Ha nincs akarat, a legprofibb segítő is kevés lesz

A napokban tekintettük meg a Katonában a Háztűznéző című előadást, amit Gogol eredetileg Kérők címen kezdett el írni, több mint 180 évvel ezelőtt. A darabnak valószínűleg több rétege van, de engem az fogott meg, hogy az író milyen jól megragadja művében a felszínességet, a tehetetlenséget, a motiválatlan tengés-lengést, a sült galamb szájba repülésének igényét, persze nem megelégedve akármilyen fűszerezéssel. A kimondhatatlan vezetéknevű orosz hivatalvezető, ránézésre negyvenes agglegény nősülni “szándékozik”, bár a kerítő asszonyság három hónap alatt nem tudta elérni nála, hogy egyetlen célszemélyt is felkeressen.

Persze a szolgálója intézi a frakkot a szabónál, meg minden más egyebet, ami ebben az egész dologban a legkisebb erőfeszítést és elköteleződést kívánja a derék hivatalnoktól. Munka után fetrenghet naphosszat fürdőköpenyben a dzsuvás, rendetlen lakás egyetlen kanapéján, pattogtatva a szolgát, aki mérsékelt lelkesedéssel ugyan, de végrehajtja utasításait.

A házasságközvetítő már a feladás határán van, mikor is megjelenik a hivatalvezető barátja, elzavarja az asszonyt, és maga kezd neki a kiházasításnak. Az alany persze nem más, mint akit a kerítőnő hozott volna neki. A vérprofi kommunikátor, manipulátor és szarkavaró barát minden eszközt bevet, hogy a frigyet tető alá hozza. Hízeleg, motivál, lelkesít, helyretesz, leüvölti a fejét, jelenetet csinál, felrángatja a ruhát a cimborájára, ellökdösi háztűznézőbe, beszél helyette, érdeket képvisel, kényszerít, ármányok sokaságával megszabadul a konkurens kérőktől (akik mellesleg még sokkal defektesebbek, mint hősünk), és addig csűri-csavarja a szót, amíg a választásra képtelen ara végül egyetlen és legjobb opcióként a hivatalvezetőt látja. Sőt, kettesben hagyva őket tíz percre, egy teljesen tartalommentes beszélgetés után bele is szeret a menyecske a kérőbe. A barát gyorsítja az eseményeket, amennyire tudja, de nem tud elég gyors lenni: a főszereplő előbb meggyőzi magát arról, hogy micsoda nagyszerű dolog a házasság, de végül a menyasszony, a pap és a vendégsereg elől az ablakon át menekül el, visszatespedni igénytelen otthonába. Hiába a profizmus, az óriási energiabefektetés, vissza az első mezőre. Ami különösen fájó az egészben, hogy a két ember amúgy illene egymáshoz: szerények, jó szándékúak, tisztességesek, kellemes megjelenésűek, vonzónak találják egymást, tudnak viselkedni, találnak közös témát, a férfi pedig messze a legnormálisabb kérő az összes retardált közül. Mégse megy. Akarat kellett volna hozzá, legalább egy kicsi, és jöhetett volna a vélhetően hosszú, boldog házasélet.

Magunk is azt tapasztaljuk, hogy a tudatos tanulás elsődleges feltétele a szándék megléte. Természetesen véletlenül is lehet tanulni, például azt, hogy a fazék füle felforrósodik a gázon, de a tervezett tanulás akkor tud megvalósulni, ha a résztvevőben legalább egy kis akarat van erre. Ezért törekszünk mindig rá, hogy a Tudatos Vezetés programjaink önkéntesek legyenek. Ha nagyon muszáj, meg tudunk fordítani embereket, de jellemzően nagy energiabefektetéssel kis hozamot lehet elérni. Sokkal több értelme van azt az energiát és az anyagi erőforrásokat olyanok fejlesztésére fordítani, akiknél a tanulási görbe lényegesen meredekebben fog felfelé ívelni. Hasonlóan hamvába holt elképzelés, amikor egy vezető mellé coach-ot fogadnak, hogy szándéka ellenére megszerelje. A Gogol darab rendkívül látványosan mutatta be a nézők számára, hogy ennek a megközelítésnek mennyi értelme és eredménye van. 

Kép: Theater.hu

More blog posts:

Ne higgy az alkalmi oktatások ígéreteinek!

A 21. században sem tapasztalhatunk észrevehető változás azzal a meggyőződéssel kapcsolatban, hogy ha új tudásra vagy képességekre van szükség, akkor be kell utalni az embereket egy oktatásra, ahol majd jól megokosítják őket. Az észosztó figura a rendelkezésére álló tudomány minél nagyobb hányadával nyakon önti a hallgatóságát, majd pedig mindenki abban bízik, hogy a résztvevők a hallottak alapján varázsütésre megváltoztatják a gondolkodásmódjukat, hiedelemrendszerüket, viselkedésüket és szokásaikat, sőt, fejlődni fognak a képességeik. Aztán kerek szemekkel csodálkozik mindenki, hogy az ég világon semmi nem változik.

Read more »

Konzultáció helyett inzultáció?

Pár éve egy jól prosperáló nagyvállalat tulajdonosa kért fel tanácsadónak. Dacára annak, hogy minden királyság volt náluk, nagyon szenvedett attól, hogy mennyire hiányolja a “tulajdonosi szemléletet” a vezetőitől. Láthatóan bizonytalan volt abban, hogy mit is kellene tennie. Mivel a vezérigazgató is ő volt egyben, végül azt mondtam neki, hogy “te egy kiváló üzleti érzékkel megáldott géniusz vagy, de nagyon nehézzé teszed az életet magad és a céged számára is azzal, hogy két fronton is meg akarod mutatni mindezt. Szerintem azt kellene választanod, amiben igazán erősnek, tehetségesnek érzed magad. Ha ez a tulajdonosi szerep, akkor a napi vezetést másra kell hagynod.”

Read more »

A Nagy Komfortzóna Teszt

Már sokszor, de még messze nem elégszer ekéztem azt a gyenge lábakon álló féligazságot, hogy kifejezetten a komfortzónánkon kívül lenne megtalálható “a” tanulási zónánk. Amennyire utána tudtam nézni, honnan fúj a szél, egy Tom Senninger nevű német tanár jól kinéző és hangzó modelljét nyelik be és osztják szénné a népek kritika nélkül, ami állítólag Lev Szemjonovics Vigotszkij (1896-1934), szovjet pszichológus “legközelebbi fejlődési zóna” koncepciójának popularizált változata.

Read more »