Mikor ne tarts workshop-ot?

Ismét a Derrick és Harry blog egyik térdcsapkodósan vicces írása szolgált inspirációként számomra, melyben a szerző a szarul levezetett workshop-ok minden apró hozzávalóját és konyhatechnikai eljárását számba veszi, előre megfontolt szándékkal, különös kegyetlenséggel.

Az  írás alapján, ahogy autókáztam reggel a munkába, azon morfondíroztam, hogy a hozzá nem értés és a tapasztalathiány mellett leginkább attól kapnak gellert az efféle összejövetelek, hogy olyasmire próbálják használni őket, amire nem valók.

A teljes csapat bevonásával tartott workshop nem fogja orvosolni az alábbiakat (a teljesség igénye nélkül):

  • egyéni motivációs problémák (valaki unja a munkáját, eleve nem erre született, nem jön ki másokkal, ki van égve, dühös a világra, sértve érzi magát, stb.)
  • alacsony motivációs szint a csapatban, ami rendszerbeli problémákból fakad (alulfizetettek az emberek, nem képviseli a vezető a terület érdekeit, alacsony színvonalú a vezetési kultúra, stb.)
  • egyes kollégák között évek óta érlelődő konfliktusok
  • klikkek szembenállása
  • a mindennapokban elhanyagolt vezetői tevékenységnek köszönhetően jelentkező anomáliák (tiszta prioritások, egyértelmű célok és rendszeres nyomon követés hiánya, a felülről jövő rángatások szerinti utolsó pillanatos kapkodás és fejetlenség következményei, személyes odafigyelés hanyagolása, stb.)
  • egyéb együttműködési és felelősségvállalási gondok a csapatban

A felsorolt problémákat a vezetőnek (önállóan vagy külső segítséggel) kell inkább kezelnie, egyrészt úgy, hogy elkezdi csinálni, ami eddig is a dolga lett volna, másrészt a kollégáival egyéni szinten foglalkozva, vagy meditátorként a közvetlenül érintett személyek kisebb csoportjait bevonva.

Workshop-ot akkor érdemes tartani, ha a csapattagok közötti viszonyok ezt már lehetővé teszik, és készen állnak arra, hogy közösen gondolkodjanak, elemezzék a jelen helyzetet, tervezzék meg a jövőt, együtt keressenek megoldást problémákra vagy fejlesztési lehetőségekre, vállaljanak részt a kivitelezésből, majd pedig utánkövető alkalmak során kölcsönösen számot adjanak egymásnak az előrehaladásról, és szükség esetén segítséget kérjenek társaiktól az elakadásoknál. Félreértés ne essék, a workshop-on nem minden rózsaszín: szenvedélyes viták vannak a témáról (személyeskedés helyett), különböző meglátásokat osztanak és hallgatnak meg a résztvevők (álláspontok szajkózása és befeszülése helyett).

Ha workshop mellett dönt a vezető, mert azt tényleg jó ötlet és időszerű, akkor nagyon nem mindegy, hogy azt ki vezeti le. A csapat vezetője nem tud egyszerre résztvevő és facilitátor lenni, ezért célszerű egy független személyt bevonni erre a feladatra, aki érkezhet házon belülről, vagy lehet külsős is. Nyilván ennek lesz költsége. Amellett, hogy független az illető, olyannak kell lennie, aki egyrészt hitelesen meg tud állni a csapat előtt, és akinek van számottevő tapasztalata ebben a tevékenységben, hogy lehetőleg ne egyék fel kiskanállal a résztvevők. Olyasvalaki, aki képes felépíteni egy menetrendet, és van vér a pucájában, hogy helyre tegye, aki akadályozza a hatékony munkát. De mindezt úgy, hogy közben ne veszítse el a résztvevők jóindulatát és együttműködési hajlandóságát az eszetlen keménykedésével. És akkor se szarja össze magát, ha az eredeti tervet módosítani szükséges, mert ez szolgálja a csapat érdekeit. Természetesen vannak még nüánszok, de így elsőre ezeket emelném ki, mint kulcstényezők.

Óriási ereje van annak, amikor egy tettre kész csapat összefog, közösen értékeli a helyzetet, majd maga határozza meg a továbblépés irányát és akciótervét. Sajnos azonban rendkívül könnyű elcsúszni a műhelymunka megvalósításával a banánhéjon, ha azt feltételezzük, hogy bárki képes filctollal flipchartra írogatni, meg post-it papírkákat szétosztani, miután szénné untatta a résztvevőket hetven darab powerpoint diával. Lehet akármilyen finom az a sajtos pogácsa, az elbaszott munkanapért senkit nem fog kielégítően kárpótolni.

More blog posts:

Ötletek pozitív visszajelzéshez

Mások teljesítményének, viselkedésének vagy hozzáállásának elismerése nem kerül semmibe, mégis szűkmarkúan bánnak vele az emberek, tisztelet a kivételnek. A Gallup Intézet évtizedeken át tartó, milliós nagyságrendű mintán végzett kutatásának lepárlásaként rajzolódott ki az a tizenkét állítás, amivel az átlagosnál magasabb teljesítményt leadó szervezetek/szervezeti egységek munkatársai nagy mértékben egyetértenek (Q12).

Read more »

Az érzelmek hozzák létre a szokásokat, nem a 21 napos ismétlés

Ha a szokások kialakításával kapcsolatban olvasgatunk vagy tanácsokat kapunk, gyakran felbukkan az az elgondolás, hogy 21 napon át kell hozzá ismételni a tevékenységet. Más források a 66 napot jelölik meg ugyanehhez. Egyébként mindkét szám egy-egy megfigyelés-alapú kutatásból jön. De hiába végzek valamit véres verejtékkel 21 napig, aminek minden percét rühellem, hosszú távon fennmaradó szokás, azaz tartós viselkedésváltozás nemigen lesz belőle.

Read more »

Miért beszélünk 60%-ban magunkról?

Annyi mindenről lehetne társalogni, beszélgetéseink nagyobbik hányadában mégis saját magunk a téma. Adrian F. Ward, a University of Colorado kutatója a Scientific American hasábjain röviden és kevésbé tudományosan meg is mondja, miért: mert jó érzéssel tölt el az önfeltárás. Aztán persze kifejti a jelenség idegtudományi hátterét.

Read more »