Ne hidd el, hogy minél több, annál jobb!

Át vagyunk itatva azzal a meggyőződéssel, hogy a több szükségszerűen jobb is. Többet akarunk keresni, nagyobb alapterületen akarunk élni, drágább cuccokkal venni körül magunkat, magasabbra törni akármiféle rangsorban vagy hierarchiában, bővebb listára szert tenni végzettségekből, gyakrabban és messzebbre utazni, szélesebb olvasóközönséghez elérni, ismertebbé válni.

Persze ez nem annyira meglepő, hiszen egyik alapvető hajtóerőnk a növekedési szükséglet. Mégse tesz nekünk mindig jó szolgálatot, hiszen előfordul, hogy addig hajcsárkodik felettünk, amíg ki nem köpjük a belünket, vagy rosszabb esetben ki nem égünk a nagy harácsolási versenyfutásban. Arról, hogy a több nem feltétlenül jobb, az elsőként beugró kép számomra egy környékbeli kifőzde rántott gombája volt, amiből egy adag kábé három normál porciónak felel meg. Ennek az első pár percben még tudsz örülni, de utána megérzed a sütéshez felhasznált olaj émelyítő mellékízét, és már mindjárt nem tesz annyira boldoggá, hogy sokat adtak.

Onnan ugrott elő ez a téma, hogy a polcról a kezembe akadt egy kis könyv a ZenHabits blog szerzőjétől, melynek címe: A kevesebb ereje. Jó pár éve olvastam, és most kíváncsian lapoztam át újra, hogy vajon mennyire sikerült a benne foglaltakat beépíteni a működésembe. Hat alapelvet javasol a szerző, inkább tapasztalati úton összegyűjtve, mint tudományosan alátámasztva. Zárójelben jegyzem meg, hogy a tudomány is visszaigazolta már mindegyiket. Az első az, hogy szabj határokat magad számára. Ennek azért van jelentősége, mert ha szűkebb a mozgástér, akkor oda azokat a dolgokat fogod csak felvenni, amelyek igazán értékesek számodra, vagy amelyek a leglényegesebbek az adott témában. A japán haiku verseket hozza fel példának, ahol egy gondolat kifejtésére mindössze 17 szótagnyi tér áll a költő rendelkezésére, ráadásul három sorban, 5-7-5 arányban elosztva. Ott aztán tényleg jól kell gazdálkodni a szavakkal, kiszórva mindent, ami nem feltétlenül szükséges az üzenethez. Itt egyébként kettős érzésem volt: egyfelől nagyon jól sikerült meghatároznom az utóbbi években, hogy milyen munkát, mikor és mennyit dolgozom (már amikor nem volt 2020). Másfelől viszont nem szabtam korlátot annak, hogy naponta hányszor nézem meg az üzeneteimet, vagy mennyi időt herdálok el a közösségi média felületeken. Úgyhogy egy részét annak, amit hatékonyságban megnyertem az ajtónál, kiöntöttem az ablakon…

A második alapelv, hogy kiválasszuk a legfontosabb dolgokat a magunk számára. Nem nehéz belátni, hogy azzal járunk jól, ha olyan tevékenységek töltik ki az ébren töltött óráinkat, amelyek az értékrendünkhöz és a fő céljainkhoz passzolnak. E téren is elégedett lehettem, hiszen a Covey-féle időgazdálkodási megközelítés vagy a rendszeres évtervezés és nyomon követés gyakorlata folyamatosan ott tartja az ember orra előtt, hogy mivel kéne foglalkoznia. A harmadik alapelv az egyszerűsítés, melynek keretei között kirépálunk mindent, ami nem illeszkedik az igazán fontosnak tartott elemek közé. Bár nem feltétlenül szimpatikus másoknak, ha fokozatosan kinavigálunk azokról a területekről, amelyek nem a listánk tetején vannak, illetve ha folyamatosan nemet mondunk, a tapasztalataim azt mutatják, hogy az emberek nagyrészt elfogadják, ahogy védjük a saját kereteinket.

