Együttműködési készsége, nem az esze teszi az embert eredményessé

Sose érdekelt különösebben a történelem, vélhetően azért, mert nem nagyon hallottam senkit figyelemfelkeltő módon beszélni róla iskolaéveim során. Már egy ideje terveztem viszont elolvasni a népszerű történész, Harari egyik-másik könyvét, hátha jól kiegészíti a viselkedéstudománnyal kapcsolatos idei kutakodásaimat. Már az első száz oldalon visszaigazolást nyert a feltételezés: több tanulságos gondolatot találtam a könyvben, ugyebár egy teljesen más tudományág nézőpontjából. Ezek közül választottam a mai bejegyzéshez egyet.

Ahogy a címben is megfogalmaztam, a szerző amellett tör lándzsát, hogy az embert nem a bőségesebb agykapacitása emelte a többi földlakó felé, természetesen a fizikai ereje pláne nem, hanem az együttműködésre való képessége. A több tonnás vadállat mindaddig nemigen tartott a “vézna majomtól”, ami a környéken sertepertélt, mindaddig, amíg vagy két tucat közülük összefogott, becserkészte, csapdába ejtette, és hatékonyan lemészárolta. Egyébként a ma emberének se sok esélye lenne egyénileg, puszta kézzel, még egy nagyobb testű kutyával szemben sem, nem beszélve a lényegesen erősebb gorilláról, kengururól vagy oroszlánról. De gond nélkül be tudunk fogni egy tigrist, mert sok ember összefogott, kitalált és legyártott egy ampulla megfelelő altatószert, megint mások a kilövéshez használható puskát terveztek és készítettek, rengeteg ember közreműködésének köszönhetően biztonságos terepjáró áll rendelkezésre, így aztán tisztes távolságból elaltatható az állat, amit 5-6 ember hevederekkel be tud emelni egy ketrecbe. Egy-egy sapiens, legyen bármilyen okos, töredékére se képes önmagában, mint másokkal összefogva.

Valahogy ezt hajlamosak vagyunk a mindennapokban elfelejteni. Versengve bizonygatjuk, melyikünk az okosabb, kinek van éppen igaza. Ellenségeket kreálunk azokból, akik ezerféle szempontból más csoportba tartoznak, mint mi. De ehhez egyébként az is bőven elég tud lenni, hogy egy csapat gyerek véletlenszerűen kiválasztott ötven százalékára színes szalagot aggatunk.

Be kéne látni, hogy nagyjából semmi komolyabbat nem tudunk elérni anélkül, hogy társainkkal összefognánk. Még olyan extrém egyéni teljesítmények mögött is, mint mondjuk a maraton két órán belüli lefutása, számos típusú külső támogatás van. Például Eliud Kipchogét 35, egymást váltó futó és 6 tartalék segítette az iramtartásban, de előttük ment egy tempomatos autó is, lézerrel az aszfaltra vetítve a szükséges jeleket. A frissítőt nem álló asztalról, hanem bicikliről kapta meg, és a táplálékbevitelét is folyamatosan szakértők monitorozták.

Persze mi a mindennapokban igen messze vagyunk mind a nagyvadak elejtésétől, mind a maratonfutástól. A munkánk és a magánéletünk terén elért teljesítményünk, eredményeink viszont hasonlóan nagy mértékben függnek össze a kapcsolatrendszerünkkel és az együttműködési ügyességünkkel. Akiknek a viselkedése bizalmat, nyitottságot, kooperációs hajlandóságot vált ki másokból, lényegesen több dolgot tudnak megvalósítani és elérni, mint azok, akik elmarják maguk mellől az embereket, szükségtelenül kötekednek, trollkodnak, befeszülnek, másokkal szándékosan kitolnak. Nem űrtudomány, mégse tűnik magától értetődőnek.

More blog posts:

A szakkönyvolvasás nem sokat ér

Valószínűleg a címben szereplő kijelentés elég furcsán hangzik valakitől, aki több száz szakkönyvet olvasott el, továbbadható tudományának jelentős részét nekik köszönheti, nem beszélve az elmúlt évtizedben elfogyasztott galuskák megzsírozásáról, a különféle közlekedési eszközökön megtett kilométerek szponzorálásáról, vagy a szükséges mennyiségű D-vitamin tóparti begyűjtésének lehetőségéről.

Read more »

Itt az ideje, hogy kiganézd az inboxod!

Öt évvel ezelőtt még pont olyan emberke voltam, mint amilyen jó eséllyel te magad is vagy: legalább öt-hatezer levéllel a beérkezett üzenetek mappában. Több tucat, vagy akár száz is belőlük olvasatlanként megjelölve, mert azokkal még kell kezdeni valamit.

Read more »

Miért érhetné meg neked is az évértékelés-évtervezés?

Az idei lesz a hetedik alkalom, amikor a YearCompass használatával értékelem az évet, és tervezem meg a következőt. Az első alkalommal 150 ezer társam volt ebben, tavaly pedig már 1.2 millió. Azt hiszem, nincs jobb visszaigazolása annak, hogy van értelme, minthogy az ember éveken át kitart mellette, és veszi rá a fáradságot. Személyes tapasztalatom, hogy sokat segít a fókusztartásban, valamint ha havi rendszerességgel ránézünk a tervekre, pontosan látjuk, hol tartunk ehhez képest az adott pillanatban.

Read more »