Pénzt vagy éveket?!

A kutatások, kérdőívek idejét éljük, kb. mindenre is kíváncsiak vagyunk a munkavállalókkal kapcsolatban. Üdvözlendő az igyekezet a munkaadók, tanácsadók részéről, hogy érdeklődést mutatnak a munkatársak iránt. Fontos első lépés, hogy legyen adatunk, és még fontosabb második lépés, hogy helyesen értelmezzük azokat.

Már az adatokkal sincs minden rendben: azt gondoljuk, hogy attól, hogy meg tudunk fogalmazni néhány értelmesnek tűnő kérdést, már értünk is a kutatás-módszertanhoz. Nagyvonalúan lendüljünk ezen túl, mert a legnagyobb hibákat az interpretáció során viszünk be a rendszerbe.

Sokan kutatgatták mostanában, hogy a bér milyen szerepet játszik a munkavállalók motivációjában, megtartásban. Több ilyen felmérést végigbogarászva, úgy tűnik egyetértés mutatkozik abban, hogy több pénzt kell fizetni ahhoz, hogy megtartsuk a kollégákat.

Gyorsan szögezzük le az elején, hogy természetesen nem fizethetünk szarul. Lépést kell tartani a piaci körülményekkel és az inflációval. Ezen túlmenően azonban kérdéseket vet fel, hogy magasabb fizetéssel ténylegesen könnyebb-e megtartani a munkavállalókat? Ha ez ennyire egyszerű lenne, akkor nem lenne semmi problémánk, de van!

Az éterbe “belefingott” kutatások, felmérések legnagyobb problémája, hogy ún. “cold state”-ben készülnek. Olyan állapotban, amikor az egyén nincs döntési helyzetben, hanem egy jövőbeni dologról kérdezik a tervezett cselekvést. Ilyen helyzetekben fontos lenne vizsgálni, hogy a megkérdezett dolog (pl. a fizetés) valójában mennyire prediktív a cselekvésre (pl. munkahelyet vált). Az a helyzet, hogy számos kutató bizonyította már, hogy a buksink nem annyira ügyes a jóslásban, azaz “hot state”-ben, amikor valóban meglépünk valamit, egészen másképp viselkedünk, mit amit előzetesen mondtunk.

Nem vonom kétségbe, hogy a megkérdezett alkalmazottak magasabb fizetést szeretnének, de az, hogy meg is kapják, még nem jelenti azt, hogy maradnak. Logikus, hogy ha a munkavállalót megkínálsz egy kis pénzzel, nem fogja visszautasítani.

Természetesen vannak, akik számára a fizetés a család fenntartásához szükséges alapfeltétel. Amikor pl. jobb teljesítményre, picit több befektetett munkára, egy kisebb projekt bevállalására kérjük a kollégát, a válasza valami ilyesmi lesz: ha megteszem ezt, akkor fizesd is meg. Ezekben a szituációkban a pénz kompenzációs szerepet játszik: az gyenge vezetői kvalitások, a rossz munkavállalói élmény adóját fizeti meg a vállalat. Vajon akkor is így gondolkodnának, ha rugalmas keretek között dolgozhatnának, a főnökük törődne velük, lenne lehetőségünk az erősségeiket használni a munkában, kapnának elismerést a jó munkavégzésért…? Valószínűleg ebben az esetben is jól jön a plusz pénz, de talán más a szerepe: inkább hat bónuszként, jutalomként, mint sem bánatpénz azért, mert kockáztatjuk az egészségünket, az érzelmi biztonságunkat és a wellbeingünket.

Pénzzel kompenzálhatjuk a vezetés alkalmatlanságát és a rossz munkahelyi tapasztalatokat, de visszatartani senkit nem fogunk vele!

Ahhoz, hogy a munkahely vonzó és megtartó legyen, pénztől független tényezőknek kell teljesülniük:

  • munkával való elégedettség
  • elkötelezettség
  • megfelelő munkakörnyezet
  • alacsony stressz
  • munkatársak között összetartás

Persze, ha mindezt biztosítjuk, akkor is előfordul felmondás, de egy elkötelezett alkalmazottat sokkal nehezebb elcsábítani. A Gallup tavaly év végi kutatása arra mutat rá, hogy az elkötelezett munkavállalók kb. 30%-kal magasabb bérért váltanának, míg a nem elkötelezettek már kb. 20%-os emelés miatt is bátran dobbantanak. A bér persze fontos szerepet tölt be, azonban a munkavállalói élmény határozza meg leginkább, hogy a több pénz mit jelent az egyén számára és hogyan fog dönteni, cselekedni valójában a több pénz következtében vagy annak ellenére.

Látszik tehát, hogy nem lehet megspórolni a rendszerszintű változásokat. Foglalkozni kell a megfelelő kommunikációval, a vállalati kultúrával, coachinggal, és az egyéni igényeket, preferenciákat mindenképp figyelembe kell venni.

More blog posts:

Management haiku kóstoló

Már több mint egy hónapja nem írtam semmit a blogra, aminél persze van nagyobb probléma is manapság a Föld nevű bolygón, így aztán vélhetően nem sok embernek tűnt ez fel. Tudom azért, hogy vannak rendszeres olvasók, nekik mondom, hogy különösebb oka nem volt ennek, egyszerűen hiányzott az ihlet, nem akadt olyan téma, ami ebben a formában kívánkozott volna ki belőlem. Beugrott azonban, hogy épp ma 11 éve indult útjára a blog, úgyhogy igazán megérdemli, hogy ismét szülessen rajta egy blogpost.

Read more »

Milyen előnyöket rejt a lustaság?

Nemrég megkerestek, hogy egy vezetőt kellene coacholni, segíteni őt vezetői képességeinek fejlesztésében. Volt is AC-n, annak rendje-módja (?) szerint és kapott visszajelzést arra vonatkozóan, hogy miben kellene fejlődnie.

Találkoztam vele, hogy átbeszéljük hogyan tudnék segíteni.

Azt mondta, hogy valóban kapott visszajelzést a főnökétől, hogy miért nem őt választották egy magasabb pozícióra és miben kellene fejlődnie. Ugyanakkor, amikor ezeket megosztotta a beosztottaival, nem értette senki, nem tudták megerősíteni a vezető visszajelzéseit.

Read more »

Oktatni könnyű, tanítani nehéz

Az oktatás jellemzően abból indul ki, hogy van egy tájékozott személy, a tudomány birtokosa, és vannak a tudatlanok, akiknek át kell adni egy rakás információt. Ezeket a tudnivalókat többnyire tartalmazza egy valaki más által megírt tananyag, könyv, jegyzet vagy folyamatleírás, az oktatónak legfeljebb annyi a dolga, hogy lepárolja belőle a címszavakat, vázlatot készítsen, majd pedig tehetsége függvényében az okosságokat felolvassa, vagy alkalmanként a jegyzeteibe pillantva élő szóban ismertesse.

Read more »