Hová tegyük a fókuszunkat ingoványos mindennapjainkban?

Épp újraolvasom Daniel Goleman Fókusz című könyvét, melyben egy rövid történetet mesél a szerző egy orvosról, aki a 2010-es haiti földrengés után Port-au-Prince egyetlen kórházába érkezett segítséget nyújtani. Nem volt se víz, se áram, se élelmiszer, helyette a kórház udvarán ezerötszáz ellátásra váró ember, köztük sokan nagyon elkeserítő kondícióban.

Az orvos beszámolt róla, hogy teljes figyelmüket arra fordították, amit az adott körülmények között tenni tudtak: lépésről lépésre nekifogtak a betegek végeláthatatlan sorát ellátni. Akármennyi figyelmet is szenteltek volna a keserves viszonyokra és az áldatlan állapotokra, annyival kevesebb pszichikus energiájuk jutott volna a feladataikra, és azt is kockáztatták volna, hogy lebénítják őket a külső impulzusok.

Az elmúlt évtizedekben valószínűleg mindenki élt meg egyénileg bizonytalan időket, amikor a történések kihúzták alóla a szőnyeget, akár anyagi szempontból, akár olyan élettörténések okán, amelyek kedvezőtlenek voltak számára. Először éljük ezt meg, legalábbis az elmúlt fél évszázadban, kollektív módon és tartósan, ráadásul úgy, hogy az elszabadult űrhajó vezérlőpultjához nem nagyon ért senki, nem is mernek már hozzányúlni, a klasszikus viccből merítve maximum a disznók etetéséről próbálnak gondoskodni. Egyre több ember fejébe kúszik bele a szorongás debilizáló fajtája, ami rányomja a bélyegét a döntéshozatalra és a cselekvőképességre, valamint a hangulatra és az életerőre is sajnos.

Azt hiszem, érdemes lenne tanulnunk a fent idézett orvostól, csak a feltétlenül szükséges mennyiséget venni magunkhoz napi szinten a félelemkeltő információkból, és arra összpontosítani, ami a feladatunk, amit meg tudunk tenni. A szabályok betartásán túl magunkat karbantartani, figyelmünk fókuszát pedig minél nagyobb arányban a teendőkön tartani, azokba teljes mértékben belemerülni. Az aggodalmat és a bizonytalanságot normál esetben jól tudja csökkenteni a messzebbre való előretekintés, de azt hiszem jelen szituációban nehéz látni biztos pontot, amiben gondolatilag megkapaszkodhatnánk. Ha valaki tud abban szilárdan hinni, hogy ő márpedig el fogja kerülni ezt a fenyegetést, illetve az nem fogja különösebben megborítani, vagy abban, hogy kap égi segítséget, ha szükséges, természetesen sokat tud hozzáadni a lelki talpon maradásához.

Amygdalánk folyamatosan szirénázik, a hírek pedig szünetmentes energiaforrást biztosítanak hozzá. Szegény kis homloklebenyünk vitorlái az érzelmek viharában nehezen állják a sarat, de van lehetőségünk a kormánylapát segítségével legalább részlegesen áttenni a figyelmünk fókuszát olyan tevékenységekre, amelyek egyszerre teremtenek értéket és lassítják az érzelmi kimerülés folyamatát. Good luck!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Mi a fenntartható irodai vs. home office nap arány?

Ahogy beütött a pandémia, a vírusnál is gyorsabban szaporodtak a hómofisz- és “future of work” szakértők, gondolom azon a “masszív tapasztalati bázison”, hogy előzőleg alig valahol engedték az otthonról dolgozást, hirtelen meg mindenkit igyekeztek hazazavarni, akit csak lehetett.

Read more »

Idősebben nem tudunk már viselkedést változtatni. Bullshit.

Jó erősen tartja magát az a hiedelem, hogy idősebb korban már nem nagyon képesek az emberek változni, úgyhogy pont jók úgy, ahogy vannak. Természetesen ez egy felettébb kényelmes nézőpont, csak az a baj vele, hogy távol áll a valóságtól. Az idegtudósoktól tudjuk, hogy az agyunk jellemzője a neurogenézis, azaz életünk végéig jönnek létre új idegsejtek, valamint a neuroplaszticitás, miszerint az idegsejtek között kapcsolatok fakulnak el és új kapcsolatok alakulnak ki.

Read more »