A kreativitás szokásáról pár gondolat

Több helyen olvastam már arról, hogy a kreativitás tulajdonképpen szokás, nem egy különleges, veleszületett tehetség megnyilvánulása néhány kiváltságos ember esetében. Mindannyian lehetünk kreatívak, amikor kitalálunk valamit, és azt meg is valósítjuk. A fiam például kapott egy pirográfot (ha esetleg valaki nem tudná, mint ahogy én se hallottam még róla egészen a közelmúltig, ez egy olyan eszköz, amivel fába lehet égetni különféle mintákat, feliratokat, tehát egy írószerszám), a téli szünetben rendszeresen kiment a kertbe, fűrészelt magának egy deszkadarabot, aztán arra rajzolgatott, írogatott.

A lányom pedig egy scrapbook nevezetű, szép kivitelű füzetben készített kollázsokat a 2020-as emlékeiről, rajzokkal, beragasztásokkal és írással. Az egyik oldal kifejezetten cizelláltra sikeredett: a zamárdi kertmoziban megtekintett filmek plakátjait készítette el az interneten talált képek alapján, lemásolva az eredeti betűtípust, és lerajzolva egy-egy szimbólumát vagy megragadva a színvilágát a plakátnak. Amikor ezzel foglalatoskodtak, akkor eszükbe sem jutott, hogy unatkozzanak vagy egymást gyepálják. Erre szükség is volt, hiszen ez a téli szünet idén nagyon másképp telt, mint ahogy szokott. Korábban minden évben leköltöztünk karácsonytól újévig a szülővárosunkba, Egerbe, és ott egyik rokontól a másikig ingázva porszívóztuk be a finom falatokat az asztalról. Nap közben ment a korcsolyázás a családnak, kutyasétáltatás az egri unokatestvérükkel, én meg általában elmentem úszni egyet, aztán esténként jöhettek a különféle borozós társasági programok. Hát mindezekre most nem volt lehetőség, hiszen a járvány és az idős családtagok védelme okán itthon maradtunk az egész szünetre, úgyhogy valamivel el kellett ütni az időt, és a kreatív tevékenységek erre nagyszerűen alkalmasak voltak.

Hogy legyen némi levegőzés, szinte minden nap sétáltunk egyet a környéken, ami persze nem túl izgalmas egy külső kerületben, de legalább addig sem a négy fal között tartózkodunk. Egyik nap a fiammal kettesben mentünk sétálni, és közben beszélgettünk. Arra terelődött a szó, hogy ő inkább műszaki, praktikus érdeklődésű, szeret dolgokat szétszedni, összerakni, kitalálni, feladványokat megoldani, és gyorsan megérti a matematikát. Azt találta mondani, hogy ezt a jellemzőjét nekem köszönheti. Ettől aztán nagyra kerekedett a szemem, hiszen én végképp az ellenkezője vagyok ennek. A logikai, matematikai dolgokkal szemben inkább a szavak és a nyelv terén vannak erősségeim, végképp nem vagyok gyakorlatias, utálom a feladványokat, és kis túlzással még egy szög beveréséhez is szakembert hívok, vagy még azt se, inkább nem kerül fel a kép a falra. De szerencsére hamarjában érkezett az indoklás: azért gondolja így, mert én is ki szoktam találni dolgokat, és aztán megvalósítom őket. Na, büszkén ki is húztam magam gyorsan, hogy milyen okosan átlátta az analógiát: még akkor is, ha teljesen ellentétesek is az adottságaink, a kreatív szokásaink tesznek bennünket igenis hasonlóvá.

Természetesen nem az összes produktumból lesz remekmű (sőt, alig néhány sikerül kiemelkedően), az ötletek többsége pedig nem vált ki különösebb érdeklődést másokban. De a rendszeres alkotó tevékenység teremt arra lehetőséget például az én esetemben, hogy végül egyik-másik kis könyv akár emberek tízezreihez is eljusson, vagy hogy egy fejlesztési célú termék/szolgáltatás ezres nagyságrendben tudjon valós hatást gyakorolni vezetők viselkedésére. Közben pedig térdig járunk a jónak vélt, készre faragott, de időközben jelentőségét vagy értékét vesztett kreatív kezdeményezéseink forgácsában.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

(A kép forrása: Majsi&Poppet blog)

More blog posts:

Mi a fenntartható irodai vs. home office nap arány?

Ahogy beütött a pandémia, a vírusnál is gyorsabban szaporodtak a hómofisz- és “future of work” szakértők, gondolom azon a “masszív tapasztalati bázison”, hogy előzőleg alig valahol engedték az otthonról dolgozást, hirtelen meg mindenkit igyekeztek hazazavarni, akit csak lehetett.

Read more »

Idősebben nem tudunk már viselkedést változtatni. Bullshit.

Jó erősen tartja magát az a hiedelem, hogy idősebb korban már nem nagyon képesek az emberek változni, úgyhogy pont jók úgy, ahogy vannak. Természetesen ez egy felettébb kényelmes nézőpont, csak az a baj vele, hogy távol áll a valóságtól. Az idegtudósoktól tudjuk, hogy az agyunk jellemzője a neurogenézis, azaz életünk végéig jönnek létre új idegsejtek, valamint a neuroplaszticitás, miszerint az idegsejtek között kapcsolatok fakulnak el és új kapcsolatok alakulnak ki.

Read more »