A klasszikus “mindenki hülye” ciklus

Kitalálok egy nagyszerű új folyamatot vagy hatékonyságjavító intézkedést. Mivel egyedül is elég okos vagyok és teljesen egyértelmű számomra a dolog, nem kérdezek meg a témában senkit, pláne azokat nem, akik majd csinálni fogják, vagy akiket érint.

 Írok róla egy eljárási szabályt, munkautasítást vagy kör-emailt, esetleg kifüggesztem egy logikus helyre, ahol mindenki láthatja. Az emberek nem követik az eljárást, nem tartják be az új szabályt. Nyilvánvaló tehát, hogy mindenki hülye. Mivel ez nem az első eset, levonom azt a konklúziót is, hogy menthetetlenül hülyék. Nem csoda, mit vártam, hiszen szar itt minden.

Egészen megdöbbentő számomra, milyen régóta és milyen gyakran találkozom ezzel a ciklussal a mindennapokban. Kifejezetten értelmes emberek is képesek egymás után lepörgetni ezeket a kudarcot borítékoló forgatókönyveket. Pedig nem kell hozzá nagy tudomány, hogy belássuk: bármiféle változtatási kezdeményezés esetén egyrészt nem árt bevonni azokat, akik az adott tevékenységet a mindennapokban végzik, továbbá fontos szélesebb perspektívából is megvizsgálni, hogy máshol milyen következményei lesznek annak, ha egy adott ponton beavatkozunk. Hiába használjuk ki jobban az egyik folyamatlépésnél a kapacitást, ha nem törődünk vele, hogy milyen szűk keresztmetszeteknél lesz torlódás egy későbbi lépésben. Aki ezt például átlátja a végrehajtásban érintettek közül, az ésszerűen fog úgy dönteni, hogy szembeszáll a logikátlan új szabállyal vagy elvárással.

Arról nem is beszélve, hogy nem nevezhető bevezetésnek az az eljárás, hogy létrehozunk egy dokumentumot, aztán körbeküldjük. Ahhoz, hogy aszerint is járjanak el az emberek, meg kell bizonyosodni minimum arról, hogy (1) tényleg eljut hozzájuk az információ (ha olyan természetű a dolog, akkor meg is mutatják nekik, kipróbálhatják, gyakorolhatják), (2) lehetőleg többször találkoznak vele, és a megfelelő pillanatban valami emlékezteti őket rá, amíg meg nem szokják, (3) értik, hogy mi van az egész mögött, (4) kérdezhetnek, elmondhatják az esetleges aggályaikat, és ezekre értelmes válaszokat kapnak.

Itt is igaz, mint sok minden másnál, hogy pont annyi fog kijönni belőle, amennyi energiát invesztálunk bele. Az emberek pedig pont annak megfelelően fognak viselkedni, aminek nézzük őket. Ha bitrobotoknak vagy egyszerűen csak hülyéknek, akkor arra kapunk majd bizonyítékot.

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Cservenyák Tamás Az emberi lények tanítása című, legújabb e-könyvét!

Kattints ide és töltsd le ingyenesen Dobay Róbert Mégis, mire számítottál? című ekönyvét!

More blog posts:

Mi nehéz a home-office-ban, avagy táv-vezetési és táv-munka csapdáink…

Képzett és tapasztalt kollégáim a neten sokan azt boncolgatják a járvány kapcsán, mi nehéz a táv-vezetésben és a táv-munkában, én hagy kezdjem azzal, miért szeretik az emberek ezt. Hátha az ebből nyert motiváció segít átlendülni a nehézségein. Lássuk, miért akartunk már évekkel ezelőtt is home-office-t, vagy remote work-öt és mennyire állnak ezek a motivációk ma is?

Read more »

Négy fontos mentori szerep

Sir Ken Robinson Az alkotó elem című könyvében négy fontos szerepét fogalmazza meg a mentoroknak. Mindegyikre nagyon tudok rezonálni. Jó pár éve megfigyeltem, hogy akárminek is tituláljuk az egyénekkel vagy a vezetői teamekkel való foglalkozást, abból profitálnak a legtöbbet, ha mentorként közelítek hozzájuk, és nem ragadok le egyetlen módszertannál.

Read more »

Ingujjat visszatűrni, magasabb fokozatba kapcsolni

Néhány hete írtam arról, hogy a vezetőknek alkalmanként fel kell tűrniük az ingujjukat, és személyesen bekapcsolódni egy-egy nehezebben induló feladatba, projektbe. Függetlenül attól, hogy általánosságban az önállóságot szeretnék fokozni és a mikromenedzsmentet elkerülni.

Read more »