A negyedik alapelv az összpontosítás, aminek az a lényege, hogy egyszerre egy dolgot csinálunk, tehát zavaró körülményektől mentes single-taskingot folytatunk (ezáltal gyorsabban haladunk és kevesebbet hibázunk), illetve korlátozzuk azoknak a projekteknek vagy tevékenységeknek a körét, amelyeket egy időszakra felvállalunk. Ez sem túl meglepő, hogy ha nem diszpergáljuk szanaszét a figyelmünket, az energiánkat és az akaraterőnket, akkor az igazán fontos témákban nagyobbat fogunk tudni előrelépni. Nemcsak saját magamon, hanem az ügyfeleken is rendre meg tudom figyelni, hogy azzal segíthetünk nekik a legtöbbet, hogy a fókuszukat hozzáigazítjuk az adott időszak számukra igazán lényeges témáihoz. A vezetőknek általában iszonyú sok területtel kell foglalkozniuk, akár a kényszer, akár a saját motivációjuk miatt, de csak ott lesz számottevő előrelépés, ahova tényleg odakoncentrálnak.

Az ötödik alapelv a szokásépítés, hiszen az eredményes változásoknak az a kulcsa, hogy a valamilyen szempontból előnytelen, vagy a céljainkat kevéssé szolgáló szokásainkat olyanokra cseréljük, amelyek támogatják a célokat vagy a jövőképet. A szokásnak pedig ott van jelentősége, hogy automatikussá teszik a cselekvést, nem kell mindig az illékony akaraterő-készletünkből égetni hozzá. Végül pedig arról ír a szerző, hogy kicsiben érdemes kezdeni, mert akkor nagyobb valószínűséggel gyökerezik meg és lesz fenntartható a változás.

Mindezen alapelvek segítségével azt tudjuk meghatározni és gyakorlatba ültetni, hogy kevesebbet markolunk, de sokkal többet fogunk. Ahelyett, hogy nagy hanggal bőgetve a motort a sok markolászás során szinte minden kiperegne a kezünkből, néhány igazán fontos eredményt sikerül elérnünk, mellette pedig több időnk marad olyan dolgokra, amelyeket nagyra értékelünk. Életünk kertje nem egy hektár elburjánzott dzsungel, ahova még kiszagolni egyre kevésbé van ambíciónk, hanem néhány gondosan karbantartott dísznövény, középen szép ződ gyeppel, és ott piknikezik vagy labdát dobál a família.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

A mobil tanulás hatása az üzleti eredményekre

Nagy öröm látni, amikor mások is erőfeszítést tesznek arra vonatkozóan, hogy a különféle képzési kezdeményezések eredményességét adatokkal is alá tudják támasztani. Az úgy volt, hogy összefogott a Fuse nevű digitális tanulási keretrendszer fejlesztő cég (nem, nem Learning Mangement System, hanem egy másféle alternatíva), a University College London Artificial Intelligence központja, valamint ügyfelük, a 420 kiskereskedelmi üzletében 3000 alkalmazottat foglalkoztató Carpetright cég, kb. olyasmi profillal, mint itthon a Diego.

Read more »

Ha nincs akarat, a legprofibb segítő is kevés lesz

A napokban tekintettük meg a Katonában a Háztűznéző című előadást, amit Gogol eredetileg Kérők címen kezdett el írni, több mint 180 évvel ezelőtt. A darabnak valószínűleg több rétege van, de engem az fogott meg, hogy az író milyen jól megragadja művében a felszínességet, a tehetetlenséget, a motiválatlan tengés-lengést, a sült galamb szájba repülésének igényét, persze nem megelégedve akármilyen fűszerezéssel. A kimondhatatlan vezetéknevű orosz hivatalvezető, ránézésre negyvenes agglegény nősülni “szándékozik”, bár a kerítő asszonyság három hónap alatt nem tudta elérni nála, hogy egyetlen célszemélyt is felkeressen.

Read more »

Kritizálás helyett inkább gondolkodj kritikusan

Ugyanis annak több értelme van. A kritizálás leggyakrabban arról szól, hogy valaki más tevékenységének eredményében találunk kifogásolni valót, elsősorban a saját nézőpontunkból, saját tapasztalataink, meggyőződéseink, hiedelemrendszerünk, tudásunk és látókörünk alapján. A kritizálás tehát mindezeknek köszönhetően egyrészt meglehetősen gyenge alapokon áll, másrészt igen ritkán tartalmaz jól megvalósítható, kontextusba illő alternatív megoldási javaslatot. A klasszikus mondást idézve: fikázni könnyű, alkotni nehéz.

Read more »