A túlzott magabiztosságról, avagy mindannyian átlag felettiek vagyunk

Legalábbis azt gondoljuk magunkról, tisztelet a kivételnek. Pedig nem kell hozzá túl komoly matematikai felkészültség, hogy belássuk: ez lehetetlen. Richard Thaler, a viselkedési közgazdaságtan egyik nagy spílere, Nudge (2008) című alapművében egy nagy kupac kutatást lapátolt össze arra vonatkozóan, hogy az emberek többsége túlértékeli esélyeit és saját magát egy csomó témában.

MBA hallgatói közül például, akikkel a kurzus elején töltet ki kérdőívet a várható teljesítményükkel kapcsolatban, mindössze 5% várja a csoportátlag alattinak a sajátját. Több mint 50% pedig úgy gondolja, hogy a felső húsz százalékba fog tartozni. Egyéb kutatások is ezt a képességeket túlértékelő tendenciát támasztják alá. Az autóvezetők 90%-a átlagon felüli sofőrnek tartja magát. Az egyik nagy egyetem professzorainak 94%-a véli úgy, hogy az átlag egyetemi oktatónál jobban végzi a dolgát. De a házasulandó pároknak is nagyjából nulla százaléka gondolja, hogy frigyük válással végződhet, bár köztudott, hogy sajnos a házasságok több mint fele így fejeződik be. Kábé ugyanezek az arányok jellemzik a frissen indított vállalkozások alapítóit. Két kérdést tettek fel nekik a kutatók: A tiédhez hasonló vállalkozásoknak milyen esélyük van a sikerre? Milyen esélyei vannak a tiédnek a sikerre? Az elsőre 50%, a másodikra 90% a jellemző válasz, sőt, sokan felelnek az utóbbira 100%-ot. Persze értem én, hogy nem nagyon lehet úgy házasodni vagy céget indítani, hogy nem a sikert vizionáljuk, a realitás azonban ez, a számok makacs dolgok. Amikor diákokat kérdeznek róla, hogy milyen esélyük van rá, hogy a jövőben kirúgják őket a munkahelyükről, szívinfarktust kapjanak, rákbetegségben szenvedjenek, vagy italproblémáik legyenek, sokkal alacsonyabb értéket adnak maguknak, mint az osztálytársaiknak.

Természetesen vannak önbizalomhiányos emberek, akik kevéssé bíznak a saját képességeikben vagy esélyeikben, a többségre mégis a túlértékelés a jellemző. Bár az önbizalom jó szolgálatunkra van általában az életben, nem árt vele tisztában lenni, hogy könnyen meg tud bennünket tréfálni fontos döntések esetén. Leginkább abban, hogy túlzott kockázatokat vállalunk, amiket aztán később megbánunk. Elkártyázzuk a fizetést tizedikén, megtakarításainkat eltapsoljuk nagy lelkesen egy kétes befektetéssel vagy vállalkozással, vagy eszetlenül veszélyeztetjük testi épségünket, egészségünket.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Több nőre van szükség a vezetésben, de nem azért, amiért sokan mondják

Amikor csoportképeket készítenek az ország vagy a világ első embereiről, kétségkívül az öreg, jóllakott, öltönyös faszik dominálnak hosszú évek óta. Az is tény, hogy az emberiség a rengeteg felhalmozott tudás és innováció ellenére a vesztébe hajt, környezetét kizsákmányolja, melynek következtében leginkább magát fogja kinyiffantani (jelenleg úgy tűnik, inkább előbb mint utóbb), a Föld nevű bolygó ökoszisztémája pedig várhatóan ezután is alkalmazkodni fog a helyzethez.

Read more »

Számtalanszor feladtam, de nem bántam meg

A filmekben a szuperhősök mellett gyakran felbukkannak a hétköznapi hősök, akik rendíthetetlen kitartással, lángoló motivációval, bámulatos akaraterővel szántják fel az előttük álló utat, míg el nem érik a hőn áhított sikert, pénzt, csillogást (a “pucér nőkről” és az “annyi más érdekesről” már nem is beszélve). Jön az elmaradhatatlan tanulság is: mindent lehet, csak akarni kell.

Read more »

Nem sok különbség van a hazai és a külföldi menedzserek között

Ennek részben örülünk, részben nem annyira. De ne szaladjunk túlzottan előre, nézzük meg előbb, honnan fúj a szél! Két olyan ember beszélgetett a Legacy legfrissebb podcast adásában, akiket szakemberként nagyra tartok: Márton Mónika és Malchiner Maximilian Péter. Teljesen véletlen, de mindkettőjükkel 2011 magasságában ismerkedtem meg.

Read more »