Mások sikere az igazi örömforrás

Legalábbis a magamfajta tanító-fejlesztő emberkének. És talán más hasonszőrűeknek, vagy akár a vezetők egy részének is. Persze nyilván jól esik, amikor azt mondja egy résztvevő, hogy már sok fejlesztőprogramon volt már, de ez az első, aminek értelmét is látta, vagy amit a gyakorlatba tudott ültetni, és elégedettséggel tölt el, amikor egy-egy üzleti célkitűzés teljesül. De ezeken egész gyorsan átlépek.

 

Érzelmi töltekezés abból származik, amikor olyan információkat kapok, ami a résztvevők által elért eredményeket vagy előrehaladást bizonyítják.

Amikor arról számolnak be, hogy a közös munka után pár hónappal tovább erősödött az együttműködés egy vezetői teamben, és mindent megvalósítottak, amit a legutolsó alkalommal célként összeírtunk a következő időszakra. Amikor a szervezet olyan tagjai, akik részéről korábban hiányolták a proaktivitást, teljesen saját indíttatásból százelemű listát állítottak össze fejlesztési lehetőségekről egy adott témában. Amikor egy résztvevő megállapítja, hogy saját vezetői, akik korábban jártak ugyanitt, pont úgy viselkednek vezetőként, ahogy most közösen tanuljuk. Amikor az előzőleg kevés együttműködést mutató középvezetőkről kiderül, hogy együtt ugrottak fejest az adatokba, levonták a konklúziókat, és javaslatokat tettek a feletteseiknek, anélkül, hogy bárki erre konkrétan buzdította volna őket. Amikor úgy kezdenek el javulni a termelési mutatók, hogy mi a közös munkában nem is közvetlenül azokra fókuszálunk, hanem a kooperációt igyekszünk fokozni, és az útban lévő belső és külső akadályokat felszámolni. Amikor kiderül, hogy a személyes hatékonyságbeli változtatások nem kérészéletűek voltak, hanem hónapokkal azután is fennmaradtak, hogy együtt dolgoztunk. Amikor hallom, hogy a kollégáim milyen hatást tudtak gyakorolni a közös programjainkkal, eszközeinkkel. (És persze szülőként is sokszor megélhetjük annak örömét, ahogy a gyerekeknek sikerülnek a dolgok, akár magunk tanítgattuk rá, akár csak lehetőséget biztosítottunk a tanuláshoz, akár egyszerűen csak nem akadályoztuk benne.)

A munkánk elsődleges értelme nem az, hogy valami olyat vezessünk elő, ami a résztvevőknek, érintetteknek tetszik. Természetesen az is klassz dolog, ha élvezik a velünk való dolgozást, és szívmelengető, ha ennek hangot is adnak az emberek. De úgy tűnik, hogy számunkra is abból érkezik a legtöbb öröm és éltető energia, hogy tudtunk értéket teremteni, ezt pedig a csapatmunka, a fejlesztőprogram vagy a coaching folyamat résztvevőinek sikerei, eredményei igazolják vissza.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Konzultáció helyett inzultáció?

Pár éve egy jól prosperáló nagyvállalat tulajdonosa kért fel tanácsadónak. Dacára annak, hogy minden királyság volt náluk, nagyon szenvedett attól, hogy mennyire hiányolja a “tulajdonosi szemléletet” a vezetőitől. Láthatóan bizonytalan volt abban, hogy mit is kellene tennie. Mivel a vezérigazgató is ő volt egyben, végül azt mondtam neki, hogy “te egy kiváló üzleti érzékkel megáldott géniusz vagy, de nagyon nehézzé teszed az életet magad és a céged számára is azzal, hogy két fronton is meg akarod mutatni mindezt. Szerintem azt kellene választanod, amiben igazán erősnek, tehetségesnek érzed magad. Ha ez a tulajdonosi szerep, akkor a napi vezetést másra kell hagynod.”

Read more »

A Nagy Komfortzóna Teszt

Már sokszor, de még messze nem elégszer ekéztem azt a gyenge lábakon álló féligazságot, hogy kifejezetten a komfortzónánkon kívül lenne megtalálható “a” tanulási zónánk. Amennyire utána tudtam nézni, honnan fúj a szél, egy Tom Senninger nevű német tanár jól kinéző és hangzó modelljét nyelik be és osztják szénné a népek kritika nélkül, ami állítólag Lev Szemjonovics Vigotszkij (1896-1934), szovjet pszichológus “legközelebbi fejlődési zóna” koncepciójának popularizált változata.

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!