Nem vitatom természetesen, hogy lehetséges a komfortzónánkból kilökődve tanulni: szerencsés esetben azt, hogy képesek voltunk valamire, amit nem gondoltunk volna, kevésbé szerencsés helyzetben pedig azt, hogy mit nem akarunk soha a büdös életben újra csinálni. Az efféle tanulási módszer alkalmazása esetén jelentős kockázata van a sérülésnek, ezért körültekintést és gondosságot igényel. Azokban az esetekben, amikor az erősségterületeinken végzünk gyakorlást, végig a komfortzónán belül maradhatunk, mégis történik tanulás, megerősödnek a kapcsolódó idegpályáink. Az úgynevezett “deliberate practice”, azaz a tudatos gyakorlás pedig azt jelenti, hogy nagy ismétlésszámokkal fokozatosan emeljük a lécet a komfortzónán belül vagy annak határait feszegetve, akár erősségünknek számít az adott tevékenység, akár egyáltalán nem.
Most aztán van lehetőségünk tesztelni a komfortzónán kívüli lét hatását, hiszen a járványhelyzet mindenkit jócskán kitaszított belőle. A társas lény nem mehet társaságba, a dolgozni kényszerülőket az egészségügyi kockázatok tartják félelemben, jó sok embernek pedig eltűnt/eltűnhet a kenyérkereseti lehetősége. Isten hozott a komfortzónán kívül, az állítólagos tanulási zónában! Az én megfigyelésem szerint a komfortzónából kilépés nem a tanulás elsődleges területe, hanem sokkal inkább az a helyzet, amikor szépen meg tud mutatkozni az igazi énünk. A szituáció láthatóan egyesekből azt hozza ki, hogy felvásárolják mások elől a budipapírt, a lisztet és az élesztőt, másokból pedig azt, hogy számítástechnikai eszközöket gyűjtenek olyan gyerekeknek, akik a digitális oktatás lehetőségeivel amiatt nem tudnak élni, hogy nincs nekik se laptopjuk, se táblagépük. Míg valaki szóváltás után leszúrja utastársát ilyenkor a villamoson, mert ugye nincs elég bajunk, addig más kaját rendel a kórházi dolgozóknak. Az a pedagógus, aki korábban is becsületesen felkészült a tanórákra, az most éjszakánként kitalálja, hogy a fenébe lehetne értelmesen megvalósítani a távoktatást, akkor is, ha eddig nem nagyon vitézkedett a digitális térben. Aki viszont eddig se törte magát a felkészüléssel, vagy ezelőtt is befogadhatatlan mennyiségű matériát okádott a nebulókra, leszarva, hogy más tárgyak is vannak, az most is pont ugyanazt teszi, függetlenül az oktatás médiumától. A vezetők közül pedig aki eddig is foglalkozott a munkatársaival, megbízott bennük, és partneri kapcsolatban dolgoztak együtt, annak nem okoz gondot videochat segítségével kommunikálni. A klasszikus főnökök viszont most be vannak fosva, mert a kontroll-illúziójuk ködbe veszett.
Bármennyre is szeretnék, nem nagyon hiszek benne, hogy a vihar elvonultával tartós tanulást és viselkedésváltozást fogunk majd tapasztalni az embereknél. Akik eddig is tudatosan próbálták óvni a természeti környezetet, igyekezték azt a lehető legkevésbé terhelni, azok a jövőben is így fognak cselekedni. Az utazási kedvet sokkal inkább a kieső jövedelmek és a tömegben nyomulástól való félelem fogja visszafogni, nem az, hogy a kevesebb mozgolódás csökkentené a járványok terjedésének mértékét és sebességét. A gazdasági szereplők érthető módon azon fognak pörögni, hogy túléljenek és megtarthassák az alkalmazottaikat, amihez szükséges feltétel a termelési/szolgáltatási volumen fenntartása. Az országok és a világ vezetői lehetnének esetleg azok, akik tanulva a történtekből elkezdik ráerőltetni a piacokra és az egyénekre is az önkorlátozást. Bár eddig elég mérsékelt mennyiségű példát láttunk arra, hogy a politikusok az újraválasztásuk elé bármi más prioritást beengedtek volna. A legutóbbi gazdasági válság óta kb. egy évtized telt el, ezalatt majdnem megduplázódott a légi utazások száma, ahogy írtam már erről korábban, a hitelezési kedv újra az egekben járt, az ingatlanpiaci lufi pedig minden eddiginél nagyobbra fújódott. Felettébb meglepne, ha majd most életemben először megtapasztalhatnám, hogy a mindenkori elöljárók nem a holdudvar zsebeinek tömésével lennének elfoglalva, hanem az élhető és fenntartható bolygó szempontjait helyeznék előtérbe. Persze a remény hal meg utoljára. Addig is kíváncsian várom, mi mindent fogunk tartósan megtanulni a komfortzónánkon kívül töltött hónapok alatt. Esetleg a gyakori, alapos kézmosást.
