DJ-zés a kitartás-elengedés skála potméterén

Néhány hete írtam arról, hogy mit tanulunk és mit nem, ebben az ingoványos időszakában az életünknek. Érkezett egy hozzászólás korábbi munkatársamtól, mely szerint leginkább elengedni tanulunk meg mostanában.

Egyet tudtam vele érteni, de azóta is foglalkoztat a gondolat, hogy általában pont azzal tudunk előrehaladni, eredményeket elérni, javítani a minőségen, vagy folyamatosan fejlődni, ha nem engedjük el a dolgokat. Persze teljesen jogos, hogy alkalmanként épp az segíti az örvényből menekülést vagy a sebesen sodró folyóban a túlélést, ha abbahagyjuk a kapálódzást. Ezek alapján arra jutottam, hogy itt is, mint számos más területen, a potmétert kell a helyzetnek megfelelően állítgatni. Nézzük meg a szélsőértékeket, és három közbülső állapotot!

Teljes elengedés

Mikor tűnik ésszerűnek ez az opció? Például akkor, ha egyáltalán nem tudjuk kontrollálni, sőt még befolyásolni sem a dolgok alakulását. Vagy akkor, amikor akkora szembeszéllel kellene megküzdenünk, ami már számunkra nem éri meg, túl nagy ára van, indokolatlanul sok energiát kellene befektetnünk. De az is ide tartozik, amikor rájövünk, hogy mégsem olyan fontos valami nekünk, amennyire azt korábban gondoltuk, vagy épp más területekről derül ki számunkra, hogy nagyobb prioritást élveznek.

Engedés abból, hogy azonnal meglegyen a megoldás

Számos olyan szituáció vagy kihívás adódik az életünkben, ami első ránézésre megoldhatatlannak tűnik, vagy legalábbis csak a problémákat és a kérdőjeleket látjuk magunk előtt. Ha azonban nagyon fontos számunkra a téma, akkor nem igazán opció az elengedés. Ilyenkor jön jól az iteratív megközelítés: meghatározzuk, hogy a mai tudásunk szerint mi lehetne a következő lépés, amivel megpróbálkozhatnánk, és azt meg is tesszük. Aztán a tapasztalatok fényében ismét kitaláljuk, hogy merre van az előre, és azt is meglépjük. Szükség esetén pedig irányt váltunk. Szép fokozatosan így araszolunk egyre közelebb a megoldáshoz.

Félgőzzel csinálgatás

Én ezt a fokozatot csak akkor használnám, ha rá vagyunk kényszerülve, de számunkra nem igazán fontos ügyről van szó. Hosszú távon a középszar teljesítmény melegágya, ha ide beragadunk.

Engedés a tökéletesre törekvésből

Vannak helyzetek, amikor egyszerűen nem reális a százszázalékos teljesítés. Sőt, meglehetősen sok ilyen szituáció van, főleg amikor kettőn vagy többön áll a vásár. Próbálhatok én minden erőmmel segíteni valakinek, akiben nincs meg a szükséges hajtóerő a változtatásra, vagy egyszerűen csak nem a megfelelő időszakban próbálkozunk. De nekem az is ide tartozik, amikor elfogadjuk, hogy kénytelenek vagyunk online elvégezni egy személyesen jobb minőségben kivitelezhető feladatot, vagy maszkban próbáljuk belőni a másik ember érzelmi viszonyulását valamihez. A célunk ilyenkor az tud lenni, hogy a helyzetből a lehető legtöbbet kihozzuk, és beérjük 80%-kal.

Kitartás, ha addig élünk is

A csúcsteljesítmény, a jelentős eredmények végképp nem az elengedésről szólnak, sőt. Akkor, amikor más már rég feladta volna, mi nem dobjuk be a törölközőt. A több száz sikertelen és néhány tucat sikeres próbálkozás, az évek alatt meg nem érkező áttörés ellenére nyomjuk rendületlenül, gyűrjük másképp, ha kell. Vagy épp az elveinkből nem engedünk, akármit is vár tőlünk a környezet vagy a piac. Nem érdekel, hányan néznek bennünket komplett idiótának. Amiben hiszünk, azt a végsőkig képviseljük. Ha megkapargatjuk a komoly sikerek felületét, szinte mindig előbukkan egy megszállott ember, aki egy-másfél évtizedet már beleinvesztált a dologba.

Következésképp, a kitartás-elengedés tengelyen is a megfelelő disztingválás a kulcs. Nem az a lényeg, hogy megtanuljunk mindenáron kitartani vagy épp lazán gallér mögé hajítani a leszarom-tablettát, hanem az, hogy ügyesen megválasszuk, mikor melyik szolgálja inkább az érintetteket, magunkat is beleértve.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Tuti önkontroll-támogató stratégiák

Úgy tűnik, hogy ha nyár, akkor a viselkedéstudománynak van szezonja nálam, legalábbis tavaly is és az idén is erre kanyarodott az érdeklődésem 25 fok felett. A LinkedIn-en és a Tudatos Vezetés Facebook csoportban indítottam egy szösszenet-sorozatot a kognitív torzításokról (legutóbbi például a veszteségkerülésről szólt, ami lentebb fontos szerepet kap), valamint nemrég blogbejegyzést írtam saját magunk megzabolázásának négyféle módjáról, valamint a túlzott magabiztosságról, Richard Thaler viselkedési közgazdász Nudge című könyve alapján.

Read more »

A túlzott magabiztosságról, avagy mindannyian átlag felettiek vagyunk

Legalábbis azt gondoljuk magunkról, tisztelet a kivételnek. Pedig nem kell hozzá túl komoly matematikai felkészültség, hogy belássuk: ez lehetetlen. Richard Thaler, a viselkedési közgazdaságtan egyik nagy spílere, Nudge (2008) című alapművében egy nagy kupac kutatást lapátolt össze arra vonatkozóan, hogy az emberek többsége túlértékeli esélyeit és saját magát egy csomó témában.

Read more »

Miért kell a vezetőknek megállni és bevárni a többieket?

Itt a nyár, jönnek sorra a biciklis elmélkedések, eszmecserék és analógiák a Tudatos Vezetés blogon. Megyünk négyen a szokásos reggeli körünkre, elöl a vezérürü, akit az egyszerűség kedvéért nevezzünk Bélának (persze az sem lényegtelen szempont, hogy ez a neve). Igazi vezető, lendületes vállalkozó, erősen orientálja a teljesítmény, úgyhogy tolja neki rendesen.

Read more »