Hová tegyük a fókuszunkat ingoványos mindennapjainkban?

Épp újraolvasom Daniel Goleman Fókusz című könyvét, melyben egy rövid történetet mesél a szerző egy orvosról, aki a 2010-es haiti földrengés után Port-au-Prince egyetlen kórházába érkezett segítséget nyújtani. Nem volt se víz, se áram, se élelmiszer, helyette a kórház udvarán ezerötszáz ellátásra váró ember, köztük sokan nagyon elkeserítő kondícióban.

Az orvos beszámolt róla, hogy teljes figyelmüket arra fordították, amit az adott körülmények között tenni tudtak: lépésről lépésre nekifogtak a betegek végeláthatatlan sorát ellátni. Akármennyi figyelmet is szenteltek volna a keserves viszonyokra és az áldatlan állapotokra, annyival kevesebb pszichikus energiájuk jutott volna a feladataikra, és azt is kockáztatták volna, hogy lebénítják őket a külső impulzusok.

Az elmúlt évtizedekben valószínűleg mindenki élt meg egyénileg bizonytalan időket, amikor a történések kihúzták alóla a szőnyeget, akár anyagi szempontból, akár olyan élettörténések okán, amelyek kedvezőtlenek voltak számára. Először éljük ezt meg, legalábbis az elmúlt fél évszázadban, kollektív módon és tartósan, ráadásul úgy, hogy az elszabadult űrhajó vezérlőpultjához nem nagyon ért senki, nem is mernek már hozzányúlni, a klasszikus viccből merítve maximum a disznók etetéséről próbálnak gondoskodni. Egyre több ember fejébe kúszik bele a szorongás debilizáló fajtája, ami rányomja a bélyegét a döntéshozatalra és a cselekvőképességre, valamint a hangulatra és az életerőre is sajnos.

Azt hiszem, érdemes lenne tanulnunk a fent idézett orvostól, csak a feltétlenül szükséges mennyiséget venni magunkhoz napi szinten a félelemkeltő információkból, és arra összpontosítani, ami a feladatunk, amit meg tudunk tenni. A szabályok betartásán túl magunkat karbantartani, figyelmünk fókuszát pedig minél nagyobb arányban a teendőkön tartani, azokba teljes mértékben belemerülni. Az aggodalmat és a bizonytalanságot normál esetben jól tudja csökkenteni a messzebbre való előretekintés, de azt hiszem jelen szituációban nehéz látni biztos pontot, amiben gondolatilag megkapaszkodhatnánk. Ha valaki tud abban szilárdan hinni, hogy ő márpedig el fogja kerülni ezt a fenyegetést, illetve az nem fogja különösebben megborítani, vagy abban, hogy kap égi segítséget, ha szükséges, természetesen sokat tud hozzáadni a lelki talpon maradásához.

Amygdalánk folyamatosan szirénázik, a hírek pedig szünetmentes energiaforrást biztosítanak hozzá. Szegény kis homloklebenyünk vitorlái az érzelmek viharában nehezen állják a sarat, de van lehetőségünk a kormánylapát segítségével legalább részlegesen áttenni a figyelmünk fókuszát olyan tevékenységekre, amelyek egyszerre teremtenek értéket és lassítják az érzelmi kimerülés folyamatát. Good luck!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Ötletek pozitív visszajelzéshez

Mások teljesítményének, viselkedésének vagy hozzáállásának elismerése nem kerül semmibe, mégis szűkmarkúan bánnak vele az emberek, tisztelet a kivételnek. A Gallup Intézet évtizedeken át tartó, milliós nagyságrendű mintán végzett kutatásának lepárlásaként rajzolódott ki az a tizenkét állítás, amivel az átlagosnál magasabb teljesítményt leadó szervezetek/szervezeti egységek munkatársai nagy mértékben egyetértenek (Q12).

Read more »

Az érzelmek hozzák létre a szokásokat, nem a 21 napos ismétlés

Ha a szokások kialakításával kapcsolatban olvasgatunk vagy tanácsokat kapunk, gyakran felbukkan az az elgondolás, hogy 21 napon át kell hozzá ismételni a tevékenységet. Más források a 66 napot jelölik meg ugyanehhez. Egyébként mindkét szám egy-egy megfigyelés-alapú kutatásból jön. De hiába végzek valamit véres verejtékkel 21 napig, aminek minden percét rühellem, hosszú távon fennmaradó szokás, azaz tartós viselkedésváltozás nemigen lesz belőle.

Read more »

Miért beszélünk 60%-ban magunkról?

Annyi mindenről lehetne társalogni, beszélgetéseink nagyobbik hányadában mégis saját magunk a téma. Adrian F. Ward, a University of Colorado kutatója a Scientific American hasábjain röviden és kevésbé tudományosan meg is mondja, miért: mert jó érzéssel tölt el az önfeltárás. Aztán persze kifejti a jelenség idegtudományi hátterét.

Read more »