A klasszikus “mindenki hülye” ciklus

Kitalálok egy nagyszerű új folyamatot vagy hatékonyságjavító intézkedést. Mivel egyedül is elég okos vagyok és teljesen egyértelmű számomra a dolog, nem kérdezek meg a témában senkit, pláne azokat nem, akik majd csinálni fogják, vagy akiket érint.

 Írok róla egy eljárási szabályt, munkautasítást vagy kör-emailt, esetleg kifüggesztem egy logikus helyre, ahol mindenki láthatja. Az emberek nem követik az eljárást, nem tartják be az új szabályt. Nyilvánvaló tehát, hogy mindenki hülye. Mivel ez nem az első eset, levonom azt a konklúziót is, hogy menthetetlenül hülyék. Nem csoda, mit vártam, hiszen szar itt minden.

Egészen megdöbbentő számomra, milyen régóta és milyen gyakran találkozom ezzel a ciklussal a mindennapokban. Kifejezetten értelmes emberek is képesek egymás után lepörgetni ezeket a kudarcot borítékoló forgatókönyveket. Pedig nem kell hozzá nagy tudomány, hogy belássuk: bármiféle változtatási kezdeményezés esetén egyrészt nem árt bevonni azokat, akik az adott tevékenységet a mindennapokban végzik, továbbá fontos szélesebb perspektívából is megvizsgálni, hogy máshol milyen következményei lesznek annak, ha egy adott ponton beavatkozunk. Hiába használjuk ki jobban az egyik folyamatlépésnél a kapacitást, ha nem törődünk vele, hogy milyen szűk keresztmetszeteknél lesz torlódás egy későbbi lépésben. Aki ezt például átlátja a végrehajtásban érintettek közül, az ésszerűen fog úgy dönteni, hogy szembeszáll a logikátlan új szabállyal vagy elvárással.

Arról nem is beszélve, hogy nem nevezhető bevezetésnek az az eljárás, hogy létrehozunk egy dokumentumot, aztán körbeküldjük. Ahhoz, hogy aszerint is járjanak el az emberek, meg kell bizonyosodni minimum arról, hogy (1) tényleg eljut hozzájuk az információ (ha olyan természetű a dolog, akkor meg is mutatják nekik, kipróbálhatják, gyakorolhatják), (2) lehetőleg többször találkoznak vele, és a megfelelő pillanatban valami emlékezteti őket rá, amíg meg nem szokják, (3) értik, hogy mi van az egész mögött, (4) kérdezhetnek, elmondhatják az esetleges aggályaikat, és ezekre értelmes válaszokat kapnak.

Itt is igaz, mint sok minden másnál, hogy pont annyi fog kijönni belőle, amennyi energiát invesztálunk bele. Az emberek pedig pont annak megfelelően fognak viselkedni, aminek nézzük őket. Ha bitrobotoknak vagy egyszerűen csak hülyéknek, akkor arra kapunk majd bizonyítékot.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Érdemes-e alaposabban megkapirgálni a szakmai képességeket a kiválasztás során?

Az egyik barátommal sokat beszélgetünk a cégműködtetés ügyes-bajos dolgairól, nagyjából másfél évtizede kísérem figyelemmel a vállalkozásának alakulását. Informatikai cég, nagy szervezetek számára fejlesztenek, vezetnek be és üzemeltetnek ügyviteltámogató rendszereket, helyenként akár több ezer felhasználóval, jelentős mennyiségű adatforgalommal, itthon és a nemzetközi piacon egyaránt.

Read more »

A tehetségmenedzsment 5 fontos kérdése

Sok cégnél az egyik legfontosabb téma a tehetségmenedzsment. Ahány hely, annyiféleképp próbálnak közelíteni a kérdéskörhöz. Összeszedtem néhány gondolatot, hátha segítenek eligazodni az tehetség dzsungelében…

Read more »

Megjelent! Cservenyák Tamás: Az emberi lények tanítása

“Nemrég belenéztem a tükörbe, és bevallottam magamnak, hogy tulajdonképpen tanár bácsi vagyok, mert hát az idők során bácsi is lettem, és annak ellenére, hogy két évtizede vállalkozóként is működöm, az csak egy mellékszál. Így aztán merészelhetek a tanításról is könyvet írni. Két és fél évig törtem rajta a fejem, hogy miként kéne ezt a témát megfogni. Semmiképp nem akartam észt osztani a közoktatás számára, mivel sose dolgoztam benne.

Read more »