Ne szarjunk már magunk alá a celeb vezetőktől, és ne őket kopizzuk, ha lehet!

Ezt a cikket két barátom és harcostársam, Kovács Ildi és Molnár Peti megbízásából írtam, és mivel viszonylag gyakori nevük van a Cservenyákhoz viszonyítva, egész nehezen lesznek beazonosíthatók, mint felbujtó személyek. :-) Szeretném rögtön előrebocsátani, hogy minden elismerésem a kiemelkedő teljesítményé, aki ismer, az ezt nagyon jól tudja.

Bazi könnyű másokat a partvonal mellől fikázni, olyanoknak (mint akár én is), akik lószart se értek el az életükben azokhoz képest, akiket ekéznek. Pár éve egyébként írtam is arról egy cikket, hogy hajlamosak vagyunk eltérően látni magunknál és másoknál a siker és a kudarc okát. 

No de miért ne másoljuk a celeb vezetőket, ha már ilyen sikeresek voltak? A válasz egyik fele az, hogy az elért eredményeikre és a vezetői munkájukra vonatkozó minden tisztelet mellett a korábban istenített menedzserekről azért később nem feltétlenül alakult ki annyira kedvező kép, mint amikor a legnagyobb sikereiket aratták és könyveket írtak róluk (lásd pl. Lee Iacocca, Jack Welch, Steve Jobs, illetve a közelmúltból Elon Musk vagy Jeff Bezos). A másik felét az alábbiakban, nagyobb részletességgel fejteném ki.

Bár magam is olvastam már erről a témáról több forrásból, például a Nobel-díjas Daniel Kahnemantól vagy Malcolm Gladwelltől, hozzájuk nem tudok fordulni személyesen. Szerencsére azonban van nekem egy kedves kollégám, Dr. Dobay Róbert, aki három éve megjelent, Mégis, mire számítottál című (ingyenesen letölthető) könyvében, részben az előbb említett szerzőket idézve kitért arra is, hogy miért nem a sztármenedzserektől vagy a sztárértékesítőktől érdemes leginkább tanulni. Nem vitatva, hogy a tudatosságukból lehet azért szemezgetni hasznos gondolatokat, piedesztálra emelésük és másolásuk mégsem olyan jó ötlet. Mivel nem volt erőm sokadszor is újra végignyálazni a könyvet, inkább felhívtam telefonon, és öt percben összefoglaltattam vele, amit ebben az időkeretben jónak látott számomra kiemelni.
Két aspektusra világított rá:

1. Amikor a világ legsikeresebb üzletembereinek, vállalkozóinak élettörténetéről és üzleti filozófiájáról olvasunk könyveket vagy anekdotákat, hajlamosak vagyunk kifelejteni a képletből egy fontos tényezőt, a véletlent/szerencsét. Például azt, hogy hol pottyantotta le őket a gólya. Musk édesapjának például gyémántbányája volt, Zuckerberg se véletlenül járhatott a Harvardra, Larry Page és Sergei Brin a Stanfordon ismerkedtek meg (közülük az orosz származású Brin édesapja még 1979-ben disszidált az USÁ-ba Moszkvából). Természetesen ezek a tények nem lettek volna elegendőek, igaz lesz az, hogy kellett az irgalmatlan mennyiségű “deliberate practice”, a 10 ezer óra, a kiváló alapképességek, a kitartás és a rengeteg meló. De ott volt a véletlen vagy a szerencse faktor is. Moszkvából nemigen született volna meg a Google, nem véletlenül előzte be az egyébként sokkal korábban fejlesztett és sokkal jobb iwiw-et a facebook, és egy üzbég hegyi falu szippantósának fiából se igen lett még világhírű csellista. Gladwell Outliers című könyve kezdődik úgy, hogy a statisztikák szerint az amerikai iskolákban a legtöbb adót fizető szülők gyermekei tanulnak a legjobban. Első látásra meglepő lehet, de ha belegondolunk, annyira nem az. Nem a gazdagság tesz okossá, hanem a jobb módú szülőktől több lehetőséget tudnak kapni a gyerekek a fejlődéshez. Robi barátom persze hozzáteszi, hogy ha a gyerek lusta lenne és beleszarna, nem érne el olyan jó eredményeket. Egyébként az időzítés is komolyan számíthat, mint szerencsefaktor, valóban létezik, hogy az ember jókor van jó helyen. Ez se helyettesíti a befektetett energiát, de kell hozzá.

