A féligazságok bizony veszélyesek

Az élet rövid: vedd meg azt a cipőt, edd meg azt a süteményt, fizesd be az utazást – olvasom a fészbukkon. Tényleg, milyen jól hangzik! Kapja be a prefrontális kéreg! Egyetértek, lájkolom, megosztom a képet piros tűsarkúról vagy a tengerparti naplementéről, tizenkét Celsius fokon felszolgált, rezeda és macskagyökér illatjegyekkel büszkélkedő fehérborral. Van benne igazság?

Persze, hogy van, valamennyi. Nem érdemes úgy élni, hogy csak kuporgatunk, mindig valami későbbi időpontra tesszük, amikor majd jó lesz nekünk, esetleg nyugdíjas éveinkre, amikor már lehet, hogy nem is lesz az utazáshoz egészségünk vagy kedvünk.

Az emberek nagyobb részét azonban sokkal kevésbé kell attól félteni, hogy nem a pillanatnyi érzéseik által vezérelve cselekednek. Az agyunk bizony úgy működik, hogy az érzelmekért felelős, korábban kifejlődött területei lényegesen erőteljesebb irányítói a viselkedésünknek, mint a kontrollfunkciókért (is) felelős szegény homloklebeny, ami az érzelmek cunamijának próbál kisebb-nagyobb sikerrel megálljt parancsolni. Nem beszélve arról, hogy az üzleti élet és a reklámipar irgalmatlan erővel bombáz bennünket olyan üzenetekkel, hogy éljünk a mának, vegyünk meg mindent azonnal, ettől leszünk faszagyerekek, a számlát kifizetni meg majd ráérünk később is. Tehát biciklizünk hegyre fel, és még az orkán is szembefúj. Jönnek a felelőtlen döntések, vesszük hitelből karácsonyi ajándék gyanánt a két méter átmérőjű Ultra HD OLED tévét, másfélszer olyan költségvetésből kéglit vagy autót, mint amennyit igazán megengedhetnénk magunknak, utazunk jobbra-balra, aztán meg nem tudjuk kifizetni a sárga csekkeket. Az élet rövid, vedd meg azt a cipőt. Ja. Félig igaz.

Természetesen ott a másik oldal is féligazságként, hogy álmodj nagyot, tervezd meg pontosan a céljaidat, melózz kőkeményen tíz-húsz évig éjt nappallá téve, protestáns munkaetikával, és akkor tiéd lesz a siker. Egyetértek, lájkolom, megosztom a képet a kigyúrt testről vagy Elon Muskról. Itt is többféle porszem kerülhet a gépezetbe. Bár a siker tényleg jellemzően akkor jön, ha van víziód és hosszú ideig kitartóan, nagy energiabefejtetéssel dolgozol rajta, rendre felállva a borítékolt kudarcokból, önmagában ez az eljárás nem garantálja a sikert. Túl sok mindenen múlik a dolog, és ebből bizony nagy szerepet játszó tényező a szerencse (ami persze a bátraké). Másrészt a hosszú távú túltolás eredménye lehet a kiégés, a kapcsolatok megromlása vagy az egészségügyi problémák. Ott ülhet az illető a sikere tetején, barátok és társ nélkül, vagy egyéb okokból rosszul érezve magát a bőrében. Szóval ja. Félig igaz.

Az a probléma a féligazságokkal tehát, hogy teljesen elhisszük őket, és nem egy kiegyensúlyozottabb, reálisabb helyzetértékelés alapján hozunk döntéseket. Dobay Róbert barátom és kollégám Mégis mire számítottál? című, rövidesen megjelenő könyvében a vállalati működés és a vezetői tevékenység féligazságait bombázza meg, bőséges személyes tapasztalataival és komoly szakirodalmi alátámasztottsággal a háttérben. Teszi mindezt közérthetően és szórakoztatóan. A célja nem a tuti megmondása, hanem az, hogy elgondolkodtasson. Ahol pedig van jobb ötlete, azt is megosztja az olvasókkal. Ha szeretnél elsők között értesülni a letöltés lehetőségéről, kattints ide!

More blog posts:

The willpower trap

When we see others achieve their desires, their goals, we often admire their character or their determination they have been blessed with. We may think that if we are really committed to do something, we will succeed. Unfortunately, however, we oversimplify the nature of change when we conclude that it is only through willpower that we can achieve the goal we set out to achieve. If we fail to lose weight, can’t resist sweets or regularly work late from home, or have a notorious shopping compulsion, we simply say we couldn’t resist. But it’s too easy. What if there are other things beyond willpower that play a role in our failures or even our successes?

Read more »