Gyorstalpaló tanfolyam arról, hogy nem is (volt) rossz nekünk

Az emberi lények hajlamosak a hiányokra és a kellemetlenségekre fókuszálni a mindennapokban, és nem annyira fordítanak figyelmet arra a temérdek dologra, ami az életük mérlegének pozitív serpenyőjébe tehető. Aztán jön az sors, mint analóg tanító, és rendre megmutatja nekünk, hogy normál esetben messze nem kéne ennyit morgolódni, elégedetlenkedni, panaszkodni.

A saját esetemben úgy két-három évente érkezett egy ilyen lecke a távoktatási postaládámba.

Öt évvel ezelőtt repültem egy jókorát biciklizés közben, melynek következében eltört a vállam. Nagyon hamar ráébredtem, milyen jó volt azelőtt nekem, amikor is képes voltam jobb kézzel fogat mosni és borotválkozni, rendesen be tudtam állni a zuhany alá, és a seggemet is a negyven évig bevált módon törölhettem ki. A testmozgási lehetőségekkel kapcsolatban is széttártam volna a kezem, ha tudtam volna, pedig igencsak sajnáltam veszni hagyni a megelőző évben elért 10+ kg-os fogyásomat. Azzal is rögvest szembe kellett néznem, hogy bár volt nekem bőven munkám, azokat leginkább az ország más részén, ipari parkokban kellett végezni, autót viszont biztonságosan nem tudtam vezetni, és tömegközlekedéssel plusz felszereléssel időre odajutni nem volt túl reális. Perspektívába helyeződött rögtön, hogy bármiféle korábbi elégedetlenségemnek viszonylag kicsi súlya van, alapvetően minden fasza volt.

Két éve egy jelentősebb maflás érkezett egy közepesen kellemetlen tünet első vizsgálati eredménye képében. Na ott aztán tényleg bele kellett gondolni, hogy mi a szart kezdjek, ha hamarabb gördül le a függöny, mint sejtettem, és a második felvonásra a B oldal zenéjével már nem kíváncsi a közönség. Ez aztán egy kórházi kivizsgálássá szelídült, onnan hazatérve viszont hihetetlenül nagyra értékeltem, hogy találkozhatom a családdal, kulturáltak a körülmények, van személyes terem, és nem öklendezek minden alkalommal, amikor a mellékhelységbe kell betérni. Ez a sztori például már a nulla közeli szintre vitte részemről az elmúlt években a problémázást, az élettel való elégedetlenséget.

Most pedig itt vagyunk, és élénken emlékezünk rá, milyen jó is volt, amikor a gyerekek mehettek suliba, edzésre, barátokkal találkozni. Volt lehetőségünk színházba, moziba járni, barátokat elhívni, meglátogatni. Nyilván mindenkit másként érint, nekem speciel a személyesen kivitelezet munkalehetőségeim 100%-a is egyelőre elpárolgott előlem, mai tudásom szerint legalább április végéig. Senki nem tudja persze, hogy ténylegesen mikortól folytathatjuk a megkezdett munkákat. Nekem, mint más vállalkozóknak, a munka hiánya egyenlő a jövedelem hiányával. Egyelőre költség oldalon maximum annyi differenciát látok, hogy nem kell feszt tankolni. Az alkalmazottként dolgozók egy részének lesz fizetése a járványidőszakban is, másoknak kénytelenek lesznek felmondani, ahol nincs annyi tartalék, hogy termelés és bevétel nélkül tudjanak bért fizetni. Ha akarnának és ezt tartanák korrektnek, akkor se lenne cash hozzá. Milyen jó is volt nehezen felkelni reggel, erőt venni magunkon, elkészülni és munkába indulni! Még ha dugóban is araszoltunk oda.

Érdekes tapasztalat, hogy amikor elvonulnak a viharfelhők és kisüt a nap, hajlamosak vagyunk elfelejteni ezt a leckét. De talán egyre kevésbé röhögünk teli pofával a nagymamán, akinek mindig volt a spájzban öt kiló só.

More blog posts:

Nem a távolságtartás a tekintély fő forrása. Íme 20 másik lehetőség.

Újra meg újra felbukkan az orrom előtt az az erőteljes meggyőződés, hogy egy rendes vezető nem barátkozik össze a beosztottaival, mert akkor azzal vissza fognak élni, és nem fog tudni tőlük követelni. Mintha a vezetői tekintély elsősorban a pozícióból vagy a távolságtartásból táplálkozna. Nem vitatva persze, hogy egyes embertársaink bármiféle helyzettel képesek visszaélni, felsorolnék húsz egyéb lehetséges alkotóelemet, a teljesség igénye nélkül, amiből felépülhet a (vezetői) tekintélyünk:

Read more »

Miért távoznak mégis a kollégák, ha egyébként normális a főnök?

Nem csak itthon gond a munkatársak, különösen a jó emberek megtartása, hanem olyan nagy és valószínűleg vonzó munkáltatóknál is, mint a Facebook. Tavaly írt egy cikket a Harvard Business Review-ban a kapcsolódó vizsgálódásaikról és tapasztalataikról három HR-esük egy Wharton professzorral együttműködésben. Szinte már természetes egy efféle cégnél, hogy a Google-hez hasonlóan van egy olyan csapatuk, akik a munkatársakkal kapcsolatos adatokat elemzik (People Analytics Team).

Read more »

Jön az interjúrobot. Ez jó vagy rossz hír a toborzóknak?

A mesterséges intelligencia keze kezdi betenni a lábát a klasszikusan humán területekre is. Bizarr, nem? Nem feltétlenül. Az emberek által végzett kiválasztási tevékenységek során jelentős befolyásoló hatása van az (ismert vagy nem tudatos) előítéleteknek: az első benyomás néhány másodperce vagy perce alatt bekerül a jelölt valamelyik skatulyánkba, aztán jó eséllyel ott is fog maradni, legyen az pozitív vagy negatív előfeltételezés.Olyan tényezőkre gondolhatunk itt, mint a nem, az életkor, a származás, a megjelenés, a beszédhang, a kinézet vagy a képzettség.

Read more »