Még mindig inkább a képzőknek jó biznisz a coaching?

Most tette közzé a PWC az International Coach Federation megbízásából immáron negyedszer, kb. négyévente végzett globális coaching kutatásának 2020-as eredményeit. A 2016-os riportról tavaly írtam egy összefoglalót, amit most nem ismételnék meg, mert olyan eszeveszett sok újdonság nincs benne.

Röviden annyi történt, hogy azóta is növekszik a coaching a világban. Ebben a postban inkább arról írnék, hogy mennyire tűnik reális célnak, hogy valaki szögre akassza korábbi szakmájának szerszámait, kéjes mosollyal visszaszolgáltassa belépőkártyáját, ezt követően vígan és szabadon kávézgasson délelőtt tízkor egy cukrászdában az ügyfeleivel, végül pedig vastagon fogó ceruzával töltse ki mindezért a számláit.

PWC becslése szerint jelenleg 71 ezer coach szakember sertepertél a Föld nevű bolygón, ebből 6300-an ténykednek Kelet-Európában, ahol ugyebár jó sok ország található, köztük egy marék méretesebb is, mint Magyarország. Négy évvel ezelőtthöz képest ez egyébként 40%-os növekedést jelent. Mivel a coachként ténykedők 99%-a valamiféle coach specifikus képzésben részt vett, a régiónkban ez négy év alatt plusz 1800 kiképzett embert jelent, nem számítva azt a jelentős számú képzésrésztvevőt, akik számára a cégük szponzorált egy ilyen jellegű vezetői fejlesztőprogramot. Látható tehát, hogy a képzésben mindenképp van számottevő biznisz, persze ez országonként mondjuk egy tucat vagy még több intézmény között oszlik meg. És továbbra is egyértelműen kivehető, hogy bár érzésre mindenki coach lett kis hazánkban, a ténylegesen praktizáló személyek száma inkább százakban mint ezrekben mérhető.

Fontos kérdés, hogy aki azért fizet be saját zsebből egy coach iskolára, hogy ennek segítségével karriert váltson, és innentől ebből éljen, vajon mennyire hoz ésszerű döntést. Nem árt tisztában lenni vele, hogy a kelet-európai régióban dolgozó coachok átlagosan kb. 5.7 millió forintot számláznak egy évben, és ez az összeg 2016-ban is nagyságrendileg ennyi volt. Abban szinte biztosak lehetünk, hogy a jövedelem itt sem haranggörbe szerint oszlik el, hanem ugyanúgy mint más területeken, inkább hatványfüggvény szerinti eloszlást követ. Miszerint a jövedelem nagy része a régebben a szakmában lévő, keresett szakembereknél csapódik le, a szereplők többsége pedig alig keres ebből a tevékenységből pénzt (Pareto-elv). Beszédes az az adat is, miszerint a kezdő coachok ügyfeleinek csak egynegyedénél szerepel a munkáltató mint szponzor (a tőlük elkérhető, jóval magasabb díjazással), míg a 10 évnél több tapasztalattal bíró coachoknál az arány ennek két és félszerese. Az is lényeges információ, hogy a coachinggal foglalkozó szolgáltatók 94%-a valami mással is foglalkozik emellett: 60%-uk tanácsadással, 60%-uk tréninggel. A jövedelmüknek pedig átlagosan kevesebb mint a fele érkezik kifejezetten coachingból.

A coaching tehát valóban tud jó jövedelemforrás lenni, de leginkább azok számára, akik:

  • mással is foglalkoznak, és a coaching az egyik lába a tevékenységüknek
  • vállalati megbízóknak tudják értékesíteni a szolgáltatásaikat
  • sok éves tapasztalatot gyűjtöttek már össze

A többség számára azonban a valós karrierváltás lehetősége a coachképzés elvégzésével csak illúzió. Akik nagyon eltökéltek, egyéb szolgáltatásaik is vannak, nem rettennek vissza önmaguk eladásától, és az üzletépítésbe hajlandók éveket fektetni, azoknál van esélye az új karrier építésére ilyen irányban.

A coach képzések viszont egy másik, korábban már érintőlegesen említett területen mindenképp tudnak értéket teremteni, ez pedig a téma iránt érdeklődő vállalati vezetők fejlesztése. Ha 120-150 órát invesztálnak egy efféle gyakorlatias programba, az egész biztosan üdvözítő hatást fog gyakorolni a people management tevékenységükre. Ebből pedig már nem csak a képző cégek és a résztvevők, hanem a vállalatok és a dolgozók is profitálnak.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Ötletek pozitív visszajelzéshez

Mások teljesítményének, viselkedésének vagy hozzáállásának elismerése nem kerül semmibe, mégis szűkmarkúan bánnak vele az emberek, tisztelet a kivételnek. A Gallup Intézet évtizedeken át tartó, milliós nagyságrendű mintán végzett kutatásának lepárlásaként rajzolódott ki az a tizenkét állítás, amivel az átlagosnál magasabb teljesítményt leadó szervezetek/szervezeti egységek munkatársai nagy mértékben egyetértenek (Q12).

Read more »

Az érzelmek hozzák létre a szokásokat, nem a 21 napos ismétlés

Ha a szokások kialakításával kapcsolatban olvasgatunk vagy tanácsokat kapunk, gyakran felbukkan az az elgondolás, hogy 21 napon át kell hozzá ismételni a tevékenységet. Más források a 66 napot jelölik meg ugyanehhez. Egyébként mindkét szám egy-egy megfigyelés-alapú kutatásból jön. De hiába végzek valamit véres verejtékkel 21 napig, aminek minden percét rühellem, hosszú távon fennmaradó szokás, azaz tartós viselkedésváltozás nemigen lesz belőle.

Read more »

Miért beszélünk 60%-ban magunkról?

Annyi mindenről lehetne társalogni, beszélgetéseink nagyobbik hányadában mégis saját magunk a téma. Adrian F. Ward, a University of Colorado kutatója a Scientific American hasábjain röviden és kevésbé tudományosan meg is mondja, miért: mert jó érzéssel tölt el az önfeltárás. Aztán persze kifejti a jelenség idegtudományi hátterét.

Read more »