Kisiklott vezetők

Ahogyan egyre feljebb kapaszkodunk a ranglétrán, egyre inkább azt érezzük, hogy egyedül maradtunk. Végülis a vezetők viselik a felelősséget mindenért és többek jóléte is az ő kezükben van. Ha hibáznak, sok ember érdeke sérül. Kivel tudják megosztani az aggodalmaikat? Nehéz beszélni a legnagyobb problémákról, félelmekről a beosztottakkal vagy a főnökeikkel. A barátok talán nem is értik, hogy milyen kihívásokkal kell szembenézniük, és ha a kétségeiket nyíltan megosztják, elképzelhető, hogy mindenféle híresztelések kapnak szárnyra.

Esetenként még a coach-ukkal vagy mentorukkal is nehéz őszintén beszélni.

Az egyedüllét eredménye kb. az lesz, hogy elhallgattatják a belső hangokat és inkább a kívülről jövőkre kezdenek figyelni. De a kívülállók sokan vannak és sokfélét javasolnak, úgyhogy inkább csak azokra az emberekre figyelnek, akik az ő meglátásukat erősítik. A felelősség terhét átérezve félnek a hibázástól, egyre többet dolgoznak; még az is megesik, hogy elveszítik kapcsolatukat a hozzájuk legközelebb állókkal. Egy idő után a kis hibák nagyobbakká válnak és kemény munkával sem tudják kijavítani őket. Egyre mélyebb gödröt ásnak és végül nem tudják elkerülni az összeomlást.

A munkáim során több ilyen kisiklott vezetővel találkoztam. Én így láttam őket:

    • A törtetők, akik híján vannak az önismeretnek és az önértékelésnek. A ravaszság és az agresszió ütős kombójával taposnak lefelé. Olyan “pozícióvadász predátorok”, akik frankón kifundálják mi kell az előrejutásukhoz, ügyesen feltérképezik, hogy kik az ellenlábasaik, majd egyesével kinyesszentik őket. Mivel a legnagyobb erősségük az ellenfelek csellel történő legyőzése, gyakran paranoiásak, hogy valamelyik beosztott a megbuktatásukra tör. Csekély étvágyuk van az önvizsgálatra vagy az önismeret fejlesztésére. Bizonytalanul kezelik a vezetéssel járó felelősséget, képtelenek határozottan cselekedni, így aztán csak szerényebb eredményeket tudnak felmutatni. Az őket ért kritikákat visszautasítják és elvágják magukat a visszajelzésektől, úgyhogy a beosztottaik inkább lelépnek vagy a bénult engedelmességet választják.
    • A racionalizálók, akiknek csak az eredmény, a hatékonyság számít. Kívülálló számára úgy tűnik, hogy a téma legjobb ismerője. Amikor a dolgok nem mennek jól, külső tényezőket, leggyakrabban másokat hibáztatnak, gyors és felületes választ adnak a problémákra. Ritkán állnak fel és vállalják maguk a felelősséget. Ahogy egyre nagyobb kihívásokkal találják szemben magukat, a nyomást a beosztottaikra tolják át ahelyett, hogy tompítanák azt. Amikor a számok nem jönnek, rövid távú cselekvési tervekkel igyekeznek utolérni magukat. Legtöbbször a jövőtől kölcsönöznek azért, hogy a ma számai jól nézzenek ki: pl. a következő negyedéves bevételek előre lejelentése vagy a vevők raktárainak indokolatlan mértékű feltöltése. Sajnos ez a jövőt a legtöbbször még rosszabbá teszi.
    • A dicsőséget keresők, akiket a világ tapsvihara motivál. Az elsődleges mozgatórugójuk az, hogy hangosan ünnepeljék a tetteiket. Számukra a sikert a pénz, a hírnév, a dicsőség jelenti, ezek látványos eszközeit kergetik. Gyakran úgy tűnt számomra, fontosabb nekik, hogy a legbefolyásosabb vezetők listáján szerepeljenek, mint az, hogy a kollégáikat fejlesszék és tartós értékek mentén építsék a szervezetet. Látványosan tudnak szenvedni attól, hogy mindig vannak olyanok, akiknek több pénzük van, több elismerésben részesülnek vagy nagyobb hatalmuk van, ezért aztán nincs olyan eredmény, ami elég jó lenne számukra. Egyszerűen irigyek mások sikereire, pedig látszólag mindenük megvan.
    • A maguknak valók, akik nem építenek szoros kapcsolatokat, nem keresnek mentorokat; ők azok, akik jobban tudják. Nem az introvertáltakra gondolok; a maguknak valóknak gyakran van számos, felszínes kapcsolata és követője, csak épp nem hallgatnak rájuk. Visszautasítják az őszinte visszajelzést, még azoktól is, akik pedig törődnek velük. A külső visszajelzés hiányában gyakran hibáznak nagyokat és ha kritizálják őket, megmakacsolják magukat, csakazértis meg akarják mutatni. Sokszor a célok személyes háborúvá silányulnak és a harc közben nem ismerik fel, hogy a viselkedésük az oka annak, hogy gyakran lyukra futnak.
    • Az üstökösök, akiknek nincs stabil értékrendjük. Az életük teljesen a karrierjük körül forog. Állandóan mozgásban lévő gépeknek tűnnek, mindig úton vannak, hogy előre jussanak. Csak ritkán szakítanak időt a családra, a barátokra, közösségekre vagy akár saját magukra. Ahogy egyre gyorsabban száguldanak, egyre inkább lángolnak, a stressz is folyamatosan nő bennük, aztán kiégnek a francba az égboltról. Karrierjük során, olyan gyorsan haladnak felfelé, hogy nem jut idejük a saját fejlődésükre. Egy-két év után már készen is állnak arra, hogy továbblépjenek, még mielőtt konfrontálódnának a rossz döntéseik következményeivel. Amikor szembesülnek az általuk okozott károkkal, gyorsan pozíciót váltanak. Ha a munkaadójuk nem lépteti elő őket, akkor inkább máshol “segítenek”. Egy napon a csúcson találják magukat és fogalmuk sincs, hogy minek is másztak fel.