Statisztikailag felettébb ritkán fordul elő, hogy a világszintű sikerek alatt nincs stabil alap. Előfordul, de alig van ilyen. A jó gyakorlatokat lemásolva nem tudod megismételni a kiemelkedő eredményeket, mert a szerencsés momentumokról nem szól a fáma a könyvekben és az anekdotákban. Még az is lehet, hogy az illető sincs tudatában ezeknek, amikor megírja a tapasztalatait. Tanulhatsz a bevált gyakorlatokból, az mindenképp hasznos, de a kiemelkedő sikerhez nem lesz elég. A siker a befektetett energia és a kedvező történések/körülmények kombinációjából születik, a nagy siker pedig rengeteg befektetett energiából és még nagyobb mennyiségű szerencséből, tudjuk meg Robitól, aki pedig Kahnemantól tudja.

2. Még egy szempontot érdemes megfontolni: az adott módon sikeressé válni képes emberek számosságát. Vannak sztárok, de nincs belőlük sok, tehát igen ritka kivételek. Nagyon kicsi mintaszámról beszélünk. “Ha egy (száz)ezrelék képes is lenne repülni az emberek közül, akkor se tudnák őket tömegek utánozni.” – tette hozzá Robi. Ahogy a Mégis, mire számítottál című e-könyvben kifejti bővebben, ez a fő gondja Jim Collins: Good to Great című könyvével és a mögötte meghúzódó kutatással. Ha harminc cég volt képes a leírt módon kiemelkedően sikeressé válni és azt évtizedekig fenntartani (bár nem örökre, ahogy egyes cégek történetéből később kiderült), akkor az nem nagyon tud reális követendő példa lenni vállalatok millióinak a Földgolyón. Vicces egyébként, hogy Collins a kutatásai alapján épp azt javasolja részletesen megindokolva, amit az előző pontban leírtam, hogy ne a celeb vezetőket másoljuk, mert ő arra jutott, hogy azt a két-három tucat céget, amelyik az ő sűrű rostáján átfért, szerény stílusú de szakmailag határozott és eltökélt első számú emberek irányították. De ettől még nem kell mindenkinek szerénnyé válni a sikeresség érdekében. Mehet az nagyobb arccal is, még ha nem is elengedhetetlen összetevő. 🙂

Szeretjük azokat a történeteket, amelyekben a szegénylegény elindul szerencsét próbálni, lefejezi a királyság létét veszélyeztető sárkányokat (amelyek sorra több és több fejjel rendelkeznek), végül elnyeri a legkisebb és egyben leggyönyörűbb, ámbár legcsibészebb királykisasszony kezét. Ilyeneket nézünk szívesen a moziban is. De ahogy tanult kollégám fogalmaz, ezek az extrém sikertörténetek jellemzően “nem a semmiből épülnek fel, és nagyon kevés van belőlük”. Akad pár kivétel, de nem sokat tudunk felsorolni belőlük.

Köszönöm a cikkben említett kezdeményezőknek és szakmai segítőmnek, hogy ezt a blogbejegyzést megírhattam, a magam részéről jó szórakozás volt!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, e-könyvét

More blog posts:

Minden nagyszerű dolog tákolással indul, csak nem ott fejeződik be

Megfigyelésem szerint van néhány igen elterjedt gyakorlat és tévhit, ami megakadályozza az embereket abban, hogy nagyszerű dolgokat hozzanak létre. Az egyik ilyen az igénytelenség, melynek megnyilvánulásaként még azokat az egyszerű feladatokat is szarul végzik el, amit nem sokkal több erőfeszítéssel vagy gondolkodással egészen jól meg lehetne csinálni. Mindenki találkozott már a “jóvanazúgy” jelenség tipikus megnyilvánulásaival. Ennek a skálának a másik pólusán helyezkedik el az az attitűd, hogy rögtön világszínvonalút szeretnénk létrehozni, az viszont sajnos nemigen reális. Azok, akik erre képessé váltak, legyen szó technológiáról, üzletről, sportról vagy művészetekről, évtized(ek)ben mérhető gyakorlással, kísérletezéssel, közbülső mérföldkövekkel, irányváltásokkal, újbóli nekifutásokkal, kapcsolatok építésével, szerencsés eseményekkel (amiket persze részben maguk tettek lehetővé) és kitartó munkálkodással jutottak el odáig. Csak erről nem mindig szól a fáma, illetve nem látszik, mi van a jéghegy csúcsa alatt.

Read more »

Why is there little learning when coaching others?

Listening is a very powerful tool for a good manager. A good coach does not give advice, only asks questions. Coaching mindset, operating with questions, is essential to be a successful manager. All sound pretty good, in theory, but I don’t share that view honestly. I do agree that it is very annoying to be an asshole who has answers for all the questions, even to those ones that have not been raised. On the other hand, going by questions alone leaves little room to develop others. Let’s think about it…

Read more »

How can we de-frustrate performance appraisals?

Several studies show that people are becoming increasingly frustrated with such classification systems or deficit focused evaluations. A survey of the Institute for Corporate Productivity found that only 19% of job seekers thought their performance management system was valuable for them.

Read more »