Félreértitek, amit írok!

Az a helyzet, hogy félreértitek, amit írok, és az igazat megvallva, azt is félre szoktátok érteni, amit mondok. Na jó, ez egyáltalán nem így van, csak egy jelenségre szeretném felhívni a figyelmet ezzel a kattintásvadász címmel és kezdéssel. :-) Gyakran látom, hogy sikertelen kommunikációs kísérlet esetén a közlő a fogadó félre hárítja a kudarc teljes felelősségét.

Én elmondtam, leírtam értelmesen, aztán rajtad volt a sor, hogy megértsd. Mivel ez nem jött össze, egyetlen ok állhat a háttérben: te értetted félre. Így aztán az ehetetlen torta tetejére még fújunk egy kis plusz habot megsavanyodott tejszínből, a felelősségáthárítással odaverve egyet a kapcsolatnak is.

Viszonylag egypontnullás kommunikációs alapelv (általában ezzel nyitnak a “Bevezetés a…” című észosztásokon), hogy kettőn áll a vásár: a közlő és a fogadó félen, és az előbbi jól belekódolja a csatornába az üzenetét, osztán aztat fejti meg az utóbbi. Könnyen előfordulhat tehát az is, hogy az a fránya kódolás nem kerekedett olyan faszára, hogy a kommunikációs partnerünk pont azt hámozza ki belőle, ami a szándékunk volt.

Bár elmotoroztam már egy pár órát egyéni és csoportos fejlesztési helyzetekben, és alaposan ki is van találva, hogy mikor mit szeretnék csináltatni a résztvevőimmel, alkalmanként velem is előfordul, hogy nem az történik az instrukciók kiadása után, amit elterveztem, majd pedig közölni próbáltam. Amikor ezt megtapasztalom, akkor gyorsan megállapítom magamban, hogy “apukám, ezt nem sikerült valami jól elmondanod”. Megállítom a tevékenységet, elnézést kérek, és a résztvevőkkel is közlöm, hogy nem sikerült jól instruálnom őket, úgyhogy nekifutok mégegyszer. Olyan is van, hogy pontosító kérdést tesznek fel ilyenkor. Csodák csodájára a második nekifutásnál már mindenki szépen teszi a dolgát.

Természetesen az is megesik, hogy a kommunikációs partner nem figyel oda, vagy az írott anyagot nem olvassa át alaposan, ezért nem érti, amit közölnénk vele. És az is előfordul, hogy úgy néz ki, mint aki érti, de mivel erről nem bizonyosodunk meg, később derül ki, hogy nem értette. Az egyéb esetekben azonban a közlő felelőssége, hogy úgy válassza meg a kommunikációs csatornát, olyan módon fogalmazzon, és annyiszor ismételje el az üzenetet, amit a megértés elérése megkíván. Továbbá a fontos üzeneteknél érdemes erről meg is bizonyosodni, mindkét fél érdekében. Nagyszerű módja ennek az értő figyelem kölcsönös és rendszeres alkalmazása, amikor is a saját szavainkkal összefoglaljuk, ami megértettünk a másik mondókájából.

Egy biztos, ha valaki nem érti, amit üzenni kívánunk neki, az abszolút nem az ő egyszemélyes sara.

More blog posts:

Hogyan termel a gondolkodás és a cselekvés jobb érzéseket?

Már régóta terveztem, hogy egyszer egy kicsit közelebbről megismerkedek a kognitív viselkedésterápiával (CBT), amiről számos forrás egybehangzóan állítja, hogy az egyik leghatékonyabb pszichoterápiás eszköz. Legalábbis a legtöbb tudományos kutatási bizonyíték ennek a megközelítésnek az eredményességét támasztja alá, összehasonlítva más irányzatokkal.

Read more »

Már több a kérdésünk mint a válaszunk

Beszélgettem egy gyerekkori barátommal, aki egy nemzetközi vizeken is sokat próbált, hosszú évek óta sikeres cégtulajdonos. Azt mondta, hogy minden tudása és tapasztalata ellenére 48 éves korára a benne felmerülő kérdésekből jóval több van, mint válaszokból. Mivel nekem is hasonló érzésem van, nem lepődtem meg a felvetésén.

Read more »

Mikor vedd át az irányítást a robotpilótádtól?

“Vajon milyen mértékben irányítják tudatos ismereteink a napi tevékenységünket?” – teszi fel a kérdést David Eagleman, a houstoni Baylor Orvostudományi Egyetem idegtudomány docense Az agy (2016) című könyvében. Aztán meg is válaszolja, miszerint a tudatos “én” agyunk tevékenységének elenyésző részét jelenti.

Read more »