Ne hidd el, hogy minél több, annál jobb!

Át vagyunk itatva azzal a meggyőződéssel, hogy a több szükségszerűen jobb is. Többet akarunk keresni, nagyobb alapterületen akarunk élni, drágább cuccokkal venni körül magunkat, magasabbra törni akármiféle rangsorban vagy hierarchiában, bővebb listára szert tenni végzettségekből, gyakrabban és messzebbre utazni, szélesebb olvasóközönséghez elérni, ismertebbé válni.

Persze ez nem annyira meglepő, hiszen egyik alapvető hajtóerőnk a növekedési szükséglet. Mégse tesz nekünk mindig jó szolgálatot, hiszen előfordul, hogy addig hajcsárkodik felettünk, amíg ki nem köpjük a belünket, vagy rosszabb esetben ki nem égünk a nagy harácsolási versenyfutásban. Arról, hogy a több nem feltétlenül jobb, az elsőként beugró kép számomra egy környékbeli kifőzde rántott gombája volt, amiből egy adag kábé három normál porciónak felel meg. Ennek az első pár percben még tudsz örülni, de utána megérzed a sütéshez felhasznált olaj émelyítő mellékízét, és már mindjárt nem tesz annyira boldoggá, hogy sokat adtak.

Onnan ugrott elő ez a téma, hogy a polcról a kezembe akadt egy kis könyv a ZenHabits blog szerzőjétől, melynek címe: A kevesebb ereje. Jó pár éve olvastam, és most kíváncsian lapoztam át újra, hogy vajon mennyire sikerült a benne foglaltakat beépíteni a működésembe. Hat alapelvet javasol a szerző, inkább tapasztalati úton összegyűjtve, mint tudományosan alátámasztva. Zárójelben jegyzem meg, hogy a tudomány is visszaigazolta már mindegyiket. Az első az, hogy szabj határokat magad számára. Ennek azért van jelentősége, mert ha szűkebb a mozgástér, akkor oda azokat a dolgokat fogod csak felvenni, amelyek igazán értékesek számodra, vagy amelyek a leglényegesebbek az adott témában. A japán haiku verseket hozza fel példának, ahol egy gondolat kifejtésére mindössze 17 szótagnyi tér áll a költő rendelkezésére, ráadásul három sorban, 5-7-5 arányban elosztva. Ott aztán tényleg jól kell gazdálkodni a szavakkal, kiszórva mindent, ami nem feltétlenül szükséges az üzenethez. Itt egyébként kettős érzésem volt: egyfelől nagyon jól sikerült meghatároznom az utóbbi években, hogy milyen munkát, mikor és mennyit dolgozom (már amikor nem volt 2020). Másfelől viszont nem szabtam korlátot annak, hogy naponta hányszor nézem meg az üzeneteimet, vagy mennyi időt herdálok el a közösségi média felületeken. Úgyhogy egy részét annak, amit hatékonyságban megnyertem az ajtónál, kiöntöttem az ablakon…

A második alapelv, hogy kiválasszuk a legfontosabb dolgokat a magunk számára. Nem nehéz belátni, hogy azzal járunk jól, ha olyan tevékenységek töltik ki az ébren töltött óráinkat, amelyek az értékrendünkhöz és a fő céljainkhoz passzolnak. E téren is elégedett lehettem, hiszen a Covey-féle időgazdálkodási megközelítés vagy a rendszeres évtervezés és nyomon követés gyakorlata folyamatosan ott tartja az ember orra előtt, hogy mivel kéne foglalkoznia. A harmadik alapelv az egyszerűsítés, melynek keretei között kirépálunk mindent, ami nem illeszkedik az igazán fontosnak tartott elemek közé. Bár nem feltétlenül szimpatikus másoknak, ha fokozatosan kinavigálunk azokról a területekről, amelyek nem a listánk tetején vannak, illetve ha folyamatosan nemet mondunk, a tapasztalataim azt mutatják, hogy az emberek nagyrészt elfogadják, ahogy védjük a saját kereteinket.

