Mennyire vagy termelékeny?

Tavaly pont ilyentájt, a nyár végén indított egy felmérést Bob Pozen és csapata az MIT-ről személyes termelékenység (personal productivity) témában a Harvard Business Review honlapján kitölthető kérdőív segítségével, az eredményeketpedig idén tavasszal publikálták ugyanott.

Közel húszezren töltötték ki a 21 elemű kérdéssort, a kutatók pedig megnézegették, hogy milyen demográfiai tényezőkkel van összefüggésben a termelékenység. De mielőtt erre rátérnénk, érdemes végigvenni azt a hét területet, amelyeket az MIT-s szakemberek relevánsnak tartottak. Ezek a napi rutinok kialakítása, az időbeosztás megtervezése, megküzdés a bejövő üzenetekkel, a nagy mennyiségű teendő elvégzése, a hatékony megbeszélésvezetés, a kapcsolódó kommunikációs készségek, valamint a delegálás. A kérdőívet egyébként most is ki lehet még tölteni, nekem a 85 pont jött ki az elérhető 105-ből, ami a nemzetközi peer group-omban (életkor, szenioritás) közepes eredménynek számít.

Milyen hatékonysági szokásokat vizsgáltak?

Például hogy alszol-e legalább 7 órát naponta, van-e két órányi képernyő- és telefonfüggetlen szabadidőd minden nap, vagy rutinná alakítasz-e olyan tevékenységeket, amiken nem érdemes sokat gondolkodni? Ránézel-e előző este a másnapi beosztásodra, felírod-e mit akarsz kihozni az egyes megbeszélésekből, beteszel-e két üres blokkot a napjaidba a váratlan események kezeléséhez? Óránként maximum egyszer nézed-e meg az emailjedet, skippeled-e az emailek 60%-át a küldő vagy a tárgy alapján, és azonnal megválaszolod-e a fontos és sürgető leveleket? Lebontod-e a projekteket kis lépésekre, hogy ne halogasd őket, törekszel-e a jelentős projektekben a lehető leghamarabb azonosítani a kritikus tényezőket és levonni az első következtetéseket, és vajon inkább az elért eredményekre fókuszálsz-e az irodában töltött idő helyett? Körbeküldöd-e a napirendi pontokat 24 órával a megbeszélések előtt, engeded-e 90 percnél hosszabbra a megbeszéléseket, és minden megbeszélés végén megállapodtok-e a következő lépésekben? Átgondolod-e minden anyag elolvasása előtt, hogy mit akarsz vele kezdeni, készítesz-e vázlatot a néhány bekezdésnél hosszabb irományaidhoz, és a prezentációkat is vázlat alapján tartod-e? Végül: képes vagy-e delegálni fontos feladatokat mikromenedzselés nélkül, megállapodtok-e a csapattagokkal előre a célokban és az eredmény mérésében, és hibák esetén gondoskodtok-e arról, hogy azok ne ismétlődhessenek meg (ahelyett, hogy keménykednél)?

A konklúzió

Az első konklúzió a húszezres mintából az volt, hogy a sok munkaóra önmagában nem feltétlenül eredményez több eredményt. Ezt mondjuk sejtettem. A második, hogy az életkor és a szenioritás nagy mértékben korrelál a személyes hatékonysággal. Úgy tűnik, legalábbis átlagosan, hogy a kor és a pozíciószint emelkedésével egyre rutinosabb rókák leszünk, vagy épp kénytelenek vagyunk azzá válni. A harmadik pedig az, hogy a nők és a férfiak között összességében nem nagyon van különbség (mint ahogy mi az összes saját kutatásunknál tapasztaltuk). Egyes területeken viszont vannak eltérések. A nők például a megbeszéléshatékonyság terén erősebbek, jellemzőbb rájuk, hogy előző este átnézik a következő napi beosztást, és az is, hogy azonnal megválaszolják a nagyon fontos emaileket. A férfiak viszont átlagosan jobbak az email-cunami kezelésében, hajlamosabbak üres sávokat hagyni a naptárjukban, és vázlatot is inkább írnak.

Ha van kedved és kíváncsi vagy az eredményre, töltsd ki a kérdőívet (angolul)! Ha nincs, akkor végiggondolhatod a második bekezdésben felsorolt kérdéseket, hogy melyik nem nagyon jellemző rád jelenleg, de nem ártana ezen változtatni. Tűzz ki magadnak egy konkrét vállalást a kipróbáláshoz a következő egy hétre, és nézd meg, mi történik!

More blog posts:

Things that impact day-to-day motivation more than money

Even though several theorists and researchers shed light on various aspects of human motivation back in the 1950’s and 60’s, the long-standing belief still prevails that financial motivation is the primary driver of people at work. To make it clear: if a company is not willing to pay fair compensation in line with market rates, it will not be able to attract and retain talent, unless they work in a geographical area where people have no other options.

Read more »

Five situations when you shouldn’t coach your colleagues

It is very enlightening to see that more and more companies invest time and money in teaching their managers coaching skills. The days of command and control management are fortunately over. If companies want to survive and prosper, they need to engage the heart and the soul of their employees, not just lease their hands, and the closest person to have a strong impact on those areas is their line manager.

Read more »

3 Ways to Defend Your Calendar

In my experience, 80% of effective time management depends on strategic clarity and rigorous implementation, while only the remaining 20% can be improved by tools and techniques that make you more efficient. The clearer you are about what really matters to you both long term and for the upcoming 6-12 months, the easier it is to stick to them when you make your daily decisions on what you let into your calendar.

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!