Pénzt vagy éveket?!

A kutatások, kérdőívek idejét éljük, kb. mindenre is kíváncsiak vagyunk a munkavállalókkal kapcsolatban. Üdvözlendő az igyekezet a munkaadók, tanácsadók részéről, hogy érdeklődést mutatnak a munkatársak iránt. Fontos első lépés, hogy legyen adatunk, és még fontosabb második lépés, hogy helyesen értelmezzük azokat.

Már az adatokkal sincs minden rendben: azt gondoljuk, hogy attól, hogy meg tudunk fogalmazni néhány értelmesnek tűnő kérdést, már értünk is a kutatás-módszertanhoz. Nagyvonalúan lendüljünk ezen túl, mert a legnagyobb hibákat az interpretáció során viszünk be a rendszerbe.

Sokan kutatgatták mostanában, hogy a bér milyen szerepet játszik a munkavállalók motivációjában, megtartásban. Több ilyen felmérést végigbogarászva, úgy tűnik egyetértés mutatkozik abban, hogy több pénzt kell fizetni ahhoz, hogy megtartsuk a kollégákat.

Gyorsan szögezzük le az elején, hogy természetesen nem fizethetünk szarul. Lépést kell tartani a piaci körülményekkel és az inflációval. Ezen túlmenően azonban kérdéseket vet fel, hogy magasabb fizetéssel ténylegesen könnyebb-e megtartani a munkavállalókat? Ha ez ennyire egyszerű lenne, akkor nem lenne semmi problémánk, de van!

Az éterbe “belefingott” kutatások, felmérések legnagyobb problémája, hogy ún. “cold state”-ben készülnek. Olyan állapotban, amikor az egyén nincs döntési helyzetben, hanem egy jövőbeni dologról kérdezik a tervezett cselekvést. Ilyen helyzetekben fontos lenne vizsgálni, hogy a megkérdezett dolog (pl. a fizetés) valójában mennyire prediktív a cselekvésre (pl. munkahelyet vált). Az a helyzet, hogy számos kutató bizonyította már, hogy a buksink nem annyira ügyes a jóslásban, azaz “hot state”-ben, amikor valóban meglépünk valamit, egészen másképp viselkedünk, mit amit előzetesen mondtunk.

Nem vonom kétségbe, hogy a megkérdezett alkalmazottak magasabb fizetést szeretnének, de az, hogy meg is kapják, még nem jelenti azt, hogy maradnak. Logikus, hogy ha a munkavállalót megkínálsz egy kis pénzzel, nem fogja visszautasítani.

Természetesen vannak, akik számára a fizetés a család fenntartásához szükséges alapfeltétel. Amikor pl. jobb teljesítményre, picit több befektetett munkára, egy kisebb projekt bevállalására kérjük a kollégát, a válasza valami ilyesmi lesz: ha megteszem ezt, akkor fizesd is meg. Ezekben a szituációkban a pénz kompenzációs szerepet játszik: az gyenge vezetői kvalitások, a rossz munkavállalói élmény adóját fizeti meg a vállalat. Vajon akkor is így gondolkodnának, ha rugalmas keretek között dolgozhatnának, a főnökük törődne velük, lenne lehetőségünk az erősségeiket használni a munkában, kapnának elismerést a jó munkavégzésért…? Valószínűleg ebben az esetben is jól jön a plusz pénz, de talán más a szerepe: inkább hat bónuszként, jutalomként, mint sem bánatpénz azért, mert kockáztatjuk az egészségünket, az érzelmi biztonságunkat és a wellbeingünket.

Pénzzel kompenzálhatjuk a vezetés alkalmatlanságát és a rossz munkahelyi tapasztalatokat, de visszatartani senkit nem fogunk vele!

Ahhoz, hogy a munkahely vonzó és megtartó legyen, pénztől független tényezőknek kell teljesülniük:

  • munkával való elégedettség
  • elkötelezettség
  • megfelelő munkakörnyezet
  • alacsony stressz
  • munkatársak között összetartás

Persze, ha mindezt biztosítjuk, akkor is előfordul felmondás, de egy elkötelezett alkalmazottat sokkal nehezebb elcsábítani. A Gallup tavaly év végi kutatása arra mutat rá, hogy az elkötelezett munkavállalók kb. 30%-kal magasabb bérért váltanának, míg a nem elkötelezettek már kb. 20%-os emelés miatt is bátran dobbantanak. A bér persze fontos szerepet tölt be, azonban a munkavállalói élmény határozza meg leginkább, hogy a több pénz mit jelent az egyén számára és hogyan fog dönteni, cselekedni valójában a több pénz következtében vagy annak ellenére.

Látszik tehát, hogy nem lehet megspórolni a rendszerszintű változásokat. Foglalkozni kell a megfelelő kommunikációval, a vállalati kultúrával, coachinggal, és az egyéni igényeket, preferenciákat mindenképp figyelembe kell venni.

More blog posts:

Minden nagyszerű dolog tákolással indul, csak nem ott fejeződik be

Megfigyelésem szerint van néhány igen elterjedt gyakorlat és tévhit, ami megakadályozza az embereket abban, hogy nagyszerű dolgokat hozzanak létre. Az egyik ilyen az igénytelenség, melynek megnyilvánulásaként még azokat az egyszerű feladatokat is szarul végzik el, amit nem sokkal több erőfeszítéssel vagy gondolkodással egészen jól meg lehetne csinálni. Mindenki találkozott már a “jóvanazúgy” jelenség tipikus megnyilvánulásaival. Ennek a skálának a másik pólusán helyezkedik el az az attitűd, hogy rögtön világszínvonalút szeretnénk létrehozni, az viszont sajnos nemigen reális. Azok, akik erre képessé váltak, legyen szó technológiáról, üzletről, sportról vagy művészetekről, évtized(ek)ben mérhető gyakorlással, kísérletezéssel, közbülső mérföldkövekkel, irányváltásokkal, újbóli nekifutásokkal, kapcsolatok építésével, szerencsés eseményekkel (amiket persze részben maguk tettek lehetővé) és kitartó munkálkodással jutottak el odáig. Csak erről nem mindig szól a fáma, illetve nem látszik, mi van a jéghegy csúcsa alatt.

Read more »

Why is there little learning when coaching others?

Listening is a very powerful tool for a good manager. A good coach does not give advice, only asks questions. Coaching mindset, operating with questions, is essential to be a successful manager. All sound pretty good, in theory, but I don’t share that view honestly. I do agree that it is very annoying to be an asshole who has answers for all the questions, even to those ones that have not been raised. On the other hand, going by questions alone leaves little room to develop others. Let’s think about it…

Read more »

How can we de-frustrate performance appraisals?

Several studies show that people are becoming increasingly frustrated with such classification systems or deficit focused evaluations. A survey of the Institute for Corporate Productivity found that only 19% of job seekers thought their performance management system was valuable for them.

Read more »