Idősebben nem tudunk már viselkedést változtatni. Bullshit.

Jó erősen tartja magát az a hiedelem, hogy idősebb korban már nem nagyon képesek az emberek változni, úgyhogy pont jók úgy, ahogy vannak. Természetesen ez egy felettébb kényelmes nézőpont, csak az a baj vele, hogy távol áll a valóságtól. Az idegtudósoktól tudjuk, hogy az agyunk jellemzője a neurogenézis, azaz életünk végéig jönnek létre új idegsejtek, valamint a neuroplaszticitás, miszerint az idegsejtek között kapcsolatok fakulnak el és új kapcsolatok alakulnak ki.

Az így formálódó idegpályák aztán gyakorlás/ismétlés következtében megerősödhetnek, az újonnan születő neuronok pedig a használattól és például a testmozgástól is nagyobb eséllyel maradnak fenn. Nem kérdés persze, hogy a gyermeki agy sokkal plasztikusabb mint a felnőtté vagy az idősebb embereké, de ettől függetlenül mindannyian tudunk újat tanulni és akár a viselkedésünkön is változtatni, akárhány évesek vagyunk.

Az anyósommal beszélgettünk erről néhány hete a vasárnap reggeli kávénkat fogyasztva, és az általános meggyőződéssel szinkronban kételkedett benne, hogy képes lenne számára előnyös viselkedésformákat, új szokásokat kialakítani az ő korában. Feltettem neki néhány kérdést. Mikor is szokott rá arra, hogy hetente többször elmegy úszkálni egy kicsit a strandra? És arra, hogy okostelefonja segítségével naponta sokszor görgeti a Facebook üzenőfalát? És mióta használja telefonálás helyett elsősorban a Messengert, azon belül is igen gyakran a videochat funkciót? Továbbá mikor indult el az a szokása, hogy évente egy alkalommal egy hétre külföldre utazik egy fix rokoni-baráti csapattal? Mindegyik esetében elmúlt már 60 éves.

De az én édesanyámat is fel tudtam hozni közösen ismert példának. Majdnem 80 évet leélt úgy, hogy igazából nem szerette a mozit, egyáltalán nem is érdekelte. Aztán pár éve elindult egy nyugdíjas filmklub a városban, becsületkasszás belépéssel. Nem baj, akkor se volt kíváncsi rá, pedig barátnői járni kezdtek oda. Aztán hónapokkal később mégis csak elvetődött egy előadásra. Tetszett neki. A következő kedden is elment. Az is tetszett. Aztán újra. Aztán ismét. Akkor nem tetszett. De kíváncsi volt egy hét múlva, hogy mit adnak, és az már megint jó volt. Rászokott a mozizásra, ahol többségében jól szórakozik, és néha nem. A törzsdúcai nem henyéltek, a dopamin-felszabadulás támogatta a tanulást. Ami sokszor bejött neki és egyszer-egyszer kevésbé (variable reward) létrehozta a szokáshurkot: ha kedd délelőtt, akkor mozi, hiába szaladt el 78-79 év anélkül.

A kerékpározás szokását én 40 évesen vettem fel, miután addigi felnőtt életéveimben végképp nem éltem sportos életet. Azóta akadnak olyan évek, amikor csak ezeöccá, de olyanok is, amikor több mit 5 ezer km-t tekerek, szezonban van hogy csak heti 1-2, máskor 4-5 alkalommal. Változik a mennyiség, de a szokás stabil. Az ingyenes e-könyvek írásának szokását egy évvel korábban, 39 évesen kezdtem el. Kb. negyvenöt lehettem, amikor a Zero Inbox Policy-t bevezettem a több ezres beérkezett üzenetek mappa helyett az Outlookban, és azóta is tartom.

Viselkedésünket, cselekedeteinket leginkább a szokásaink határozzák meg, ahogy erről már többször is írtam, bármennyire nem tűnik hízelgőnek. Azt hisszük, hogy csupa logikus döntést hozunk és tudatosan választunk, de mi sem áll távolabb a valóságtól. Azt azonban meg tudjuk tenni tudatosan, hogy a bennünket szolgáló és nem szolgáló szokásokra rátekintünk, és igyekszünk fokozni a hasznos szokások arányát. Például az anyósom esetében most azt, hogy a hideg idő és a sötét beálltával is mindennap sétáljon egyet a friss levegőn, ha lenne épp kedve, ha nem, a számára legmegfelelőbb napszakban. Amennyiben sikerül beépítenie, jól fog járni vele. 

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Egy szakajtó menedzsment haiku című, legújabb e-könyvét

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

More blog posts:

Te naponta hány órát érsz rá dolgozni?

Pár éve átestem egy eléggé kimerítő időszakán az életemnek, ami segített helyre tenni mi mennyire fontos. Az történt, hogy felvállaltam, sőt, inkább magamra rántottam egy problémás nagyprojektet. Önbizalmam túlértékelte teljesítőképességemet, mert kiderült, hogy ezt a projektet nem, hogy én, de nagyon más sem tudta volna megmenteni. Volt ugyanis a bajoknak egy kivédhetetlen forrása a szerződésben, amit én nem ismertem.

Read more »

A játékok nem építenek csapatot

Alig lehet olyan munkakört találni manapság, melyben a jó eredmény csak az egyén teljesítményén múlik. Az, hogy valaki milyen produkcióval rukkol elő, nagy mértékben függ attól, hogy milyen minőségű támogatást kap a kollégáktól. Érthető hát, hogy miért tartják fontosnak a vállalatok a csapatokat, miért igyekeznek fejleszteni az együttműködést. A törekvés természetesen megsüvegelendő, a megoldások már kevésbé azok.

Read more »

Van-e értelme beszólni?

Nem kocsmai, nem diszkós és nem is közlekedési kontextusban szeretném vizsgálni a kérdést, de talán ez nem túl meglepő. Nagyjából két hónapja kísérletezek egy új tartalomformátummal, az egybekezdéses szösszenetekkel a LinkedIn-en, válaszul arra, hogy a blogbejegyzések terjesztését nagyon megnehezítették a közösségi média algoritmusok változásai.

Read more »