A negyedik alapelv az összpontosítás, aminek az a lényege, hogy egyszerre egy dolgot csinálunk, tehát zavaró körülményektől mentes single-taskingot folytatunk (ezáltal gyorsabban haladunk és kevesebbet hibázunk), illetve korlátozzuk azoknak a projekteknek vagy tevékenységeknek a körét, amelyeket egy időszakra felvállalunk. Ez sem túl meglepő, hogy ha nem diszpergáljuk szanaszét a figyelmünket, az energiánkat és az akaraterőnket, akkor az igazán fontos témákban nagyobbat fogunk tudni előrelépni. Nemcsak saját magamon, hanem az ügyfeleken is rendre meg tudom figyelni, hogy azzal segíthetünk nekik a legtöbbet, hogy a fókuszukat hozzáigazítjuk az adott időszak számukra igazán lényeges témáihoz. A vezetőknek általában iszonyú sok területtel kell foglalkozniuk, akár a kényszer, akár a saját motivációjuk miatt, de csak ott lesz számottevő előrelépés, ahova tényleg odakoncentrálnak.

Az ötödik alapelv a szokásépítés, hiszen az eredményes változásoknak az a kulcsa, hogy a valamilyen szempontból előnytelen, vagy a céljainkat kevéssé szolgáló szokásainkat olyanokra cseréljük, amelyek támogatják a célokat vagy a jövőképet. A szokásnak pedig ott van jelentősége, hogy automatikussá teszik a cselekvést, nem kell mindig az illékony akaraterő-készletünkből égetni hozzá. Végül pedig arról ír a szerző, hogy kicsiben érdemes kezdeni, mert akkor nagyobb valószínűséggel gyökerezik meg és lesz fenntartható a változás.

Mindezen alapelvek segítségével azt tudjuk meghatározni és gyakorlatba ültetni, hogy kevesebbet markolunk, de sokkal többet fogunk. Ahelyett, hogy nagy hanggal bőgetve a motort a sok markolászás során szinte minden kiperegne a kezünkből, néhány igazán fontos eredményt sikerül elérnünk, mellette pedig több időnk marad olyan dolgokra, amelyeket nagyra értékelünk. Életünk kertje nem egy hektár elburjánzott dzsungel, ahova még kiszagolni egyre kevésbé van ambíciónk, hanem néhány gondosan karbantartott dísznövény, középen szép ződ gyeppel, és ott piknikezik vagy labdát dobál a família.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Ne higgy az alkalmi oktatások ígéreteinek!

A 21. században sem tapasztalhatunk észrevehető változás azzal a meggyőződéssel kapcsolatban, hogy ha új tudásra vagy képességekre van szükség, akkor be kell utalni az embereket egy oktatásra, ahol majd jól megokosítják őket. Az észosztó figura a rendelkezésére álló tudomány minél nagyobb hányadával nyakon önti a hallgatóságát, majd pedig mindenki abban bízik, hogy a résztvevők a hallottak alapján varázsütésre megváltoztatják a gondolkodásmódjukat, hiedelemrendszerüket, viselkedésüket és szokásaikat, sőt, fejlődni fognak a képességeik. Aztán kerek szemekkel csodálkozik mindenki, hogy az ég világon semmi nem változik.

Read more »

Konzultáció helyett inzultáció?

Pár éve egy jól prosperáló nagyvállalat tulajdonosa kért fel tanácsadónak. Dacára annak, hogy minden királyság volt náluk, nagyon szenvedett attól, hogy mennyire hiányolja a “tulajdonosi szemléletet” a vezetőitől. Láthatóan bizonytalan volt abban, hogy mit is kellene tennie. Mivel a vezérigazgató is ő volt egyben, végül azt mondtam neki, hogy “te egy kiváló üzleti érzékkel megáldott géniusz vagy, de nagyon nehézzé teszed az életet magad és a céged számára is azzal, hogy két fronton is meg akarod mutatni mindezt. Szerintem azt kellene választanod, amiben igazán erősnek, tehetségesnek érzed magad. Ha ez a tulajdonosi szerep, akkor a napi vezetést másra kell hagynod.”

Read more »

A Nagy Komfortzóna Teszt

Már sokszor, de még messze nem elégszer ekéztem azt a gyenge lábakon álló féligazságot, hogy kifejezetten a komfortzónánkon kívül lenne megtalálható “a” tanulási zónánk. Amennyire utána tudtam nézni, honnan fúj a szél, egy Tom Senninger nevű német tanár jól kinéző és hangzó modelljét nyelik be és osztják szénné a népek kritika nélkül, ami állítólag Lev Szemjonovics Vigotszkij (1896-1934), szovjet pszichológus “legközelebbi fejlődési zóna” koncepciójának popularizált változata.

Read more »