Mások sikere az igazi örömforrás

Legalábbis a magamfajta tanító-fejlesztő emberkének. És talán más hasonszőrűeknek, vagy akár a vezetők egy részének is. Persze nyilván jól esik, amikor azt mondja egy résztvevő, hogy már sok fejlesztőprogramon volt már, de ez az első, aminek értelmét is látta, vagy amit a gyakorlatba tudott ültetni, és elégedettséggel tölt el, amikor egy-egy üzleti célkitűzés teljesül. De ezeken egész gyorsan átlépek.

 

Érzelmi töltekezés abból származik, amikor olyan információkat kapok, ami a résztvevők által elért eredményeket vagy előrehaladást bizonyítják.

Amikor arról számolnak be, hogy a közös munka után pár hónappal tovább erősödött az együttműködés egy vezetői teamben, és mindent megvalósítottak, amit a legutolsó alkalommal célként összeírtunk a következő időszakra. Amikor a szervezet olyan tagjai, akik részéről korábban hiányolták a proaktivitást, teljesen saját indíttatásból százelemű listát állítottak össze fejlesztési lehetőségekről egy adott témában. Amikor egy résztvevő megállapítja, hogy saját vezetői, akik korábban jártak ugyanitt, pont úgy viselkednek vezetőként, ahogy most közösen tanuljuk. Amikor az előzőleg kevés együttműködést mutató középvezetőkről kiderül, hogy együtt ugrottak fejest az adatokba, levonták a konklúziókat, és javaslatokat tettek a feletteseiknek, anélkül, hogy bárki erre konkrétan buzdította volna őket. Amikor úgy kezdenek el javulni a termelési mutatók, hogy mi a közös munkában nem is közvetlenül azokra fókuszálunk, hanem a kooperációt igyekszünk fokozni, és az útban lévő belső és külső akadályokat felszámolni. Amikor kiderül, hogy a személyes hatékonyságbeli változtatások nem kérészéletűek voltak, hanem hónapokkal azután is fennmaradtak, hogy együtt dolgoztunk. Amikor hallom, hogy a kollégáim milyen hatást tudtak gyakorolni a közös programjainkkal, eszközeinkkel. (És persze szülőként is sokszor megélhetjük annak örömét, ahogy a gyerekeknek sikerülnek a dolgok, akár magunk tanítgattuk rá, akár csak lehetőséget biztosítottunk a tanuláshoz, akár egyszerűen csak nem akadályoztuk benne.)

A munkánk elsődleges értelme nem az, hogy valami olyat vezessünk elő, ami a résztvevőknek, érintetteknek tetszik. Természetesen az is klassz dolog, ha élvezik a velünk való dolgozást, és szívmelengető, ha ennek hangot is adnak az emberek. De úgy tűnik, hogy számunkra is abból érkezik a legtöbb öröm és éltető energia, hogy tudtunk értéket teremteni, ezt pedig a csapatmunka, a fejlesztőprogram vagy a coaching folyamat résztvevőinek sikerei, eredményei igazolják vissza.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Hová tegyük a fókuszunkat ingoványos mindennapjainkban?

Épp újraolvasom Daniel Goleman Fókusz című könyvét, melyben egy rövid történetet mesél a szerző egy orvosról, aki a 2010-es haiti földrengés után Port-au-Prince egyetlen kórházába érkezett segítséget nyújtani. Nem volt se víz, se áram, se élelmiszer, helyette a kórház udvarán ezerötszáz ellátásra váró ember, köztük sokan nagyon elkeserítő kondícióban.

Read more »

Amikor a vezetőnek fel kell tűrnie az ingujját

Hadd kezdjem egy friss, személyes élménnyel. A fiam és az egész osztálya évek óta közreműködik egy gyerekzenekarban, melynek alapítója és szíve egy kiváló, régi motoros népzenész. Már az első perctől tátott szájjal néztem, hogy válogatás nélkül mindenki benne van az együttesben, függetlenül zenei tehetségétől vagy előképzettségétől, énekesként és furulyásként.

Read more »

Továbblendülés a panaszkodás kátyújából

Létezik egy tevékenység, ami ha sportág lenne, nem okozna különösebb gondot összeállítani belőle egy ütőképes válogatottat bármely világversenyre. Már néha az az érzésem, hogy kifejezetten szeretnek az emberek verbálisan dagonyázni az őket ért kellemetlenségek mocsarában, újra és újra átélve a tehetetlenség érzésének fojtogató szorítását.

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!