Ingujjat visszatűrni, magasabb fokozatba kapcsolni

Néhány hete írtam arról, hogy a vezetőknek alkalmanként fel kell tűrniük az ingujjukat, és személyesen bekapcsolódni egy-egy nehezebben induló feladatba, projektbe. Függetlenül attól, hogy általánosságban az önállóságot szeretnék fokozni és a mikromenedzsmentet elkerülni.

Egyes helyzetekben ugyanis mozgásba kell lendíteni a szekeret ahhoz, hogy realitása legyen később az eredményes, önálló ténykedésnek. A témát egy saját, személyes példán keresztül exponáltam, melynek során nekem kellett nagy levegőt venni, és nekiállni segíteni a fiamnak egy somogyi népdalcsokor gitáros akkordkíséretének kihámozásában és megtanulásában.

A zenés történet azonban nem állt meg ott, ahol a blogbejegyzés véget ért: amikor képessé vált egyedül is gyakorolni a dalokat. A folytatás első lépéseként többször felmerült az igény, hogy “Gyere apa, zenéljünk!”. Evés közben megjött ugyanis az étvágy. Elgondolkodtam azon, hogy miképp tudnánk szintet ugrani egyrészt a duónk zenei teljesítményében a kényszerű hallgatóság, azaz a többi családtag érdekében, másrészt pedig a dolog élvezeti értéke terén. Rájöttem, hogy ehhez ismét rajtam a sor, de most nem az ingujjamat kell feltűrni, hanem saját magam számára, a meglévő tudásszintemhez igazítva kell feljebb tennem a lécet. Ez abban testesült meg, hogy a népdalok dallamát megtanultam szólóként eljátszani. Így ettől a pillanattól mindkettőnknek kihívást jelentett a pontos, hibátlan, együttes játék, az összteljesítmény cserében értékesebb és élvezetesebb lett. Pláne amikor leporolódott az elektromos gitár és bekapcsolásra került a torzító. Nem állítom, hogy nyoma se volt a stílusidegen jegyeknek, de mi egyre jobban szórakoztunk.

Hogy ismét visszatereljem a szót a vezetői működés világába, azt a sztorit is folytatnám, ahol a korábbi postban elengedtem. Ott tartunk tehát, hogy sikerült betolni az indulni nem akaró járgányt, pöcörog a motor, be is szállt mindenki, és kettes fokozatban abszolváljuk az egyenes vonalú egyenletes mozgást. Itt az ideje, hogy a vezető saját maga és a csapat számára is magasabbra emelje a lécet: beazonosítsa, hogy ő személyesen miként tud nagyobb hozzáadott értéket teremteni a magasabb teljesítmény eléréséhez. Ez sok mindenben testet ölthet: lehet új knowhow, folyamat, struktúra, együttműködés, technológia, szervezési forma, kapcsolat, működésmód, szokások, stb. A lényeg, hogy kezdeményezzen valamit, amivel hármas vagy négyes sebességfokozatba lehet váltani, és ehhez jó eséllyel neki is tornásznia kell majd. Kitalálni, eladni, kipróbálni, tesztelni, csiszolni, módosítani, változást kezelni, ellenállást leküzdeni, maga mellé állítani, kitartani, következetes maradni, az eredményekről kommunikálni, és így tovább. Jó esetben mindezekhez rögtön talál szövetségeseket is a csapatból, azaz nem egyedül kell még a kitalálást sem csinálni. A tankolásról viszont jellemzően neki kell majd gondoskodnia. A kezdeményezés ugyanis a nap végén a vezető felelőssége, ha ezt más nem teszi meg.

Neked milyen területen kellene saját magad számára megemelni a lécet, hogy a csapatod vagy az általad vezetett szervezet magasabb teljesítményfokozatba kapcsolhasson?

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

What’s wrong with a “bring the solution, not the problem” attitude?

It is quite understandable that we don’t want our colleagues to keep complaining to us about problems and not take responsibility for the solution. But if we expect them to come to us only when they have the solution as well, they may be afraid to tell us and withhold problems that we should be aware of. Fortunately, it’s not that difficult to avoid the constant whining by creating a safe environment for colleagues to feel free to tell us their problems and bad news:

Read more »

Minden nagyszerű dolog tákolással indul, csak nem ott fejeződik be

Megfigyelésem szerint van néhány igen elterjedt gyakorlat és tévhit, ami megakadályozza az embereket abban, hogy nagyszerű dolgokat hozzanak létre. Az egyik ilyen az igénytelenség, melynek megnyilvánulásaként még azokat az egyszerű feladatokat is szarul végzik el, amit nem sokkal több erőfeszítéssel vagy gondolkodással egészen jól meg lehetne csinálni. Mindenki találkozott már a “jóvanazúgy” jelenség tipikus megnyilvánulásaival. Ennek a skálának a másik pólusán helyezkedik el az az attitűd, hogy rögtön világszínvonalút szeretnénk létrehozni, az viszont sajnos nemigen reális. Azok, akik erre képessé váltak, legyen szó technológiáról, üzletről, sportról vagy művészetekről, évtized(ek)ben mérhető gyakorlással, kísérletezéssel, közbülső mérföldkövekkel, irányváltásokkal, újbóli nekifutásokkal, kapcsolatok építésével, szerencsés eseményekkel (amiket persze részben maguk tettek lehetővé) és kitartó munkálkodással jutottak el odáig. Csak erről nem mindig szól a fáma, illetve nem látszik, mi van a jéghegy csúcsa alatt.

Read more »

Stay updated!

Subscribe to our newsletter!