OUR BLOGS

Egyre több ember végez ma olyan munkát, aminek eredményeit egyre nehezebb mérni. Amikor munkáról van szó, mindent az idő határoz meg, nagy hangsúlyt fektetünk rá és közben azt sem tudjuk, hogy bizonyos dolgok mennyi ideig tartanak. Vajon meg tudjuk-e mondani például, hogy mennyi időbe telik válaszolni a kollégánk kérdésére? Mennyi idő alatt alakul ki az első benyomásunk egy üzleti lehetőségről?

A 21. század első évtizedeinek két valóban újszerű és korszakalkotó pszichológiai elképzelése a Stanford Egyetemen kutató és oktató Carol Dweck által leírt fejlődési vs. rögzült szemléletmód kérdése, valamint a Gallup Intézethez, személyesen pedig Marcus Buckingham és Tom Rath nevéhez kapcsolódó erősségfilozófia. A két elmélet vezérgondolata, legalábbis első látásra egymásnak ellentmondónak tűnhet, de ha alaposabban belegondolunk, jól összebékíthetőek.

Kering az interneten egy jópofa ábra két egymást nem metsző körrel: az egyik a komfortzónádat jelöli, a másik azt, ahol a csodák történnek. A kép azt implikálja tehát, hogy a csodákhoz ki kell lépned a komfortzónádból. Ebben persze van igazság, de csak részigazság. Amikor próbára teszed magad az ismeretlenben, gyakran előfordul, hogy sokkal többre vagy képes, mint amit előzetesen gondoltál volna, vagy olyat is meg tudsz csinálni, amiről az ellenkezőjét feltételezted. A tapasztalatból tehát megerősödött önbizalommal térhetsz vissza, egyúttal a komfortzónád is szélesedhetett ennek eredményeképp.

Bár sokan még akár hetente kétszer-háromszor is otthonról dolgozhatnak, egyre több cég kötelezi el magát a teljes munkaidős irodai visszatérés mellett. Egy racionális világban egy ilyen elhatározás észszerűségen alapulna, tényekkel és adatokkal lenne alátámasztva, nem pusztán kényre-kedvre összeválogatott tanulmányokra hivatkozna. Látjuk azonban, hogy – más esetekhez hasonlóan, pl. tehetségmenedzsment, vezetők fejlesztése – a döntések nemhogy nem mindig észszerűségen alapulnak, de még csak az adatok és kutatások se zavarják meg a “tisztánlátást”.

A vezetőkkel folytatott mentori munka során nagyban építünk a viselkedéstudósok pl. BJ Fogg munkásságára, aki a Stanford Egyetem viselkedéstervezési intézetének alapítója (Stanford Behavior Design Lab). Tudománya több multimilliárdos biznisz sikerének a kulcsa, de mi is profitálhatunk belőle a saját privát életünkben. Alább elmesélek egy valós történetet, melynek hőse épp a viselkedéstudósok által is igazolt tényezők segítségével könnyítette meg saját dolgát életmódváltása kapcsán.

Mindig érdekes kicsit szélesebb perspektívából rátekinteni a dolgokra, amikor már túl vagyunk az “aktuális HR trendeken” és egyéb hasonló finghevítéseken.
Kb. másfél-két évtizede még annyira ritka volt a home office, hogy egy kis tanácsadócég résztulajdonosaként saját magam számára is csak összeszorult gyomorral vezettem be a szerdánként otthonról dolgozást. Nem azért, mert ne bíztunk volna a kollégákban, akiknek amúgy se volt munkaidejük, szabadon mozoghattak, hanem amiatt, hogy vajon miként élik meg majd a csapattagok, hogy Tamás “lóg” minden héten egy napot az irodából. Pedig nagy mértékben növelte a hatékonyságot: az otthoni napomon baromi jól haladtam az önállóan végzendő tevékenységekkel, megúsztam 1-1 óra bumlizást oda-vissza a Moszkva térre a dugóban, és sokkal jobban feltöltődve, motiváltabban csináltam az ügyfélmunkát hétfő-kedden, valamint csütörtök-pénteken.