Érdemes volt-e vezetővé válnia?

Mostanában egyre többször jut eszembe a kérdés, hogy vajon egy-egy illetőnek mennyire volt érdemes vezetői szerepbe kerülnie, már ha nem csak az ő saját személyes nézőpontjából vizsgáljuk a dolgot, hanem attól kicsit vagy sokkal tágabban. Mondjuk annak, aki állhatatos munkájával elérte, hogy mindenki utáljon bemenni dolgozni, esetleg folyamatos gyomorideg gyötörje.

Akinek sikerült rengeteg ügyfelet rászednie, miközben a tranzakciókból csak egy szűk kör profitált. Aki a bizalmatlanság és a negatív hozzáállás kultúráját építette ki igen eredményesen a szervezetben. Netán látványos csodatevései jó például szolgáltak a fenntarthatatlan működés illusztrálására. Milyen módon és milyen célra használta vezetői mandátumát? Ha igazán nagypályán pusztíthat, látjuk, mi kerekedhet belőle. Majd a végső teljesítmény-értékeléskor beszámolhat róla, vezetői ténykedése miként járult hozzá ártatlan lakosok megöléséhez, emberek lakhatásának megsemmisítéséhez, a társadalmat különféle módokon szolgáló építmények lerombolásához, milliók elüldözéséhez, saját honfitársai életének feláldozásához, vagy jobb esetben “csak” alapos megnehezítéséhez és életszínvonaluk drasztikus csökkentéséhez, pénzük elértéktelenítéséhez, sőt, ahhoz is, hogy a fél világ lakosságával változatos okok sokaságával kisebb, közepes vagy nagy mértékben, rövid-közép vagy egészen hosszú távon kibasszon. Sajnos kicsiben és nagyban is rengeteg olyan vezető marad pozíciójában, akinek a tevékenységével nem sokan nyernek, annál többen veszítenek.

Mikor volt érdemes valakinek vezetővé válnia bármilyen méretű közösség szempontjából? Milyen esetben nem igaz a mondás, hogy nélküle “kevesebben többen lennénk”? Összeírtam néhány pontot, minél több igaz valakire, annál jobban jártunk, hogy vezetői szerepet vállalt az adott személy:

Értékteremtés

Míg a földlakók egy szűk hányada a barmolásban érdekelt, a többség szerencsére ennél hasznosabb tevékenységben utazik. Ha a vezető közreműködése elősegíti, hogy újra és újra valós érték keletkezzen akár más emberek, akár közösségek, akár a környezetünk szempontjából, már nem volt hiábavaló felkelnie aznap. Olyan sok lehetőségünk van erre: problémák-nehézségek megoldása az emberi élet minden területén, könnyebbé-egyszerűbbé-elviselhetőbbé tétel, életminőség javítása, tanítás-fejlesztés, szórakoztatás, vendégül látás, boldogságérzet fokozása, biztonságosabbá alakítás, környezetbarátabb irányok keresése és megvalósítása, stb.

Eredmények, teljesítmény

Bár ennél a kérdésnél fontos figyelembe venni az etikai szempontokat, és azt, hogy ki fizeti meg a különféle teljesítménymutatókban kifejezhető eredmények árát, általánosságban azért elmondható, hogy annak a vezetőnek volt érdemes ezt a felelősséget felvállalnia, aki az általa vezetett területet csapatával fenntartható módon eredményessé tudja tenni, hatékonyságát pedig az ésszerűség határain belül sikerül fokozni. Anélkül, hogy rész-optimalizálnának, tehát az egyik mutató javulását egy másik mutató drasztikus romlásával érnék el. Az is nagyon hasznos, ha olyan rendszereket alakítanak ki, amelyek stabilabbá teszik a működést, csökkentik a tűzoltások mennyiségét. Sok mindent ki lehet dumálni, de ha valakinek a tevékenysége egyáltalán nem okoz pozitív elmozdulást, akkor jobb lenne, ha másnak adná át a stafétabotot.

Emberek fejlődése

Mindenképp megérte vezetővé válnia annak, aki mások tanulásához, fejlődéséhez, karrierbeli előrelépéséhez hozzájárult. Emellett a szervezet is sokat profitál abból ha nem kell állandóan pótolni mindazokat, akik úgy érzik, hogy egy helyben toporognak, ezért lelépnek. Nem beszélve arról, hogy milyen hasznos az a vezető, aki az új vagy megürülő pozíciókra belső jelölteket termel. Alapvető emberi igényünk a növekedés, amit elég nagy veszteség figyelmen kívül hagyni.

Pozitív érzelmek megélése

Ha tetszik, ha nem, érző lények vagyunk, nem csak a magánéletben, hanem minden helyszínen, ahol épp megfordulunk, beleértve a munkahelyet. A pozitív érzelmek energizálnak, fokozzák a motivációt és az elköteleződést. Ha a munkatársak vidámak, lelkesek, érdeklődőek, kíváncsiak, hálásak, tettre készek, fűti őket a csapatszellem, ha sikerélményeket élnek át, ha kompetensnek, magabiztosnak és megbecsültnek érzik magukat, az meg fog látszani a munkájukon és a kollégáikhoz fűződő viszonyukon is. Akinek a csapatában dolgozók gyakran tapasztalhatnak meg efféle érzéseket, azoknak jó ötlet volt mások vezetésére adni a fejüket.

Két súlyos gondot látok. Egyrészt nincs túl magasan a léc a világban a vezetői működéssel szemben támasztott elvárások tekintetében. Másrészt az emberek beletörődnek, hogy elöljáróik, tisztelet a kevés kivételnek, nem nagyon vannak a közösségük hasznára, sőt, egyesek kifejezetten kárt okoznak tevékenységükkel. És minél magasabbra törtek, annál jelentősebbet tudnak.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál?című ekönyvét!

More blog posts:

Ötletek pozitív visszajelzéshez

Mások teljesítményének, viselkedésének vagy hozzáállásának elismerése nem kerül semmibe, mégis szűkmarkúan bánnak vele az emberek, tisztelet a kivételnek. A Gallup Intézet évtizedeken át tartó, milliós nagyságrendű mintán végzett kutatásának lepárlásaként rajzolódott ki az a tizenkét állítás, amivel az átlagosnál magasabb teljesítményt leadó szervezetek/szervezeti egységek munkatársai nagy mértékben egyetértenek (Q12).

Read more »

Az érzelmek hozzák létre a szokásokat, nem a 21 napos ismétlés

Ha a szokások kialakításával kapcsolatban olvasgatunk vagy tanácsokat kapunk, gyakran felbukkan az az elgondolás, hogy 21 napon át kell hozzá ismételni a tevékenységet. Más források a 66 napot jelölik meg ugyanehhez. Egyébként mindkét szám egy-egy megfigyelés-alapú kutatásból jön. De hiába végzek valamit véres verejtékkel 21 napig, aminek minden percét rühellem, hosszú távon fennmaradó szokás, azaz tartós viselkedésváltozás nemigen lesz belőle.

Read more »

Miért beszélünk 60%-ban magunkról?

Annyi mindenről lehetne társalogni, beszélgetéseink nagyobbik hányadában mégis saját magunk a téma. Adrian F. Ward, a University of Colorado kutatója a Scientific American hasábjain röviden és kevésbé tudományosan meg is mondja, miért: mert jó érzéssel tölt el az önfeltárás. Aztán persze kifejti a jelenség idegtudományi hátterét.

Read more »