Együttműködési készsége, nem az esze teszi az embert eredményessé

Sose érdekelt különösebben a történelem, vélhetően azért, mert nem nagyon hallottam senkit figyelemfelkeltő módon beszélni róla iskolaéveim során. Már egy ideje terveztem viszont elolvasni a népszerű történész, Harari egyik-másik könyvét, hátha jól kiegészíti a viselkedéstudománnyal kapcsolatos idei kutakodásaimat. Már az első száz oldalon visszaigazolást nyert a feltételezés: több tanulságos gondolatot találtam a könyvben, ugyebár egy teljesen más tudományág nézőpontjából. Ezek közül választottam a mai bejegyzéshez egyet.

Ahogy a címben is megfogalmaztam, a szerző amellett tör lándzsát, hogy az embert nem a bőségesebb agykapacitása emelte a többi földlakó felé, természetesen a fizikai ereje pláne nem, hanem az együttműködésre való képessége. A több tonnás vadállat mindaddig nemigen tartott a “vézna majomtól”, ami a környéken sertepertélt, mindaddig, amíg vagy két tucat közülük összefogott, becserkészte, csapdába ejtette, és hatékonyan lemészárolta. Egyébként a ma emberének se sok esélye lenne egyénileg, puszta kézzel, még egy nagyobb testű kutyával szemben sem, nem beszélve a lényegesen erősebb gorilláról, kengururól vagy oroszlánról. De gond nélkül be tudunk fogni egy tigrist, mert sok ember összefogott, kitalált és legyártott egy ampulla megfelelő altatószert, megint mások a kilövéshez használható puskát terveztek és készítettek, rengeteg ember közreműködésének köszönhetően biztonságos terepjáró áll rendelkezésre, így aztán tisztes távolságból elaltatható az állat, amit 5-6 ember hevederekkel be tud emelni egy ketrecbe. Egy-egy sapiens, legyen bármilyen okos, töredékére se képes önmagában, mint másokkal összefogva.

Valahogy ezt hajlamosak vagyunk a mindennapokban elfelejteni. Versengve bizonygatjuk, melyikünk az okosabb, kinek van éppen igaza. Ellenségeket kreálunk azokból, akik ezerféle szempontból más csoportba tartoznak, mint mi. De ehhez egyébként az is bőven elég tud lenni, hogy egy csapat gyerek véletlenszerűen kiválasztott ötven százalékára színes szalagot aggatunk.

Be kéne látni, hogy nagyjából semmi komolyabbat nem tudunk elérni anélkül, hogy társainkkal összefognánk. Még olyan extrém egyéni teljesítmények mögött is, mint mondjuk a maraton két órán belüli lefutása, számos típusú külső támogatás van. Például Eliud Kipchogét 35, egymást váltó futó és 6 tartalék segítette az iramtartásban, de előttük ment egy tempomatos autó is, lézerrel az aszfaltra vetítve a szükséges jeleket. A frissítőt nem álló asztalról, hanem bicikliről kapta meg, és a táplálékbevitelét is folyamatosan szakértők monitorozták.

Persze mi a mindennapokban igen messze vagyunk mind a nagyvadak elejtésétől, mind a maratonfutástól. A munkánk és a magánéletünk terén elért teljesítményünk, eredményeink viszont hasonlóan nagy mértékben függnek össze a kapcsolatrendszerünkkel és az együttműködési ügyességünkkel. Akiknek a viselkedése bizalmat, nyitottságot, kooperációs hajlandóságot vált ki másokból, lényegesen több dolgot tudnak megvalósítani és elérni, mint azok, akik elmarják maguk mellől az embereket, szükségtelenül kötekednek, trollkodnak, befeszülnek, másokkal szándékosan kitolnak. Nem űrtudomány, mégse tűnik magától értetődőnek.

More blog posts:

A mobil tanulás hatása az üzleti eredményekre

Nagy öröm látni, amikor mások is erőfeszítést tesznek arra vonatkozóan, hogy a különféle képzési kezdeményezések eredményességét adatokkal is alá tudják támasztani. Az úgy volt, hogy összefogott a Fuse nevű digitális tanulási keretrendszer fejlesztő cég (nem, nem Learning Mangement System, hanem egy másféle alternatíva), a University College London Artificial Intelligence központja, valamint ügyfelük, a 420 kiskereskedelmi üzletében 3000 alkalmazottat foglalkoztató Carpetright cég, kb. olyasmi profillal, mint itthon a Diego.

Read more »

Ha nincs akarat, a legprofibb segítő is kevés lesz

A napokban tekintettük meg a Katonában a Háztűznéző című előadást, amit Gogol eredetileg Kérők címen kezdett el írni, több mint 180 évvel ezelőtt. A darabnak valószínűleg több rétege van, de engem az fogott meg, hogy az író milyen jól megragadja művében a felszínességet, a tehetetlenséget, a motiválatlan tengés-lengést, a sült galamb szájba repülésének igényét, persze nem megelégedve akármilyen fűszerezéssel. A kimondhatatlan vezetéknevű orosz hivatalvezető, ránézésre negyvenes agglegény nősülni “szándékozik”, bár a kerítő asszonyság három hónap alatt nem tudta elérni nála, hogy egyetlen célszemélyt is felkeressen.

Read more »

Kritizálás helyett inkább gondolkodj kritikusan

Ugyanis annak több értelme van. A kritizálás leggyakrabban arról szól, hogy valaki más tevékenységének eredményében találunk kifogásolni valót, elsősorban a saját nézőpontunkból, saját tapasztalataink, meggyőződéseink, hiedelemrendszerünk, tudásunk és látókörünk alapján. A kritizálás tehát mindezeknek köszönhetően egyrészt meglehetősen gyenge alapokon áll, másrészt igen ritkán tartalmaz jól megvalósítható, kontextusba illő alternatív megoldási javaslatot. A klasszikus mondást idézve: fikázni könnyű, alkotni nehéz.

Read more »