Mi teszi a kritikát és a tanácsot hiteltelenné?

Van egy kedvenc régi történetem, jó pár alkalommal hivatkoztam már rá a kollégáimmal folytatott beszélgetésekben, és most már ők is idézgetik, amikor a helyzetet jól leírja. Egy gyerekkori barátomtól származik, aki mellesleg sok éven át dolgozott vezetőként, nem túl szofisztikált munkakörnyezetben. De ez a sztori magánéleti, nem a melóhoz kapcsolódik.

Ez a cimborám egy lakótelepi lakásban élt családjával, amit falun élő, rendkívül dolgos, klasszikus kendős nagymamája segítségével vásároltak meg korábban. Nagyon szoros kapcsolatban voltak a mamával, gyakran látogatta, segített neki a ház körül és a kertjében. Mivel édesanyját sajnos hamar elvesztette, a mama töltött ki valamennyit az űrből számára. A szeretet mellett kettejük kommunikációját a direkt stílus jellemezte, egyik sem kertelt különösebben, nem volt túl PC. Történt egyszer, hogy a barátom nagyobb, kertes házra vágyott, ahogy bővült a család. El is kezdett keresgélni a kisváros környéki településeken. Ami megtetszett neki, megmutatta a mamának is, tekintve, hogy haszonélvezeti joga volt a lakótelepi lakásra, amit az új ingatlanra helyeztek volna át. A mama azonban meglehetősen húzta a száját minden szóba jövő háznál. A barátomnak az volt az utolsó csepp a pohárban, amikor a számára legvonzóbb épület esetében a mama a fürdőszoba kivitelét és állapotát kezdte el kritizálni. Erre az unoka dühösen felhorkant: “MAMA, TE MONDOD, AMIKOR VÖDÖRBE SZARSZ?????” (Gondolom arra hivatkozva, hogy télen, amikor a budiba kéne kimenni a kert végébe mínusz tíz fokban, akkor inkább ezt az alternatívát szokta választani.)

Szóval a kritikát és a tanácsokat egyaránt hiteltelenné teszi, ha a forrása “vödörbe szarik”, mint például

  • vezetőfejlesztés gyanánt divatos újdonságokkal javasolja szórakoztatni a menedzsment tagokat, amikor azok még az alap dolgokat se csinálják rendesen, így 50%-os a fluktuáció
  • megmondja a tutit egy képzéssel kapcsolatban, amikor arra se képes, hogy azokat úgy megszervezze, hogy a résztvevők tudják hol lesz megtartva, ne legyen se ötven se tizenöt fok a teremben, vagy mondjuk akadjon a flipchartra papír
  • az egyórás megbeszélésből negyvenöt percet késik, nem is szól a résztvevőknek, hogy valami közbejött, majd utána “minőségbiztosítási” témában foglal állást, ítélkezik, tesz javaslatot
  • beosztottait fikázza változatos területeken, miközben a saját vezetői munkáját semmivel sem végzi igényesebben, mint a csapattagjai az övéket
  • a fizikai dolgozóktól elvárja a szigorú szünetrend betartását, de ő maga félóránként bukkan fel a dohányzóban
  • “teal” szervezeti kultúráról meg agilitásról papolnak, de adott esetben személyesen ontják ki a belét annak a vezetőtársuknak, aki rálép a lábukra, pontosan megmutatva, melyik kultúrafejlettségi szinten áll a szervezetük jelenleg

És még hosszasan lehetne sorolni. A tetteink sokkal hangosabban kiabálnak, mint ahogy üvölteni tudjuk a szavainkat…

Ahogy a mondás tartja, mindenki jó valamire. Ha másra nem is, elrettentő példának. 🙂

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, legújabb e-könyvét

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

More blog posts:

Konzultáció helyett inzultáció?

Pár éve egy jól prosperáló nagyvállalat tulajdonosa kért fel tanácsadónak. Dacára annak, hogy minden királyság volt náluk, nagyon szenvedett attól, hogy mennyire hiányolja a “tulajdonosi szemléletet” a vezetőitől. Láthatóan bizonytalan volt abban, hogy mit is kellene tennie. Mivel a vezérigazgató is ő volt egyben, végül azt mondtam neki, hogy “te egy kiváló üzleti érzékkel megáldott géniusz vagy, de nagyon nehézzé teszed az életet magad és a céged számára is azzal, hogy két fronton is meg akarod mutatni mindezt. Szerintem azt kellene választanod, amiben igazán erősnek, tehetségesnek érzed magad. Ha ez a tulajdonosi szerep, akkor a napi vezetést másra kell hagynod.”

Read more »

A Nagy Komfortzóna Teszt

Már sokszor, de még messze nem elégszer ekéztem azt a gyenge lábakon álló féligazságot, hogy kifejezetten a komfortzónánkon kívül lenne megtalálható “a” tanulási zónánk. Amennyire utána tudtam nézni, honnan fúj a szél, egy Tom Senninger nevű német tanár jól kinéző és hangzó modelljét nyelik be és osztják szénné a népek kritika nélkül, ami állítólag Lev Szemjonovics Vigotszkij (1896-1934), szovjet pszichológus “legközelebbi fejlődési zóna” koncepciójának popularizált változata.

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!