A féligazságok bizony veszélyesek

Az élet rövid: vedd meg azt a cipőt, edd meg azt a süteményt, fizesd be az utazást – olvasom a fészbukkon. Tényleg, milyen jól hangzik! Kapja be a prefrontális kéreg! Egyetértek, lájkolom, megosztom a képet piros tűsarkúról vagy a tengerparti naplementéről, tizenkét Celsius fokon felszolgált, rezeda és macskagyökér illatjegyekkel büszkélkedő fehérborral. Van benne igazság?

Persze, hogy van, valamennyi. Nem érdemes úgy élni, hogy csak kuporgatunk, mindig valami későbbi időpontra tesszük, amikor majd jó lesz nekünk, esetleg nyugdíjas éveinkre, amikor már lehet, hogy nem is lesz az utazáshoz egészségünk vagy kedvünk.

Az emberek nagyobb részét azonban sokkal kevésbé kell attól félteni, hogy nem a pillanatnyi érzéseik által vezérelve cselekednek. Az agyunk bizony úgy működik, hogy az érzelmekért felelős, korábban kifejlődött területei lényegesen erőteljesebb irányítói a viselkedésünknek, mint a kontrollfunkciókért (is) felelős szegény homloklebeny, ami az érzelmek cunamijának próbál kisebb-nagyobb sikerrel megálljt parancsolni. Nem beszélve arról, hogy az üzleti élet és a reklámipar irgalmatlan erővel bombáz bennünket olyan üzenetekkel, hogy éljünk a mának, vegyünk meg mindent azonnal, ettől leszünk faszagyerekek, a számlát kifizetni meg majd ráérünk később is. Tehát biciklizünk hegyre fel, és még az orkán is szembefúj. Jönnek a felelőtlen döntések, vesszük hitelből karácsonyi ajándék gyanánt a két méter átmérőjű Ultra HD OLED tévét, másfélszer olyan költségvetésből kéglit vagy autót, mint amennyit igazán megengedhetnénk magunknak, utazunk jobbra-balra, aztán meg nem tudjuk kifizetni a sárga csekkeket. Az élet rövid, vedd meg azt a cipőt. Ja. Félig igaz.

Természetesen ott a másik oldal is féligazságként, hogy álmodj nagyot, tervezd meg pontosan a céljaidat, melózz kőkeményen tíz-húsz évig éjt nappallá téve, protestáns munkaetikával, és akkor tiéd lesz a siker. Egyetértek, lájkolom, megosztom a képet a kigyúrt testről vagy Elon Muskról. Itt is többféle porszem kerülhet a gépezetbe. Bár a siker tényleg jellemzően akkor jön, ha van víziód és hosszú ideig kitartóan, nagy energiabefejtetéssel dolgozol rajta, rendre felállva a borítékolt kudarcokból, önmagában ez az eljárás nem garantálja a sikert. Túl sok mindenen múlik a dolog, és ebből bizony nagy szerepet játszó tényező a szerencse (ami persze a bátraké). Másrészt a hosszú távú túltolás eredménye lehet a kiégés, a kapcsolatok megromlása vagy az egészségügyi problémák. Ott ülhet az illető a sikere tetején, barátok és társ nélkül, vagy egyéb okokból rosszul érezve magát a bőrében. Szóval ja. Félig igaz.

Az a probléma a féligazságokkal tehát, hogy teljesen elhisszük őket, és nem egy kiegyensúlyozottabb, reálisabb helyzetértékelés alapján hozunk döntéseket. Dobay Róbert barátom és kollégám Mégis mire számítottál? című, rövidesen megjelenő könyvében a vállalati működés és a vezetői tevékenység féligazságait bombázza meg, bőséges személyes tapasztalataival és komoly szakirodalmi alátámasztottsággal a háttérben. Teszi mindezt közérthetően és szórakoztatóan. A célja nem a tuti megmondása, hanem az, hogy elgondolkodtasson. Ahol pedig van jobb ötlete, azt is megosztja az olvasókkal. Ha szeretnél elsők között értesülni a letöltés lehetőségéről, kattints ide!

More blog posts:

Vezetőknek az irreális elvárásokon való nyafogás helyett

Az év elején többször is megfigyelhettem azt, hogy a vezetőkkel folytatott coachingok gyakori témája az irreális célkitűzések miatti picsogás.

Valahogy úgy pattog ez a szervezeti ábra dobozai között, hogy a nagyfőnik frankón megvizslatnak mindenféle gazdasági, vállalati mutatókat és behasalják a trombitába, hogy idén 10 malac köll gyerekek, sálálálálá.

Read more »

Ok és okozat a munkatársak motivációjában

Sokszor beszélünk arról, hogy a tudás és annak alkalmazása milyen nagy távolságra lehet egymástól, és hogy az ismerethiány szakadékát számottevően könnyebb betömni, mint azt elérni, hogy a tudásból cselekvés legyen. Ennek rendkívül látványos bizonyítéka, amikor egy több mint fél évszázaddal korábban elővezetett innovatív gondolatot elolvasunk mondjuk a vezetéssel kapcsolatban, és azt látjuk, hogy még mindig messze van attól, hogy általánosan elterjedt legyen.

Read more »

Heteim a neurobiológia mocsarában

A 2020-21-es év fordulóján úgy döntöttem, hogy nekifogok a University of Chicago Understanding the Brain: The Neurobiology of Everyday Life című MOOC kurzusának, Peggy Mason professzor előadásában. Sose gondoltam volna magamról, hogy én valaha önszántamból még egyszer biológiával kapcsolatos tanulmányokat fogok folytatni közel három évtized után, hiszen mindig is utáltam ezt a tantárgyat, és középiskolában is csak kegyelemből kaptam meg a kettest belőle az egyik évvégén.

Read more »