Miért olyan nehéz kombinálni a célra tartást és az emberi oldal kezelését?

Megfigyeléseim szerint a vezetők egy része abban nagyon jó, hogy a teljesítményt és az eredmények elérését ki tudja hozni a csapatából. Pragmatikus, kitartó és célorientált. Vannak olyanok is, akiknek az erőssége inkább abban mutatkozik meg, hogy jól rá tud hangolódni a munkatársakra, odafigyel rájuk, empatikus, így a döntések és a mindennapi működés emberi oldalát nem hagyja figyelmen kívül.

És persze akadnak vezetők, akik egyikben sem jeleskednek, velük kapcsolatban szoktuk azt emlegetni a kollégáimmal, hogy “kevesebben többen lennénk”.

Tapasztalataim azt mutatják, hogy az erősen célorientált vezetők is előbb-utóbb belátják, hogy az emberi tényező kihagyása a képletből épp az eredményességet veszélyezteti, a túlságosan empatikus menedzserek pedig arra jönnek rá, hogy egyszerűen muszáj megemelni a munkatársaik számára a lécet, és folyamatosan terelgetni őket a magasabb szintű teljesítmény felé, különben egyszerűen nem fognak jönni az elvárt eredmények (kivéve a kiemelkedő fejlettségi szinten lévő csapatokat). Annak megértéséhez, hogy miért okoz a két dolog összeegyeztetése rendszerint nehézséget a vezetőknek, Goleman-nál olvastam némi fogódzót.

“Az idegrendszer számára komoly kihívást jelent a megfelelő egyensúly megtartása a céltudatosság és mások érzéseinek figyelembevétele között.” – írja Daniel Goleman. Richard Boyzatis kutatásai azt mutatták, hogy “a célirányos fókuszálás során aktivizálódó idegi áramkörök eltérnek a szociális adatokat fogadó áramköröktől. A két áramkör letiltja egymást. A legsikeresebb vezetők másodpercek alatt tudnak egyik áramkörről a másikra váltani.”

Amikor az általam nagyra tartott és közelebbről ismert vezetőkre gondolok, valóban azt láttam tőlük az évek során, hogy a teljesítmény és a humánum szempontjait nagyjából párhuzamosan tudják kezelni. Magasak az elvárásaik, nem haboznak szóvá tenni, ha valaki ezektől elmarad, de ez nem gátolja őket abban, hogy meghallgassák kollégákat, kíváncsiak legyenek rájuk, nem csak szakemberként, hanem emberként is. Teret adnak, felelősséget ruháznak át, önállóságot biztosítanak, miközben rendszeresen megbizonyosodnak arról, hogy sikerül a megállapodásukban szereplő irányt tartani. Azaz, Boyzatis professzor leírásának megfelelően, helyzetfüggően váltogatnak, akár egy-egy beszélgetésen belül is, a célirányos fókusz és a társas együttműködéshez szükséges információk befogadása, feldolgozása és lereagálása között.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Te naponta hány órát érsz rá dolgozni?

Pár éve átestem egy eléggé kimerítő időszakán az életemnek, ami segített helyre tenni mi mennyire fontos. Az történt, hogy felvállaltam, sőt, inkább magamra rántottam egy problémás nagyprojektet. Önbizalmam túlértékelte teljesítőképességemet, mert kiderült, hogy ezt a projektet nem, hogy én, de nagyon más sem tudta volna megmenteni. Volt ugyanis a bajoknak egy kivédhetetlen forrása a szerződésben, amit én nem ismertem.

Read more »

A játékok nem építenek csapatot

Alig lehet olyan munkakört találni manapság, melyben a jó eredmény csak az egyén teljesítményén múlik. Az, hogy valaki milyen produkcióval rukkol elő, nagy mértékben függ attól, hogy milyen minőségű támogatást kap a kollégáktól. Érthető hát, hogy miért tartják fontosnak a vállalatok a csapatokat, miért igyekeznek fejleszteni az együttműködést. A törekvés természetesen megsüvegelendő, a megoldások már kevésbé azok.

Read more »

Van-e értelme beszólni?

Nem kocsmai, nem diszkós és nem is közlekedési kontextusban szeretném vizsgálni a kérdést, de talán ez nem túl meglepő. Nagyjából két hónapja kísérletezek egy új tartalomformátummal, az egybekezdéses szösszenetekkel a LinkedIn-en, válaszul arra, hogy a blogbejegyzések terjesztését nagyon megnehezítették a közösségi média algoritmusok változásai.

Read more »