Meghatározó számukra a helyszín. Persze az ellenkezője is tud igaz lenni néha: a legszarabb helyen is születhetnek maradandó alkotások.
Egyre több vállalat gondolkodik már tudatosan az irodakialakításról, és nem csak az az egyetlen szempont, hogy miként lehet a legolcsóbban megúszni a dolgot. Ebben olykor eredményesek, és tényleg sikerül klassz munkakörnyezetet létrehozni, néha pedig irreális reményeket fűznek az térszervezés hatásaihoz. Például attól, hogy egyterű az iroda, még nem feltétlenül lesz több a kooperáció, viszont folyamatosan zavarják egymást az emberek a koncentrálásban. Vagy attól, hogy színes székeket teszünk egy konvencionális tárgyalóba, még nem fog megnövekedni a kreativitási megnyilvánulások mennyisége, különösen akkor nem, ha a cégkultúra vagy a közvetlen vezető abszolút nem támogatja a kollégáktól érkező kezdeményezéseket. Továbbá az, hogy a babzsákokkal körülrakott csocsó önmagában bármit is hoz a konyhára, főleg, ha összevont szemöldökkel tekintenek a használóikra.
A minap a kezembe került az ingatlan.com és az iroda.hu által megjelentetett Ingatlan Évkönyv 2018-2019-as kiadványa. Találtam benne egy cikket, amelyben Horváth Dávid, a Colliers nevű nagy nemzetközi ingatlanos cég képviselője az ő szakmája nézőpontjából járja körül a kérdést, érezhetően sok tapasztalat alapján, kiegyensúlyozott megközelítéssel. Kifejezetten üdítő volt olvasni, hogy a túlgeneralizáló divatbullshit felületkarcolgatása helyett az értelmes, kritikus gondolkodás mélységeiben merülhetünk meg, még ha rövid terjedelemben is.
A szerző szerint az utóbbi évtizedben egyre markánsabban jelennek meg az irodabérlés és -kialakítás során a munkavállalókkal és a kommunikációval kapcsolatos szempontok. Bár üdvözli azt a tendenciát, hogy a rugalmasság, az innováció, a kreativitás vagy az agilis munkakörnyezet hívószavai megjelennek, tapasztalatai szerint “e fogalmak általánosítása még a célkitűzések során eltérítheti a projektet az optimális megoldásokat eredményező útról”. Sokkal közelebb kell ugyanis menni a céghez: a szervezeti kultúrát, a munkafolyamatokat és a munkavállalói igényeket pontosabban meg kell ismerni. Néhány fontos alapgondolatot és tévhitet gyűjtött össze az írásban.
Az legtöbb szervezetnél az ingatlanköltségek és az emberek költsége 1:9 arányban van egymással, ezért “kézenfekvő, hogy a jóval nagyobb súllyal szereplő emberei költségekhez igazítsuk az ingatlanstratégiánkat, ne fordítva.” Ehelyett gyakran előfordul, hogy kőbe vésett büdzsékkel érkeznek a cégek, aztán miután nem alakítható ki ezen belül az igényeknek megfelelő környezet, később nagyobb áldozatok és kompromisszumok árán, többlet területek bérlésével orvosolják a dolgot.
Megfigyelése szerint, a megelőző néhány évtizeddel összehasonlítva, nagyobb szabadságot kapnak a munkavállalók azzal kapcsolatban, hogy hol vagy hogyan történjen a munkavégzés. Bár még van további tere a fejlődésnek, mindez hatással van az értelmes irodakialakításra is.
A folyamatos ellenőrzést nyomásnak érzékelik az emberek, ez ténylegesen demotiváló, viszont ezzel nem szinonim fogalom a folyamatos jelenlét, ami számos szervezetnél abszolút szükségszerű a tevékenység jellege vagy a munkafolyamatok miatt. Tehát a jelenléttel kapcsolatos szabályozás szervezetenként eltérő, és ez természetszerűleg befolyásolja az irodahasználatot.
A rugalmasságot találja a leggyakrabban használt buzzword-nek az író, de megállapítja, hogy gyakran előfordul az a buktató, hogy kevés embert megkérdezve túl nagy csoportra általánosítanak. Vannak olyan munkavállalók vagy területek, ahol a rugalmas munkaterületekre van inkább szükség, van, ahol a rugalmas munkavégzés lehetőségére, és olyan is, ahol ezek valamiféle kombinációjára.
Manapság divatos, hogy minél nagyobb arányban tervezzenek közösségi tereket az irodákba. “Itt is megfelelő igényfelmérés szükséges ahhoz, hogy a cégkultúra és a térszervezés összhangba kerüljön.” Sok kutatás állítja egybehangzóan, hogy a kollégák idejüknek minimum a felét egyéni, összpontosítást igénylő tevékenységekkel töltik, tehát jó lenne, ha a munkakörnyezet ezt támogatná. Hozzáteszi továbbá, hogy jelentős arányban vannak az introvertáltabb személyiségtípusok a munkahelyeken, “akik nem feltétlenül a közösségi terekben a legproduktívabbak.”
Végül a kreatív tevékenységek végzésére létrehozott terekkel kapcsolatban olvashatjuk, hogy “az elmúlt évtizedben számos alkalommal tanácskoztak a témában, de az ok-okozati kapcsolatot a dedikált terek és a kreativitás hiánya között egyértelműen nem bizonyították.”
Számomra a cikk fontos tanulsága, hogy az ingatlanos oldalon is nagyon hasonló tapasztalatok gyűltek össze, mint vezetési szemszögből vizsgálva a kérdést. Az ész nélküli általánosítás, a népszerű lufik fújogatása inkább eredményez csalódást mint örömöt. Átgondoltan viszont igenis van rá lehetőség, hogy a vállalat tevékenységéhez, folyamataihoz és kultúrájához jobban illeszkedő irodát hozzunk létre, de még ezt is tovább kell bontani az egyes területekre, és figyelembe venni a különbözőségeket.
