Miért beszélünk 60%-ban magunkról?

Annyi mindenről lehetne társalogni, beszélgetéseink nagyobbik hányadában mégis saját magunk a téma. Adrian F. Ward, a University of Colorado kutatója a Scientific American hasábjain röviden és kevésbé tudományosan meg is mondja, miért: mert jó érzéssel tölt el az önfeltárás. Aztán persze kifejti a jelenség idegtudományi hátterét.

Harvard Egyetem Social Cognitive and Affective Neuroscience laborjában funkcionális MRI berendezésekkel igyekeznek a különféle agyterületek és a viselkedés közötti kapcsolatokat feltárni. Ebben az esetben azt vizsgálták, hogy az önmagunkról beszélés vajon vált-e ki magasabb aktivitást az agyunk jutalmi hálózatában. 195 résztvevőt kértek meg arra, hogy a saját véleményükről és személyiségjegyeikről beszéljenek, és arra is, hogy másokéra reflektáljanak. A téma ugyanaz volt, csak a fókusza tért el egymástól. Három agyterület emelkedett ki, amikor magukról beszéltek. Az egyik, amit már korábbi kutatások is igazoltak, hogy a medial prefontal cortex (a homloklebegy középső része) az önmagunkkal kapcsolatos gondolkodásnál aktiválódik. A másik kettő azonban újdonság volt: a nucleus accumbens és a ventral tegmental area, mindkettő a dopamin-termelésről ismert és a jutalmi hálózatunk eleme. Az érzéki örömök megélése során tehát ugyanott tapasztalható agyi aktivitás, mint a magunkról beszélésnél. A kísérletek továbbvitele során az is kiderült, hogy ha az önfeltárás egy konkrét személy felé történik, az a jutalmi hálózat még erőteljesebb aktivációját eredményezi.

A személyes információk megosztása egyébként hozzájárul a társas kapcsolatok építéséhez, ez pedig rengeteg egyéb dolgot befolyásol pozitívan a fizikai túléléstől a szubjektív boldogságérzetig. Tehát nem csak élvezeti értéke van, hanem egyéb fontos előnyökkel is jár. Érdekes kérdés, hogy vajon épp ezek érdekében ennyire önjutalmazó-e a saját magunkról beszélés, azaz gondolataink, véleményünk, élményeink, tapasztalataink vagy megéléseink megosztása másokkal?

A balansz természetesen itt is igen fontos: ha nem mindig csak mi sugározzuk a műsort, mint a rádió, hanem a beszélgetések legalább felében a másik embernek adunk teret a kommunikációra, akkor nem csak a saját jutalmi hálózatunknak kedvezünk, hanem az övének is. Ez pedig tovább építi a társas kapcsolatot, mindkét fél javára.

Nemrég írtam 25 további lehetőséget arra, hogy egy vezető a munkatársai jutalmi hálózatát aktiválja. A cikk kapcsán egy hozzászólásban Pécsi Feri (ContentPlus) dobta be a fenti kutatást, amiről én korábban még nem hallottam. Ezúton köszönöm neki a témafelvetést!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

More blog posts:

What’s wrong with a “bring the solution, not the problem” attitude?

It is quite understandable that we don’t want our colleagues to keep complaining to us about problems and not take responsibility for the solution. But if we expect them to come to us only when they have the solution as well, they may be afraid to tell us and withhold problems that we should be aware of. Fortunately, it’s not that difficult to avoid the constant whining by creating a safe environment for colleagues to feel free to tell us their problems and bad news:

Read more »

Minden nagyszerű dolog tákolással indul, csak nem ott fejeződik be

Megfigyelésem szerint van néhány igen elterjedt gyakorlat és tévhit, ami megakadályozza az embereket abban, hogy nagyszerű dolgokat hozzanak létre. Az egyik ilyen az igénytelenség, melynek megnyilvánulásaként még azokat az egyszerű feladatokat is szarul végzik el, amit nem sokkal több erőfeszítéssel vagy gondolkodással egészen jól meg lehetne csinálni. Mindenki találkozott már a “jóvanazúgy” jelenség tipikus megnyilvánulásaival. Ennek a skálának a másik pólusán helyezkedik el az az attitűd, hogy rögtön világszínvonalút szeretnénk létrehozni, az viszont sajnos nemigen reális. Azok, akik erre képessé váltak, legyen szó technológiáról, üzletről, sportról vagy művészetekről, évtized(ek)ben mérhető gyakorlással, kísérletezéssel, közbülső mérföldkövekkel, irányváltásokkal, újbóli nekifutásokkal, kapcsolatok építésével, szerencsés eseményekkel (amiket persze részben maguk tettek lehetővé) és kitartó munkálkodással jutottak el odáig. Csak erről nem mindig szól a fáma, illetve nem látszik, mi van a jéghegy csúcsa alatt.

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!