    Érzésem szerint hibás az a megközelítés, ha valakit a főhős szerep eltáncolásának lehetősége motivál a vezetésre. Nagyon nehéz kihozni a legjobb teljesítményt a csapatból, ha a vezetők a játékban elsősorban önmagukért szerepelnek. Az önzésük ugyanis távol tart másokat a jó teljesítménytől. Miért is hajtanának, amikor minden a vezető dicsőségéért történik és nem a csapat sikeréért?

    More blog posts:

    Te naponta hány órát érsz rá dolgozni?

    Pár éve átestem egy eléggé kimerítő időszakán az életemnek, ami segített helyre tenni mi mennyire fontos. Az történt, hogy felvállaltam, sőt, inkább magamra rántottam egy problémás nagyprojektet. Önbizalmam túlértékelte teljesítőképességemet, mert kiderült, hogy ezt a projektet nem, hogy én, de nagyon más sem tudta volna megmenteni. Volt ugyanis a bajoknak egy kivédhetetlen forrása a szerződésben, amit én nem ismertem.

    Read more »

    A játékok nem építenek csapatot

    Alig lehet olyan munkakört találni manapság, melyben a jó eredmény csak az egyén teljesítményén múlik. Az, hogy valaki milyen produkcióval rukkol elő, nagy mértékben függ attól, hogy milyen minőségű támogatást kap a kollégáktól. Érthető hát, hogy miért tartják fontosnak a vállalatok a csapatokat, miért igyekeznek fejleszteni az együttműködést. A törekvés természetesen megsüvegelendő, a megoldások már kevésbé azok.

    Read more »

    Van-e értelme beszólni?

    Nem kocsmai, nem diszkós és nem is közlekedési kontextusban szeretném vizsgálni a kérdést, de talán ez nem túl meglepő. Nagyjából két hónapja kísérletezek egy új tartalomformátummal, az egybekezdéses szösszenetekkel a LinkedIn-en, válaszul arra, hogy a blogbejegyzések terjesztését nagyon megnehezítették a közösségi média algoritmusok változásai.

    Read more »