Egyrészt maga a témakör: “A tanulás tanulása”, mivel felettébb érdekelt a téma. Másrészt, kíváncsi voltam, milyen manapság egy korszerű, profi e-learning kurzus. Harmadrészt meg akartam bizonyosodni arról, hogy az általunk favorizált mobil tanulással helytállóan vetjük össze az e-learninget, mint alternatív digitális képzési formátumot. Három területen szerzett tapasztalataimat foglalom össze az alábbiakban a McMaster University és a University of California, San Diego közös, Learning How to Learn kurzusával kapcsolatban, ami a Coursera legnépszerűbb képzéseinek egyike. Szerzői és oktatói Barbara Oakley, mérnöki tudományok professzora és tanulási szakértő, valamint Terrence Sejnowski idegtudós, neurobiológus professzor.
Tartalom
Pont ahogy sejthető volt, a tartalom a képzés legerősebb pontja. Korszerű és megalapozott idegtudományi, tanuláselméleti, viselkedéstudományi, és személyes hatékonysággal kapcsolatos ismeretekre épül. Jól kiemelték az alkotók a lényegi információkat, és igyekeztek azokat közérthetően tolmácsolni. Csak néhány résznél volt olyan érzésem, hogy megismerkedtünk valamivel, például a gliasejtek közül az asztrocitákkal, amelyek a neuronok tápanyagellátását végzik, valamint fenntartják az extracelluláris ionegyensúlyt. De aztán csak annyi egyéb derült ki róluk, hogy szerepet játszanak a tanulásban. Hogy milyet, és ezzel az információval mit kezdjünk, arról már nem szólt a fáma. Ezt a pár esetet leszámítva azonban tényleg felettébb érdekes dolgokat gyűjtöttek össze annak alátámasztására, hogy az idegrendszerünk működését figyelembe véve milyen tanulási módszerek, eszközök és szokások vezetnek legnagyobb valószínűséggel eredményre.
Tanításmódszertan
Ebből a MOOC kurzusból nem derült ki számomra, hogy az utóbbi évtizedben túl sokat lépett volna előre az e-learningben alkalmazott tanításmódszertan. Először is, van egy jól átlátható, érthető struktúra, ami a program elején és során végig referenciapontként szolgál. Az információátadás leginkább 5-8 perces “beszélő fej” videók formájában történik. Érezhetően előre megírt, tehát nem élőbeszéd-stílusú előadások vannak, ami persze érthető, hiszen ez ad lehetőséget jó minőségű, tényleg hasznos átiratok készítésére. A videók végén vagy egy olyan feleletválasztós kérdés van, ami a sok elhangzott információ közül egynek a megértését ellenőrzi, vagy egy reflektálásra késztető írásbeli feladat, saját szavainkkal kapcsolni a tanultakat magunkhoz és a meglévő tudásunkhoz. Az egyes szakaszok végén, valamint az egész program zárásakor feleletválasztós teszt dönti el, hogy mehetünk-e tovább, elérve a 70%-ot, vagy visszatapsol a rendszer. Természetesen semmi akadálya az újra próbálkozásnak. A megértés-ellenőrző és reflektáló feladatokon kívül a metaforák és az analógiák olyan eszközök, amelyek használatával a szerzők azt isszák, amit prédikálnak. Emellett az előrehaladást jelző “progress bar”-ok tanulásra motiváló hatása van még jelen a keretrendszerben. Egyéb tekintetben megfigyelésem szerint maga a kurzus nem nagyon követi a saját tanácsaikat a hatékony tanulási szokások elsajátításának elősegítésével kapcsolatban. Elmondja, hogy mik ezek, ismerteti a tudományos indokokat, utána leteszteli, hogy emlékszel-e a videókban elhangzottakra. Aztán rád bízza, hogy kezdesz vele, amit akarsz. Attól, hogy magas százalékos eredménnyel elvégeztem a kurzust, még nem kezdtem el belőle semmit sem szisztematikusan használni, gyakorolni, szokássá építeni.
Mobil tanulás vs. E-learning
A fent részletezett tanításmódszertani megközelítés igazolta számomra a korábbi meggyőződésemet, hogy az általunk is már lassan öt éve fejlesztett mobil mikrotanulási megközelítés teljesen más káposzta. Míg egy e-learning tananyag, vagy annak legalább egy értelmes szeletének abszolválásához félre kell vonulni minimum egy fél órára, a mikrotanulási egységek pár perc alatt elvégezhetők. A mobil tanulásban (ahol nem csak a digitális eszköz mobil, hanem a formátumnak megfelelő a tanításmódszertan) saját magad választod ki az aktuális problémádhoz vagy érdeklődésedhez igazítottan, amiről gyorsan szeretnél valami gyakorlatban azonnal bevethetőt tanulni, az e-learningben viszont a kurzus összeállítói cibálnak végig egy sok órás folyamaton, függetlenül attól, hogy annak milyen hányada releváns épp számodra. Az online kurzus kimenete jellemzően az elhangzott információk megjegyzését ellenőrző tudáspróba vagy záróvizsga teszt, nem az, hogy mit tudsz vele kezdeni. A mi mikrotanulási tartalmaink kimenete pedig a cselekvésre buzdítás, lehetséges gyakorlatba ültetési ötletekkel, konkrét teendők vállalásával az applikációban, valamint azok későbbi nyomon követésével, emlékeztetésekkel. Hatalmas különbség, hogy egy tanulási folyamatban a tárgyi tudás viszonylag rövidtávú felidézése a cél, vagy a gyakorlatban történő kipróbálás. Az utóbbi esetén van esély arra, hogy mivel a felnőtteknél nagy szerepet játszik a tapasztalati tanulás, az egyén számára bevált módszerek szokássá épüljenek, és tartós viselkedésváltozást hozzanak.
A tartalom minősége miatt nagyon hasznosnak találtam a kurzust egyébként, örülök neki, hogy rávettem magam. Ráadásul löketet adott ahhoz, hogy nekifogjak ötödik e-könyvem megírásának. A jövőben is tervezek egy-egy ilyen képzésen részt venni, mert kiváló szakemberek válogatják ki számukra az információdömpingből a hiteles és releváns ismereteket. Azt pedig tudom, hogy a gyakorlatba ültetésről továbbra is saját magamnak kell gondoskodnom, ahhoz segítséget nemigen nyújtanak. Ha pedig ez nem sikerül önállóan, akkor maximum szórakoztattam magam a kurzusrészvétellel, túl sok tanulás nem születik belőle. Kivéve, ha arra használom, hogy továbbadjam az így megszerzett tudást másoknak, és én már segítek nekik a beépítésben.
Nyilván nem lehet egy példából minden hasonló e-learning programra vonatkoztatható következtetéseket levonni. El tudom képzelni egyébként, hogy “hard” szakmai online képzések esetén, mint amilyenek például programozáshoz kapcsolódóak, a gyakorlást és a kipróbálást is hatékonyan facilitálják a kurzusokon. Sajnos én ilyet nem tudok elvégezni, hogy kipróbáljam.
