A tudás jó árfolyamon váltható készpénzre

Pár éve átszoktam a telefonon keresztüli zenehallgatásra az autóban, ami azt a luxust biztosítja, hogy szinte bármilyen előadó vagy zeneszám azonnal elérhető. A minap beugrott egyik réges-régi kedvenc együttesem, a Foreigner, úgyhogy rá is böktem azonnal. Mintha valami időgépbe szálltam volna, nyomban visszarepültem 1993-ba, ahogy este hét körül az egri Főposta előtti buszmegállóban várom a tizenkettest, fülembe üvöltetve a Walkman segítségével a lengyelpiacon újított Foreigner kazettát, mert persze ilyesmit nem lehetett kapni a hazai boltokban, legalábbis Egerben biztos nem.

Így ütöttem el az időt, midőn a hűvös őszi estéken baktattam hazafelé, első éves, angolszakos főiskolásként, gyerekekhez házhoz menő magánóráim után. Nagyon királynak éreztem, hogy egy-egy óra alatt annyi pénz ütötte a markomat, mint amennyit egy egész nap alatt kerestem előző nyáron, amikor szakács barátom kisegítő konyhai kisegítőnek hívott be a pizzériába, mert mindenki más kiesett épp az adott napon. Nem beszélve arról, hogy a Walkman-ből olyan minőségben szólt a zene, ami kvantumugrásnak számított a hordozható magnetofonhoz képest.

Talán még egy év sem telt el, és egy csoporttársam közbenjárásával az egyik nyelviskola nem létező katedrájánál találtam magam, majd valahogy minden kurzus lejárta után újabbat vagy újabbakat kínáltak az oktatásszervezők számomra. Bővülő tudásommal a csoportos tanítás magasabb óradíját kaphattam, ráadásul a főiskola utolsó évében már több órát tartottam, mint amennyire jártam, pedig én az a csávó voltam, aki bement még az értelmetlen előadásokra is. A fősuli után igazából egy dolgot tudtam felmutatni a mellékesen megszerzett nyelvtanítási tapasztalatokon kívül: egész jó angoltudással rendelkeztem. Ez pontosan elég volt arra a kilencvenes években, hogy a Budapesten, az üzleti világban bizalmat szavazzanak nekem, rögtön mélyvízbe dobás technikájával. De ez a tudás három-négyszeres fizetést ért nettóban a kezdő főiskolai tanársegédi bruttó fizetéshez képest, amit akkor az első főállású munkahely alternatív opciójaként ajánlottak számomra.

Azóta is minden, amit tapasztalati úton, képzésen vagy könyvekből tanultam, újra és újra készpénzre válthatónak bizonyult. Lett belőle előléptetés, vállalkozás, új termék, jobb termék, visszatérő ügyfél, újrarendelés, stb. Természetesen nem állítom, hogy tudás helyett a például a “semmiből” vagy összeköttetésekből ne lehetne ugyanúgy pénzt csinálni, vagy viszonylag kevés szakmai tudással is ügyesen kereskedni-üzletelni, továbbá azt sem, hogy a tudást mindenkinek sikerül anyagi javakká transzformálnia. Csak annyit mondok, hogy az embereknek általában lehetősége nyílik jobb árfolyamon értékesítenie a saját idejét-energiáját, ha magasabb tudásszintre kerül. Bár már manapság a diszkontáruházak árufeltöltő-pénztárosait vagy a betanított sori dolgozókat is sokkal jobban megbecsülik mint korábban, boltvezető-helyettesként, műszakvezetőként vagy technikusként számottevően emelkedik a jövedelme, nem beszélve arról, ha rászánja magát felsőfokú tanulmányokra. Ez utóbbira számos példát láttam a gyártóiparban tevékenykedő ügyfeleimnél. De nem feltétlenül van szükség hozzá formális képzésekre. Szoftverfejlesztő céget vezető barátomtól hallom, hogy akár már a középiskola vége felé járó srácokat is felvesz programozónak, akik közül egyesek már akkor képesek kiváló munkateljesítményt nyújtani. Aztán vagy mennek egyetemre közben, vagy nem, de az önálló tanulás és a munkában szerzett tapasztalatok komoly tudást adnak számukra, és ezt bizony a boríték vastagsága is jól kifejezi hó elején.

A folyamatosan bővülő tudás tehát versenyelőny forrása, és növeli az esélyt az egységnyi idő alatt, becsületes munkával megszerezhető nagyobb jövedelemre. Érdemes ezt megfontolni.

More blog posts:

Kutatási beszámoló: Áttörés a vezetőfejlesztő programrésztvevők elköteleződésében

Hurrá, végre vannak adataink! Évek óta várjuk ezt a pillanatot! De mielőtt ismertetném a mini-kutatásunk eredményeit, szeretnék megosztani néhány háttérinformációt, és kontextust adni az adatelemzésünkből levont következtetéseknek. Már több mint egy évtizede fáradhatatlanul keressük a módját annak, hogy miképpen tudnánk a vezetőket rábírni olyan people management szokások beépítésére a mindennapjaikba, amelyek egyaránt szolgálják a beosztottaik és a szervezet érdekét, valamint természetesen egyúttal a sajátjukét is.

Read more »

Nem a távolságtartás a tekintély fő forrása. Íme 20 másik lehetőség.

Újra meg újra felbukkan az orrom előtt az az erőteljes meggyőződés, hogy egy rendes vezető nem barátkozik össze a beosztottaival, mert akkor azzal vissza fognak élni, és nem fog tudni tőlük követelni. Mintha a vezetői tekintély elsősorban a pozícióból vagy a távolságtartásból táplálkozna. Nem vitatva persze, hogy egyes embertársaink bármiféle helyzettel képesek visszaélni, felsorolnék húsz egyéb lehetséges alkotóelemet, a teljesség igénye nélkül, amiből felépülhet a (vezetői) tekintélyünk:

Read more »

Miért távoznak mégis a kollégák, ha egyébként normális a főnök?

Nem csak itthon gond a munkatársak, különösen a jó emberek megtartása, hanem olyan nagy és valószínűleg vonzó munkáltatóknál is, mint a Facebook. Tavaly írt egy cikket a Harvard Business Review-ban a kapcsolódó vizsgálódásaikról és tapasztalataikról három HR-esük egy Wharton professzorral együttműködésben. Szinte már természetes egy efféle cégnél, hogy a Google-hez hasonlóan van egy olyan csapatuk, akik a munkatársakkal kapcsolatos adatokat elemzik (People Analytics Team).

Read more »