak, nem még nekünk. Ami az egyik legnehezebb: megálljt parancsolni idegrendszerünk folyamatos sürgetésének, hogy kéne már végre enni valamit. Egyébként pedig ezen a szép tavaszi napon (mint ahogy tegnap és holnap is) simán megérdemlünk néhány gyógy sört vagy egy palack jófajta bort a nagy ijedtségre való tekintettel. És bár mostanában nem túl hiteles a mondás, hogy nincs időd mozogni egy kicsit, azért még mindig bepróbálkozol magadnál ezzel a dumával.

Nincs jó válaszom a problémára, iszonyú nehéz az alapvető motivátorainkkal, ösztönösen végzett és utólag megideologizált cselekvéseinkkel szembeszállni, még akkor is, ha jól tudjuk némelyikről, hogy nem szolgálnak bennünket. Ha sikerül helyettük az előnyösebb választásokat szokássá alakítani, akkor legalább részben mi kerülünk a kormányrúdhoz. Egész jól állunk például a családi napirend terén, vagy a testmozgással kapcsolatban. A gyerekekkel való foglakozással is elégedett vagyok, a normál működéshez viszonyítva sokkal több időt fordítok rájuk. A híreknél jelenleg a reggel-délben-este megnézésnél tartok, pedig azt is le kéne tolni napi egyre. Az evés-ivásnál pedig erőből kell lecsapkodni a vállamon ülő szemét kis manót, aki huncut hangon oltogat, hogy miért kéne nekem pont ebben az időszakban bármilyen szinten is önsanyargatni? Ami egyértelműen sokat segít, ha kitalálok magamnak olyan feladatokat, akár szellemi, akár fizikai jellegűt, ahol érzem, hogy valami értéket állítok elő. Ez van, amikor jól megy, máskor viszont sajnos sodródok a könnyebb ellenállás felé. A tervezettség fokozásában látom a megoldás kulcsát: kiválasztani fontos témákat, amelyekben mindenképp haladni szeretnék előre, ezeket betervezni előre egy-egy hétre, és közé iktatni az időközben beeső, magas prioritású feladatokat.

Talán neked is érdemes lehet elgondolkodni azon, hogy a polipodnak mely csápjai hajlamosak a szatyorból való kilógásra, azaz hol nyerhetnél a tudatosság fokozásával és önmagad erőteljesebb irányításával.

More blog posts:

Az önbizalom szerepéről, megerősítésének lehetőségeiről Nr2.

Legutóbbi írásomban bemutattam 6 „életmentő technikát”, amelyekkel nehéz helyzetekben helyrállíthatjuk önbizalmunkat és ötleteket generálhatunk, hogy sikeresen kilábaljunk egy szorított helyzetből. Mai írásomban bemutatok 6 hosszútávú gyakorlatot a stabil önbizalom/önbecsülés kiépítése érdekében. Az önbizalomkutatás egyik meghatározó személyisége Nathaniel Branden (kanadai-amerikai pszichoterapeuta), „Az önbecsülés hat pillére“ című könyvében tágabb kontextusban is bemutatja az önbecsülés és az önbizalom meglétének, kialakításának kérdéseit, alább ennek kivonatát ismertetem.

Read more »

A jövőállóság kulcsa: a hozzáadottérték-termelő képesség

Természetes, hogy a vállalatok, vállalkozások mérettől függetlenül folyamatosan keresik a hosszú távú fenntarthatóság és növekedés kulcsát, mivel az üzleti életben nem túl reális opció a stagnálásra gyúrni. Sokan azonban a gyakorlatban csak az orruk hegyéig látnak el a mindennapi küzdelem és darálás során, ami csak a közelebbi jövőre biztosítja a túlélést. Bár vannak, akik azt is felismerik, hogy előre kellene gondolkodni, turbulens világunkban azonban baromira nehéz évekre tervezni, három-öt éves stratégiákat gyártani, mert a fene tudja, mi minden történik még addig.

Read more »

Kutatási beszámoló: Áttörés a vezetőfejlesztő programrésztvevők elköteleződésében

Hurrá, végre vannak adataink! Évek óta várjuk ezt a pillanatot! De mielőtt ismertetném a mini-kutatásunk eredményeit, szeretnék megosztani néhány háttérinformációt, és kontextust adni az adatelemzésünkből levont következtetéseknek. Már több mint egy évtizede fáradhatatlanul keressük a módját annak, hogy miképpen tudnánk a vezetőket rábírni olyan people management szokások beépítésére a mindennapjaikba, amelyek egyaránt szolgálják a beosztottaik és a szervezet érdekét, valamint természetesen egyúttal a sajátjukét is.

Read more »