Három hozzávaló, amivel jobb képzéseket fogsz tartani

Még mindig meg tudok lepődni rajta, milyen nagyra értékelik az emberek, amikor egy képzési programon (1) nem untatjuk őket halálra, sőt, úgy érzik, hogy gyorsan eltelt a nap, (2) folyamatosan aktivizálva vannak, és (3) tudják is használni valamire, amivel foglalkoztunk. Vélhetően az áll a háttérben, hogy ezeken a területeken jelentős kontrasztot érzékelnek korábbi tapasztalataikkal összehasonlítva.

Pedig nincs szó semmiféle varázslatról, akár már néhány szempont átgondolásával és megvalósításával bárki képes ebbe az irányba tolni az általa tartott fejtágításokat. Íme három dolog, amit megfontolhatsz:

Hogyan tudod változatosabbá tenni a napot?

A változatosság két szempontból is kulcstényező. Az egyik, hogy ezzel lehet megelőzni az unalmat. A másik, hogy az emberek passzív figyelmi képessége nem órákban hanem percekben mérhető. A koncentrálás újraindítható, de ahhoz rendszeresen meg kell törni az adott tevékenységet. Ami biztos nem nevezhető változatosnak, ha az oktató folyamatosan beszél, közben diákat vetít az elhangzó szöveg vázlatos tartalmával. Több mindent lehet variálni. Egyrészt az információátadás módját (elmondani, felrajzolni, elolvasni, kérdéseken elgondolkodni, videót nézni, közösen megbeszélni, információkat elemezni és abból következtetéseket levonni, feladatokat végezni, stb.), másrészt a tevékenység formáját (az előadás hallgatásán kívül: nagycsoportos, egyéni, páros, trió vagy kiscsoportos munkavégzés, az utóbbiakból a tanulságok behozása a nagycsoportba, stb.) A humor is kiváló eszköz, lehet bátran élni vele.

Milyen tevékenységekkel lehetne aktivizálni a résztvevőket?

Nem csak a változatosság fontos, hanem az is, hogy a résztvevők folyamatosan csináljanak valamit a nap során, ne csak passzívan üljenek és jegyzeteljelek. Az előző kérdésnél leírt információfeldolgozási módszerek és együttműködési formák keretei között valósíthatók meg az aktivitások. Ha a tananyaggal kezdenek valamit a résztvevők, akkor egyfelől jobban meg fog maradni a fejükben, össze tudják kapcsolni azt a meglévő tudásukkal, másfelől pedig az aktivitások során az odafigyeléshez nem kell akkora erőfeszítés, mint amennyi az ébren maradáshoz szükségeltetik egy előadásnál negyedóra után. Hacsak nem standupos az előadó, vagy más okból elképesztően szórakoztató. Azért ilyenekből kevés van.

Mit fognak tudni használni akár már holnap a tanultakból, és hogyan lehet elősegíteni, hogy ki is próbálják azokat?

Ha röviddel a program után nem használják az emberek semmire a tanultakat, akkor az a feledés homályába fog veszni, azaz nem sok értelme volt az egészbe időt és energiát fektetni. Amikor visszatérnek a résztvevők a munkába, elsodorják őket a tennivalók. Ezért fontos, hogy segítsünk nekik kitalálni, milyen helyzetekben tudják kipróbálni, alkalmazni, gyakorolni, amivel együtt foglalkoztunk. Mivel a tanulás egy folyamat, nem egyszeri csodatévő alkalom, az is lényeges, hogy valamiféle utánkövetést is betervezzünk. Ellenkező esetben csak azt fogjuk megállapítani, hogy nem sok foganatja volt a fejlesztési beavatkozásnak.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Olvasással brutálisan kiemelkedhetsz a mezőnyből

Arra gondoltam, hogy utánanézek egy kicsit a magyar könyvolvasási szokásoknak, annak örömére, hogy az elmúlt hét évben megjelent négy ingyenes e-könyvem mások és önmagunk tudatos vezetéséről elérte a 150.000 letöltést. Bár ez a szám elég lelkesítő egy ilyen niche szakmai témában, mint amivel foglalkozom, és vissza is igazolja, hogy volt értelme venni a fáradságot, izgalmasnak találtam megvizsgálni, hogy egyáltalán mekkora hányadát van esélyünk könyvekkel megcélozni a hazai népességnek. Hát bizony egy nagyon szűk szegmensről beszélünk, akik drasztikusan másként működnek ebben a tekintetben, mint a túlnyomó többség.

Read more »

A mobil tanulás hatása az üzleti eredményekre

Nagy öröm látni, amikor mások is erőfeszítést tesznek arra vonatkozóan, hogy a különféle képzési kezdeményezések eredményességét adatokkal is alá tudják támasztani. Az úgy volt, hogy összefogott a Fuse nevű digitális tanulási keretrendszer fejlesztő cég (nem, nem Learning Mangement System, hanem egy másféle alternatíva), a University College London Artificial Intelligence központja, valamint ügyfelük, a 420 kiskereskedelmi üzletében 3000 alkalmazottat foglalkoztató Carpetright cég, kb. olyasmi profillal, mint itthon a Diego.

Read more »

Ha nincs akarat, a legprofibb segítő is kevés lesz

A napokban tekintettük meg a Katonában a Háztűznéző című előadást, amit Gogol eredetileg Kérők címen kezdett el írni, több mint 180 évvel ezelőtt. A darabnak valószínűleg több rétege van, de engem az fogott meg, hogy az író milyen jól megragadja művében a felszínességet, a tehetetlenséget, a motiválatlan tengés-lengést, a sült galamb szájba repülésének igényét, persze nem megelégedve akármilyen fűszerezéssel. A kimondhatatlan vezetéknevű orosz hivatalvezető, ránézésre negyvenes agglegény nősülni “szándékozik”, bár a kerítő asszonyság három hónap alatt nem tudta elérni nála, hogy egyetlen célszemélyt is felkeressen.

Read more »