A meglepetés jelentősége a szokások kialakításában

Sokszor, többféle nézőpontból is írtam már arról az elmúlt években, hogy a viselkedésváltozáshoz, ezen belül például a tudatosabb vezetői működéshez édeskevés az, ha csak az emberek fejét tágítjuk válogatott menedzsment okosságokkal. Először, több mint egy évtizede, a tapasztalati tanulási megközelítés alapján abból indultam ki, hogy a változáshoz rá kell venni a résztvevőt arra, hogy a számára épp releváns tudományt egyáltalán kipróbálja a napi vezetői munkában, segítenünk kell neki azokat a szituációkat azonosítani, ahol ez majd jusson eszébe, aztán közösen reflektálni a tapasztalatokról.

Ami bevált neki, azt újra fogja csinálni, és amit sokat ismétel, annak van esélye szokássá válni. Mindehhez arra van szükség, hogy a közös munka ne csak csoportos tréningekből vagy workshopokból álljon, hanem legyen egyéni szintű konzultációs/coaching lába is a programnak.

Akkor még fogalmam se volt arról a neurobiológiai tényről, hogy mindezzel a folyamattal a törzsdúcokat, csúnyábban kifejezve a bazális ganglionokat piszkálgatjuk, ahol az agyacskánk a szokásainkat tárolja, és amit egyszer tanulógépnek, máskor cselekvésválasztónak (action selector) aposztrofálnak az idegtudósok. Hiába memorizáljuk a felsorolásokat meg az elméleti modelleket, azokat az agyunk teljesen máshol tárolja el, jelesül az új agykéregben, az pedig a jövőbeli viselkedésünkre vajmi kevés hatást gyakorol.

Nemrégiben olvastam egy kis e-könyvet digitális viselkedéstervezés témában, ahol a téma úttörőitől (mint például a Stanford Behavior Design Lab, akiknek “köszönhetjük” azt, ahogy a közösségi média az ujjai köré csavarta, majd digitális pórázra fogta a Föld lakosságának számítógéppel vagy okostelefonnal rendelkező népességének túlnyomó részét) gyűjtöttek össze fontos alapinformációkat. A szokások kialakításának egyszerű modellje szerint kell egy jel, arra adunk egy cselekvésbeli választ, amiért jutalmat kapunk. A jutalomnál ne gondoljunk ajándékra: bármi pozitív tapasztalat, ami az adott cselekvés konzekvenciája. Mondjuk kedveskedünk valakinek, és ő ránk mosolyog. Eddig oké. Újdonságként hatott rám viszont az, hogy a szokásépítés szempontjából nem annak van jelentősége, hogy több jutalom legyen, hanem annak, hogy az illető számára meglepetésként hasson a jutalom, más szóval viselkedésének pozitív következménye.

Aztán sorra jutottak eszembe a példák arra, hogy milyen sokszor számoltak be nekem arról a programrésztvevők, hogy egy-egy dolgot kipróbáltak a közösen megbeszéltekből, és mennyire meglepte őket annak hatása. A későbbiekben pedig kiderült, hogy ténylegesen szokássá épült náluk az adott módszer vagy eszköz. Például nem gondolták volna, hogy az értő figyelem alkalmazása ennyivel több információhoz juttatja őket, vagy ennyivel kevesebb lesz a két ember közötti félreértés. Elcsodálkoztak rajta, mennyire igényelték és értékelték a kollégáik a rendszeres 1/1 beszélgetéseket. Meglepődve tapasztalták, mennyivel pontosabb képük lehet a munkatársaik motivációs profiljáról, ha tudatosan gyűjtögetik az ezzel kapcsolatos információkat, megfigyelésekből és beszélgetésekből. Korábban azt hitték, mindig nekik kell megmondani a tutit, és most megtapasztalták, hogy kérdésekkel nagyszerűen lehet terelgetni egy beszélgetést és a másik embert gondolkodásra és megoldáskeresésre bírni. Persze nem minden esetben és mindenkinél tapasztalták pontosan ezt és szó szerint így, ami pedig ugyancsak a változó jutalom (variable reward) sajátossága.

Kulcstényező a szokássá alakításhoz és ezáltal a tényleges, tartós viselkedésváltozáshoz tehát nem csak az, hogy az embereket szisztematikusan a kipróbálás tölcsére felé tereljük, hanem az is, hogy a meglepetés erejével hasson rájuk az adott cselekvés működőképessége. Ráadásul az sem baj, ha nem mindig váltja ki a kívánt hatást, csak az esetek egy részében.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

A csapatban nincs “én”

Az ADP Research 2019-es kutatása is ráerősített arra, hogy az emberek szeretnek csapatban dolgozni. Többek között azt találták, hogy azok a munkavállalók, akik valóban csapattagnak érezték magukat 2.7-szer valószínűbb, hogy teljesen elkötelezettek voltak, háromszor nagyobb valószínűséggel voltak rugalmasak és kétszer nagyobb valószínűséggel számoltak be arról, hogy a céghez tartoznak.

Read more »

Ha használsz Assessment Centert, nyugodtan dobd ki

Sok vállalatnál használnak AC-t munkatársak kiválasztáshoz vagy vezetők értékelésére is az előléptetésükhöz. Kb. arról szól egy ilyen, hogy többféle szituációban vizsgálják a jelölteket és a megfigyelők hoznak valami konszenzust arról, hogy mennyire felkészült egy vezető, előléptethető-e. Amikor a HR-esek vagy a megfigyelők beszélnek erről az intézményről, rendszerint nagy hitet és elköteleződést hallani a szavaikból.

Read more »