Miért kell a vezetőknek megállni és bevárni a többieket?

Itt a nyár, jönnek sorra a biciklis elmélkedések, eszmecserék és analógiák a Tudatos Vezetés blogon. Megyünk négyen a szokásos reggeli körünkre, elöl a vezérürü, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Bélának (persze az sem lényegtelen szempont, hogy ez a neve). Igazi vezető, lendületes vállalkozó, erősen orientálja a teljesítmény, úgyhogy tolja neki rendesen.

Igyekszünk lépést tartani vele, nagyjából sikerül is, úgy nyolcvan-száz méter távolságban. Egyszer csak elénk bukkan egy forgalmi akadály, talán egy kukásautó, és ahogy odaérünk, pont jönnek is szembe. Ráadásul még egy dülöngélő szaktársat is jó szélesen ki kell kerülnünk. Vezetőnk tehát több száz méteres előnyre tesz szert, de hátra se néz, azzal van elfoglalva, hogy tartsa a megcélzott pulzustartományt. A célpontig gyakorlatilag esélyünk sincs behozni ezt a tulajdonképpen nem is jelentős lemaradást. Illetve talán nem lenne lehetetlen, de az akkora energiaégetéssel járna, hogy utána nem maradna erőnk tartani a sebességet. Ezért aztán nincs is rá motivációnk, meg se próbáljuk, megyünk a saját tempónkban. Az elöl haladó máskor egyértelműen megtapasztalt húzóereje ebből a távolságból már nem érzékelhető, így a távolság és a lemaradás egyre nő.

Eszembe juttatta ez az élmény mindazoknak a vezetőknek a példáját, akik valamiféle változást igyekeznek elérni a szervezetükben, miután már jól megemésztették a helyzetet vagy kielemezték az előttük álló lehetőséget, kitalálták a stratégiát, és nekiállnak implementálni. A többiek, még a legjobbak és a legmotiváltabbak is, jelentős időbeli eltolódásban vannak, amikor a vezetőjük nagy lelkesen csörtet előre a bozótosban. Még csak ott tartanak, hogy kezdik megérteni a szituációt, és akár tagadják is a változás szükségességét. Vagy amikor belátják, hogy nincs más választás, gyászolják a megszokott, biztonságosnak tűnő múltbeli felállást. A vezető meg csak értetlenkedik, hogy mit akadékoskodnak ezek most itt, tisztán látszik, merre van az előre. Igen, neki már egyértelmű, mert előrébb jár ugyanazon az úton. Ha nem néz hátra, nem lassít be, és megy vissza a többiekért, akkor a kollégáknak nem sok sanszuk van rá, hogy valaha is utólérjék. Ez pedig komoly frusztrációt és motivációvesztést idéz elő mindkét oldalon. A visszamenés azt jelenti, hogy meghallgatja az aggodalmakat, empátiát tanúsít a felmerülő érzésekkel kapcsolatban, megválaszolja a kérdéseket, és végigviszi a csapattagokat ugyanazon a gondolatmeneten, amit saját maga is végigment, igaz időben jóval korában. Ekkor van esély arra, hogy együtt folytassák az utat, közel a vezető által elvárt tempóban, megerősödött motivációval.

Természetesen előfordul, hogy nem mindenki akarja vagy tudja felvenni az elvárt sebességszintet. Ebben az esetben szükség lehet rá, hogy nehéz döntéseket hozzon a vezető. Adott esetben mindenkinek jobb, ha a fürge vitorlásról a cementes zsákok átkerülnek egy teherhajóra. De ez is csak akkor válik nyilvánvalóvá, ha a vezető visszamegy a többiekért, ahelyett, hogy azon bosszankodna, hogy milyen lassú itt mindenki.

A fotóért köszönet: Ceglédi Ferenc és Molnár Péter

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás legújabb, Az emberi lények tanítása című ekönyvét.

Innen pedig Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című, szintén ingyenes ebookját tudod megszerezni.

More blog posts:

Six Rules of Giving Truly Supportive Feedback

Having worked with hundreds of managers intending to develop their leadership skills, I heard most of them admit that they should be devoting much more effort to providing feedback for their colleagues. They know at least two strong reasons for that.

Read more »

A Simple Way to Guide a Problem Solving Discussion

I guess it has happened to you as well that you were burning your time in a meeting that went nowhere. The participants got lost in a problem, and the whole thing felt like kneading mud with your feet, digging yourself deeper and deeper. In most cases, you can freely choose from at least two responses to a situation like that.

Read more »