Lisa Feldman Barrett, a Northeastern University professzora (aki egyébként a Harvard Medical School és a Massachusetts General Hospital pszichiátriai és radiológiai területén is különféle tisztségekkel bír) 2017-ben megjelent How Emotions are Made című könyvével eléggé belerondított az érzelmek kutatásának és értelmezésének eddigi, nagy egyetértésekkel tarkított világába.
Még tavaly év elején tanulmányoztam Peggy Mason, a University of Chicago neurobiológus professzorának MOOC kurzusát az emberi agy működésével kapcsolatban, és írtam is erről egy nem túl olvasóbarát összefoglalót akkor.
Hadd kezdjem azzal, hogy én már annyiszor próbáltam megtanulni a mindfulness-meditációt és hasonló társait, tisztában lévén annak számos, tudományosan bizonyított előnyös hatásával, de valahogy képtelen voltam szokássá építeni.
“Az online kommunikációs eszközök korában a tudásmunkások az elmélyült munkát egyre inkább annak felszínes alternatívájával helyettesítik.” – mutat rá Cal Newport, a Georgetown University informatika docense Deep Work (Elmélyült munka) című könyvében.
Mások teljesítményének, viselkedésének vagy hozzáállásának elismerése nem kerül semmibe, mégis szűkmarkúan bánnak vele az emberek, tisztelet a kivételnek. A Gallup Intézet évtizedeken át tartó, milliós nagyságrendű mintán végzett kutatásának lepárlásaként rajzolódott ki az a tizenkét állítás, amivel az átlagosnál magasabb teljesítményt leadó szervezetek/szervezeti egységek munkatársai nagy mértékben egyetértenek (Q12).
Ha a szokások kialakításával kapcsolatban olvasgatunk vagy tanácsokat kapunk, gyakran felbukkan az az elgondolás, hogy 21 napon át kell hozzá ismételni a tevékenységet. Más források a 66 napot jelölik meg ugyanehhez. Egyébként mindkét szám egy-egy megfigyelés-alapú kutatásból jön. De hiába végzek valamit véres verejtékkel 21 napig, aminek minden percét rühellem, hosszú távon fennmaradó szokás, azaz tartós viselkedésváltozás nemigen lesz belőle.
