Hogyan viselkedhetsz vezetőként, ha nem vagy az?

Néhány éve, magam sem tudom, milyen indíttatásból, jó ötletnek tartottam egy ősi japán versformában, 5-7-5 szótagos sorokban megfogalmazni vezetéssel kapcsolatos okosságokat, úgyhogy írtam vagy kétszáz “menedzsment haikut”. Azt hiszem ennél rövidebben ma sem tudnám kifejezni, hogy miért lehet vezetőként viselkedni akkor is, ha nincs az embernek formális kinevezése, és nem rendelkezik beosztotti csapattal:
vezető

A vezetés az
viselkedés és szerep,
nem pozíció.

Ebből következik, hogy sajnos vannak olyan menedzserek, akik egyáltalán nem, vagy alig funkcionálnak vezetőként, míg mások képesek erre bármiféle hivatalos felhatalmazás nélkül is. Összegyűjtöttem néhány példát arra, amikor valaki vezetőként viselkedik, függetlenül a szervezetben betöltött pozíciójától:

  • ha nem ért valamit, arra rákérdez
  • egymás közt pampogás helyett a megfelelő személynek vagy fórumon veti fel a problémákat
  • visszaterel egy elkanyarodó megbeszélést a témához
  • nem hagyja, hogy úgy fejeződjön be egy megbeszélés, hogy az adott témában nincs döntés vagy következő lépés meghatározva, felelőssel, határidővel
  • elvállal egy olyan feladatot, amit másokkal együttműködésben kell megoldani
  • gondolkodik rajta, hogy miképp lehetne hatékonyabban vagy eredményesebben működni
  • kezdeményez, javaslatokat tesz
  • végigvisz egy kezdeményezést a megvalósításig
  • konfliktushelyzetben segít, hogy a felek jobban szót értsenek egymással
  • meghallgatja mások problémáit és együtt gondolkodik velük a megoldáson
  • rákérdez, hogy miként haladnak a kollégák a csapat felé korábban tett vállalásaikkal
  • felvállalja a konfrontációt másokkal, akár a feletteseivel is, a saját határainak és a szakmai meggyőződésének védelmében

Milyen példákat láttál a felsoroltakra azoknál a kollégáidnál, akiknek nincs formális vezetői beosztásuk? Te ezek közül melyeket szoktad gyakorolni, akár vezetőként dolgozol, akár nem? Melyiknél gondolod, hogy jó ötlet lenne egyet előrelépni? Mi lenne az a konkrét dolog, amit első lépésként, kipróbálás gyanánt megtehetnél?

 

Act2Manage Application

An interactive, gamification-based, practice-oriented leadership development application that provides immediate help and enables follow-up to the most common dilemmas.

Get info and request a free trial!

More blog posts:

Kritizálás helyett inkább gondolkodj kritikusan

Ugyanis annak több értelme van. A kritizálás leggyakrabban arról szól, hogy valaki más tevékenységének eredményében találunk kifogásolni valót, elsősorban a saját nézőpontunkból, saját tapasztalataink, meggyőződéseink, hiedelemrendszerünk, tudásunk és látókörünk alapján. A kritizálás tehát mindezeknek köszönhetően egyrészt meglehetősen gyenge alapokon áll, másrészt igen ritkán tartalmaz jól megvalósítható, kontextusba illő alternatív megoldási javaslatot. A klasszikus mondást idézve: fikázni könnyű, alkotni nehéz.

Read more »

Az önbizalom szerepéről, megerősítésének lehetőségeiről Nr2.

Legutóbbi írásomban bemutattam 6 „életmentő technikát”, amelyekkel nehéz helyzetekben helyrállíthatjuk önbizalmunkat és ötleteket generálhatunk, hogy sikeresen kilábaljunk egy szorított helyzetből. Mai írásomban bemutatok 6 hosszútávú gyakorlatot a stabil önbizalom/önbecsülés kiépítése érdekében. Az önbizalomkutatás egyik meghatározó személyisége Nathaniel Branden (kanadai-amerikai pszichoterapeuta), „Az önbecsülés hat pillére“ című könyvében tágabb kontextusban is bemutatja az önbecsülés és az önbizalom meglétének, kialakításának kérdéseit, alább ennek kivonatát ismertetem.

Read more »

A jövőállóság kulcsa: a hozzáadottérték-termelő képesség

Természetes, hogy a vállalatok, vállalkozások mérettől függetlenül folyamatosan keresik a hosszú távú fenntarthatóság és növekedés kulcsát, mivel az üzleti életben nem túl reális opció a stagnálásra gyúrni. Sokan azonban a gyakorlatban csak az orruk hegyéig látnak el a mindennapi küzdelem és darálás során, ami csak a közelebbi jövőre biztosítja a túlélést. Bár vannak, akik azt is felismerik, hogy előre kellene gondolkodni, turbulens világunkban azonban baromira nehéz évekre tervezni, három-öt éves stratégiákat gyártani, mert a fene tudja, mi minden történik még addig.

Read more »